"Még itt vannak. Hallom a sikításukat."

Még fiatal vagyok, így az eddigiek során elég kevésszer fordult elő velem, hogy egy könyvet, legyen akármekkora kedvencem, másodszorra is elővettem és végigolvastam. Ahogy telnek az évek, nyilvánvalóan megfognak szaporodni ezek az alkalmak. Stephen King termékeny életpályájának egyik legkiemelkedőbb művét azonban már most kétszer tudhatom magam mögött. Frank Darabont filmadaptációja igazi mestermű, de ha van rá mód, akkor az eredeti regény még arra is ráver egy kört.

"We're like the little bitches on the chessboard."

Habár David Simon mesterműve egy méretes, komplex, és minden részletében összefüggő történetfolyamot regél az elejétől fogva, azért elmondható, hogy egy adott évadnak mindig megvan a maga főcsapása. Az első szezonban láthattuk a lakótelepi udvart uraló Barksdale-banda elleni nyomozást, a második évad viszont inkább lement Baltimore kikötőjébe, majd a harmadik egy sokak életét megkeserítő gengszterháborúról mesélt. A negyedik felvonásban minden kárhozat eredője kerül a fókuszba: Az általános iskola.

2011-ben valószínűleg még senki sem sejtette, hogy a George R. R. Martin regényciklusából készülő, HBO-s sorozatadaptáció hegyeket fog megmozgatni a popkultúra területén. A sok karaktert mozgató, rengeteg helyszínt bejáró, és számos témáról bátran beszélő, merész és gyönyörű vizualitással rendelkező széria epizódjait tömegek nézik hétről hétre, szinte minden társaságban beszédtéma, hogy épp mi történik Westeros-on és környékén. Mintha tegnap lett volna, hogy a negyedik évadzárót néztem, erre tessék, máris eltelt egy év, befejeződött az ötödik szezon.

A sportfilmek egyedi hangulati világuk és motivációs jellegük okán könnyedén képesek magukkal ragadni a nézőt, így természetesen nem nehéz kedvelni őket, a káoszba fúló fiatal generációk elemzése pedig fájdalmasan aktuális téma, amiről a filmvilágban is kötelesség beszélni. Eme két zsáner összekombinálásából akár még valami kivételesen ütős alkotás is napvilágot láthat. Phil Joanou hasonlóképpen gondolkozhatott 2006-ban, amikor vászonra vitte néhány zűrös kölyök, és az őket megmenteni igyekvő férfi történetét.

Vígjátékok esetében szinte mindig zsákbamacskával van dolgunk az adott produkció megtekintése előtt. Nem tudhatjuk, hogy a vicces előzetes valóban jó film előfutára-e, és hasonló módon érhet bennünket nagy meglepetés olyan alkotás részéről, amiből nem néztünk ki túl sokat (annak idején a Másnaposok például ilyesmi volt). A Bérhaverok esetében is kérdéses volt a minőség, mert habár a trailer szállított néhány igazán jó poént, összességében benne érződött a gyenge végeredmény lehetősége is.

Jó volt tenni egy kis időutazást David Lynch és Mark Frost sorozatával. Megnézni, miképp íródik a televíziózás történelme, végigkövetni azt a harminc epizódot, ami minden idők egyik legfontosabb sorozatát alkotja. A Twin Peaks minőségben akkor szállt harcba a mozival, amikor ez a jelenség napjainkkal ellentétben még egyáltalán nem volt szokványos. Mérföldkővé vált, a popkultúra egyik leggyakrabban emlegetett, legtöbbre tartott címévé. Olyan későbbi etalonokat inspirált kimondatlanul, ugyanakkor letagadhatatlan módon, mint a Fargo, a Lost, a The Killing, a Supernatural, és persze mindenekelőtt a True Detective. Huszonöt év után is kiérdemli rangját, és tudatosítja a nézőben, hogy bizony, alaposan megelőzte a korát.

Steven Spielberg 1993-as, klasszikus látványfilmje megunhatatlan szórakozás, és habár összességében mégsem egy nagy durranás, mégis újra és újra jó kedvvel elő tudjuk venni, mert az ijesztően életszerű dinoszauruszokból sosem lehet elég. A CGI-forradalom egyik mérföldkövéhez készült még két folytatás, ám ezeket most felejtsük el, mert itt van a Jurassic World, ami elhatározta, hogy annyi év után feltámasztja a hamvaiból John Hammond álmát.

Igaz azonban a közhely, miszerint a holtaknak jobb lenne hagyni, hogy békében nyugodjanak.

"Are you ready for a new Baltimore?"

David Simon méltán népszerű krimi-gengsztersorozatának harmadik szezonja azért különleges, mert ez volt az első évad, aminek már volt hová visszanyúlnia. A készítők megalkották a drogos Baltimore világát az első évadban, majd a második felvonásban tettek egy kis kitérőt, és a főszálat a város kikötőjének szentelték. Bemutatták a fontos karaktereket, felvázolták a sorozat ars poeticáját és elképzeléseit a világról. A harmadik évad feladata az volt, hogy ne süljön be, és tudjon tovább építkezni.

És ez gond nélkül sikerült is neki.

"Az ember azt gondolja: Oké, értem, készen állok a legrosszabbra, de azért belekapaszkodik abba a kis reménybe, és ez az, ami végül kurvára kiborítja."

Stephen King úgy él a műveit nem, vagy csak felületesen ismerő közvélemény tudatában, mint korunk legvérszomjasabb horrorírója, akitől egyetlen sort sem lehet úgy elolvasni, hogy az embernek utána ne legyen tőle lidércnyomása. Tény és való, hogy King elképesztően ért a feszültségkeltéshez, a félelemkompozícióhoz, a borzalom lefestéséhez. A laikusokhoz azonban nem jut el már az az információ, miszerint King ennél jóval sokrétűbb alkotó, kiváló drámai érzéke van, és lenyűgözően bánik karaktereivel. Azért fontos mindezt leírni így elöljáróban, mert a Mester Joyland című regényében pont ez az élelmes, hiteles drámaiság játssza a főszerepet, a terror csupán háttértáncos.

Az utóbbi években, a Filmalap színre lépése óta, a magyar filmipar alkotói előtt lehetőségek tárháza nyílt meg, egyre többen képesek megvalósítani terveiket, és a minőségi mutatókat elnézve ezzel abszolút elégedettek lehetünk. Miklauzic Bence Parkoló című műve nem feltétlenül azt nyújtja, amit az előzetes megtekintése után várnánk tőle. Ebben a szomorú hangulatú drámában a birtoklás körül kialakuló konfliktushelyzet és a pesszimista világlátás filozófiája keveredik össze, maradandó koktélt alkotva.