Movie Tank

Egy önpusztító világ újjászületése: The Wire - 3. évad

2015. június 10. - Sparrow

"Are you ready for a new Baltimore?"

David Simon méltán népszerű krimi-gengsztersorozatának harmadik szezonja azért különleges, mert ez volt az első évad, aminek már volt hová visszanyúlnia. A készítők megalkották a drogos Baltimore világát az első évadban, majd a második felvonásban tettek egy kis kitérőt, és a főszálat a város kikötőjének szentelték. Bemutatták a fontos karaktereket, felvázolták a sorozat ars poeticáját és elképzeléseit a világról. A harmadik évad feladata az volt, hogy ne süljön be, és tudjon tovább építkezni.

És ez gond nélkül sikerült is neki.

wire3-2.jpg

Az van, hogy néhány merész forma Baltimore megreformálását tűzte ki céljául. A Barksdale-fiak korábbi telephelyéül szolgáló lakóházakat a földdel teszik egyenlővé, így a dílerek kénytelenek máshová menni. A rendőri vezetés parancsba adja, hogy az egy évre jutó gyilkosságok számát 300 alá kell tornázni. Az utcasarkok minden korábbinál durvább mértékben úsznak a drogban és a szennyben, a tisztes polgárok egy pillanatra sem lélegezhetnek fel. Ekkor Colvin őrnagy (Robert Wisdom) formabontó lépésre szánja el magát. Elhatározza, hogy a kábítószer-hálózatok tagjaival folytatott folytonos macska-egér játékot felfüggeszti, és helyette inkább kijelöl néhány olyan övezetet, ahol engedik a drogárusítást. Mindez a fejesek háta mögött zajlik, akik természetesen azonnal lefújnák a műveletet, amennyiben tudomást szereznének róla. Eközben Daniels hadnagy (Lance Reddick) még mindig pengeélen táncoló, lehallgatásokra szakosodott csoportja, a problémás Jimmy McNulty-val (Dominic West) felállva próbálja nyakon csípni az Avon Barksdale meggyengült hálózatának felélesztésén dolgozó Stringer Bell-t (Idris Elba). Eközben feltűnik a színen az elégedetlen városi tanácsos, Tommy Carcetti (Aidan Gillen), aki szerint már épp ideje lenne eltakarítani a mocskot az utcákról.  

A rendőrség kísérletet tesz a káosz megreformálására. Megpróbálnak parancsolni a megveszett Baltimore-nak. Talán hallgat még a véreb a gazdára, aki hosszú ideje nem foglalkozott már a fegyelmezésével. Persze, az elhatározás mögött nem felcsapó erkölcsi szikra rejtőzik, nem arról van szó, hogy hirtelen emberség támadt a romlottság sötétjében. Ami cselekvésre sarkall, az nem a bűntudat, amit az utcán meggyilkoltak vérének látványa váltott ki. Nem, egyszerűen csak arról van szó, hogy pocsékul mutatnak a statisztikák, így a seggszőrértékű karrierjüket féltő fejesek kihúzzák a homokból a fejüket, ám tehetségük mindössze addig terjed, hogy az egyes körzetek vezetőit ostorral terrorizálva követeljenek néhány hónapon belül olyan eredményt, amit évek munkájával is nehezen lehetne elérni. A zseniális kontraszt keretein belül láthatjuk, hogy a másik oldal is változtatásra adja a fejét. A régimódi drogvilág megbukott. Stringer Bell szövetségeseket keres, és lassacskán megkezdődik a bűnözői rendszer átalakulása. De vajon van-e esély a sikerre? Mindkét oldalon. Akármelyik oldalon. Nagyon kevés. De mégis ott van az a kicsike remény, amihez elhanyagolható esély fűzhető, és ettől lesz a hangulat a szánakozást keltő, a szomorú, a gyászos, és a tragikus keveréke. Mert Baltimore haldoklik. De vezetői - a bűnözők, a rendőrök és a politikusok egyaránt - megtesznek mindent annak érdekében, hogy ezt minél később kelljen tudomásul venniük.

wire3-1.jpg

A The Wire ebben az évadban is bebizonyítja, hogy epizódjaiban az egyik, ha nem a legalaposabb, legprecízebb, legrészletgazdagabb bűnügyi sorozatot köszönthetjük. A harmadik szezon tizenkét része alapos betekintést enged a rendőri munka különböző vonulataiba, eközben pedig a gengsztervilág bugyrai is megelevenednek. A zsenialitás tovább fokozódik, hiszen ezúttal aktív szerephez jut egy olyan ág is, ami korábban kevésbé került előtérbe. Ez a politika, és elsősorban Tommy Carcetti karakterén keresztül érvényesül. A polgármesteri szék súlya, a város vezetésének felelőssége alapos kielemzés és ítélkezés áldozatává válik, és nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a végső osztályzat kőkemény elégtelen. A bűnüldözés, a drogkereskedelem, és a közigazgatás világa összeforr egy olyan társadalmi hibriddé, amiben a jóhiszemű nem tud adni úgy, hogy közben nem vesz el. Amiben nem lehetsz győztes, csak minél kisebb vesztes. Amiben nem az a kérdés, hogy elkárhozol-e, hanem az, hogy mikor. És az árulás, a zsarolás, és az önzőség mocsarában a szereplők egyszer csak egy olyan háború kellős közepén találják magukat, amely úgy tört ki, hogy azt senki nem vette észre időben. Csak amikor már rohadtul késő volt.

