"Where is the love, Jimmy? Where is the motherfucking love?"

Az a helyzet, hogy Baltimore még mindig az ördög játszótere. Hiába sikerült rácsok mögé juttatni Avon Barksdale-t (Wood Harris) és néhány nehézfiúját, Stringer (Idris Elba) továbbra is szabadlábon van és kitartóan egyengeti a válságba jutott drogpiac útját. Mindeközben a kikötőben is zajlik az élet, a nagyfőnök, Frank Sobotka (Chris Bauer) ugyanis időnként átcsúsztat az ellenőrzésen egy-két szállítmányt néhány ránézésre nem túl nagypályás gengszter kedvéért, akiknek ismeretlen vezetőjét csak úgy hívják, hogy A Görög. Sobotka meg is úszná a dolgot, ám egy piti nézeteltérés következtében berág rá a rendőrség egyik nagy fejese, és elhatározza, hogy kirántja a talajt a kikötőfejes lábai alól. Ebben segítségére van az is, hogy egyik nap tucatnyi női holttestet találnak az egyik konténerben. Összeáll hát újra a nagy csapat, ám ezúttal nem a lakótelepet, hanem a rakodóteret drótozzák be. Egyedül Jimmy McNulty (Dominic West) marad ki a buliból korábbi szemtelenségei okán, ám ez nem tartja vissza a lefokozott, züllött zsarut attól, hogy saját szakállára nyomozásba kezdjen.

A The Wire második felvonása elsősorban azért nagyszerű, mert egyenlően képes foglalkozni az előző évad eseménysorozatának utórengéseivel, és a cselekmény teljesen új főszálával. A Stringer vezette droghálózat padlóra kerül, ám a jó szervezőkészségnek köszönhetően még van remény a fennmaradásra. Eközben Sobotka állandó konfliktusban áll a szakszervezettel, veszélyes életet élő fiával, és a gengszterekkel, akik hirtelen már nem is tűnnek annyira kispályásnak. Mindeközben jelen vannak rendőreink is, akiket ezúttal sem csak munkájuk oldaláról ismerünk meg, kellő teret kap magánéletük is. A személyes vívódások, a belső konfliktusok, a komplex érzelmek. És igen, a készítők megint összehozzák a sokrétű, változatos összképet, és újra sikerül a bravúr, ami alatt az értendő, hogy a The Wire ebben a tizenkét részben is minden történetelemének képes elegendő teret biztosítani. Ez azért fontos pozitívum, mert történetelemből rengeteg van, ám mégsem szorul háttérbe egyetlen karakter, egyetlen cselekményszál, egyetlen apró szimbólum sem. Sőt, a súlyozás olyannyira tökéletes, hogy időnként még az az érzésünk is támadhat, hogy valamifajta reality showt nézünk, nem pedig egy filmsorozatot. A reális, életszagú kisugárzás adja meg a cucc pikantériáját. A fókuszban továbbra is a konfliktusok állnak. A valós problémák, amelyek kicsinyes hatalmi játszmákkal keveredve mérgező, és gyúlékony koktélokká egyesülnek, amelyek nem átallanak fel is robbanni az epizódok sodrásában.

Igen, azok a bizonyos karakterek. Jó pár kiválóan kidolgozott figurákkal munkálkodó sorozathoz volt már szerencsém, és bizony, a The Wire tökéletesen illik a Breaking Bad, a Rescue Me, és a Sons of Anarchy sorába (igen, tudom, hogy ezek mind fiatalabbak, mint az írás tárgya...). Jimmy McNulty még mindig az a sötétebb lelkületű, az élet által véresre erőszakolt, meggyötört, ám munkájában mégis szenvedélyes figura, aki egy ilyen krimitörténetbe nemes egyszerűséggel KELL. Valaki, aki nem az igazi jófiúkat képviseli, ám mégis maradéktalanul együtt tudunk érezni vele. Visszatér Omar is, aki továbbra is a sorozat legmenőbb figurája. Még mindig eléggé kiismerhetetlen, veszélyes, és szinte már zavaróan laza. És pont ezért hihetetlenül zaklató tud lenni a gondolat, hogy a történetben feltűnő szereplők közül őt lehet a leginkább jó embernek nevezni. Az új karakterek közül Frank Sobotka fia, Ziggy a leginkább maradandó alak. Ebben a srácban olyan módon egyesül a hedonizmus és a nihilizmus, aminek a végeredménye egy igazi két lábon járó átok, egy lelkileg rokkant korcs, egy időzített bomba. Fantasztikusan ijesztő karakter! Számomra a McNulty-t non-stop szopató Rawls is emlékezetesnek bizonyult. Egy igazi gennyláda, egy tenyérbemászó féreg. De annyira stílusosan, olyan zsigeri módon gerinctelen, hogy azt nem lehet nem szeretni.

Dominic West kapcsán úgy gondolom, hogy nagy valószínűséggel McNulty lehet élete szerepe. A színész ezúttal is pazarul azonosul a partiőrré lefokozott zsaru szerepével. Jól hozza a bizonyos értelemben már megtört, ám a megváltást még mindig kitartóan kutató férfit. Idris Elba továbbra is elképesztően hiteles Stringerként. Nemcsak arc-, illetve hangjátéka emlékezetes, hanem mozgáskultúrája is. Michael Kenneth Williams visszatér Omar szerepében, és alakítása most is igazán hatásos. Hasonló jókat mondhatunk el Lance Reddick-ről és Sonja Sohn-ról is. Az első évadhoz képest több szerep jut Jimmy ex-társának, akit Wendell Pierce alakít, meglehetősen szórakoztató kivitelezésben.

A The Wire másodszorra is ütős. 8,5/10. Itt-ott azonban azt olvastam, hogy a java még csak ezután jön, úgyhogy már be is hűtöttem a harmadik évadot.