Az nem meglepő, hogy a The Wire harmadszorra is kiválóan bánik a karakterekkel, az viszont kifejezetten csodálatraméltó, hogy ezt most még a korábbi színvonalnál is jobban csinálja. Minden figurának megvan a maga helye a történetben, nincsen egy töltelékalak sem. Az alkotók kiváló érzékkel osztják meg a játékidőt a szereplők munkahelyi, illetve magánéleti területei között. Jimmy McNulty élete továbbra is szar, és ez az az évad, ahol a tulajdonképpeni főhős komolyan elkezd gondolkozni azon, hogy mi eredményezheti élete csődjét. Talán az, ami miatt jó rendőrként, teszi tönkre magánéletét. Kima Greggs is kap egy hasonló jellegű szálat. A leszbikus rendőrnő nem érzi jól magát párkapcsolatában, mióta kisbaba van a háznál, így McNulty útjára lép, ám neki talán még nem késő időben visszafordulni. Daniels hadnagy számára sem csak a drogdílerek utáni hajsza jelenti a feszültségforrást, hiszen miközben viszonyt folytat, felesége politikai pályára lép. Van azonban olyan figura az évad során, aki inkább a meló oldaláról kerül bemutatásra. Colvin őrnagy egyértelműen a harmadik szezon legkiemelkedőbb karaktere. Valaki a régi, a jó, az igazi zsaruk közül, aki még emlékszik az egykori értékekre. Megunja, hogy mindenki nyálalva remeg a változásért, de a radikális, ám szükséges lépéseket megtenni senki sem meri. Tudja, hogy nagy valószínűséggel hurkot akaszt a saját nyakába, amikor engedélyezi a drogárusítást bizonyos területeken. De azt is tudja, hogy ez meghozandó, szükséges áldozat. Colvin az egyetlen, aki észreveszi, hogy Baltimore menthetetlen. Tudja, hogy a mocskot nem lehet kitakarítani az utcákról. Egy dolgot lehet vele tenni: Minél kisebb helyre koncentrálni. Mindez annyira szomorú, és maróan fájdalmas, hogy azt még Herc és Carv párosának szórakoztató megmozdulásai sem képesek feledtetni. A gengszterek oldalán továbbra is Stringer Bell a nagy figura, ő a drogdílereknél az, aki a zsaruknál Colvin. String meglátja, hogy a régi, a véres módszerek már nem működnek, valami más kell. Valami diplomatikusabb. Kár, hogy rajta kívül majdnem mindenki izomagyú a szakmában, így különösen nehéz a dolga. Az évad során a főszálakat időnként keresztező sorsot láthatunk a börtönből szabaduló Cutty tolmácsolásában. Ez a fickó régimódi katona, és miután visszakerül az utcákra, pengeélen kezd táncolni. Egy hajszál választja el a kárhozattól, de mégis küzd a megváltásért. Azért fontos szereplő ő, mert a néző tud neki szurkolni. Mert ő az egyetlen ebben a kénköves pokolban, akinek még van esélye a túlélésre. Még ha nem is túl sok... És persze itt van Omar is. Az utca fattya visszatér, és még mindig zseniális, hogy mennyire keveset szerepel, és mégis mekkora súlya van a történetben. Feltűnik az utcasarkon, kabátja alatt csőre töltött halált hordoz, és pillanatok alatt változtat a sakktábla felállásán. És mindeközben mosolyog és laza. És minden mocsokkal együtt még mindig elmondható róla, hogy a maga módján igenis jó ember.

wire3-3.jpg

Dominic West továbbra is jól működik Jimmy McNulty szerepében, Michael Kenneth Williams pedig még mindig zseniális Omar bőrébe bújva, és Idris Elba is kiválóan helytáll Stringer megformálójaként. John Doman még mindig zseniálisan tenyérbemászó Rawlsként, és Wendell Pierce-nek is jut néhány emlékezetes jelenet, amelyek közül az Omarhoz intézett monológ üt kiemelkedően nagyot. Robert Wisdom elképesztően jól hozza a sorsával kibékült, tiszta szívű rendőrt, és a The Walking Dead-ből is ismert Chad L. Coleman-re sem lehet panaszunk, aki Cutty önmagával vívott küzdelmét mutatja be nekünk. Lance Reddick ezúttal azért különösen emlékezetes, mert a színésznek sikerül bemutatnia Daniels hadnagy egy új, egy kissé talán sötétebb oldalát. Aidan Gillen (aki mostanában a Trónok harca Kisujjaként szokott feltűnni) hitelesen kelti életre a karrierizmus és az igazságosságért folyó küzdelem között félúton önmagát kereső tanácsos, Tommy Carcetti figuráját.

A The Wire harmadik évadának sikerül emelnie a téteket úgy, hogy remekül használja fel az első két évad által szolgáltatott alapokat ahhoz, hogy azokból tovább építkezzen, és maradandó nyomot hagyjon. 9/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr487529550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.06.11. 18:01:02

Nagyon nagy sorozat, pont a 3. évad volt a leggyengébb.
süti beállítások módosítása