"Az ember azt gondolja: Oké, értem, készen állok a legrosszabbra, de azért belekapaszkodik abba a kis reménybe, és ez az, ami végül kurvára kiborítja."
Stephen King úgy él a műveit nem, vagy csak felületesen ismerő közvélemény tudatában, mint korunk legvérszomjasabb horrorírója, akitől egyetlen sort sem lehet úgy elolvasni, hogy az embernek utána ne legyen tőle lidércnyomása. Tény és való, hogy King elképesztően ért a feszültségkeltéshez, a félelemkompozícióhoz, a borzalom lefestéséhez. A laikusokhoz azonban nem jut el már az az információ, miszerint King ennél jóval sokrétűbb alkotó, kiváló drámai érzéke van, és lenyűgözően bánik karaktereivel. Azért fontos mindezt leírni így elöljáróban, mert a Mester Joyland című regényében pont ez az élelmes, hiteles drámaiság játssza a főszerepet, a terror csupán háttértáncos.
Devin Jones a '70-es évek elején, 21 éves korában érkezik meg Joyland vonzáskörzetébe. Az izgalmas név egy kisebb, de azért eléggé népszerű vidámparkot takar, ahol az egyetemista fiú nyári munkát vállal. Devin nincs jól. Úgy néz ki, hogy barátnője - akire úgy pazarolt el két évet, hogy a lány még a szüzességét sem volt hajlandó elvenni - végleg szakítani fog vele egy harmadik személy miatt. Joyland egyedi, hangulatos hely, a srác hamar új barátokra tesz szert, és még első munkanapja előtt megismeri a helyi rémtörténetet. Korábban meggyilkoltak egy fiatal lányt a vidámpark elvarázsolt kastélyában, és a tettest soha nem találták meg. Devin fejébe szöget üt a rejtély, és gondolatai vissza-visszatérnek a tragédiához, ám nyara nagy részében mégis inkább egy különös anya-fiú párosnak szenteli a figyelmét, akikkel hamarosan közelebbi kapcsolatba kerül.
Joyland boldog hely. Szezonban messze terjed az örömujjongások és a pillanatnyi gondtalanság lármája. Ebbe a kontextusba helyezi bele King, szokásához híven zseniális meglátással, története negatív tartópilléreit. Az öröm és a vidámság keretei között beszél fiatalkori lelki válságról, viszonzatlan szerelemről, barátkozni vágyó magányosságról, halálos betegségekről, brutális gyilkosságokról, sőt, még a húszon felül meglévő szüzesség frusztrációjáról is. Joyland jelmondata szerint jókedvet árusít, és ez hamar bizonyosságot is nyer. Az igazi kérdés így végül nem más, minthogy megfizethető-e a boldogság? Elébe tudunk menni saját örömeinknek, vagy meg kell várnunk, amíg az élet kellemesebb vizekre sodor bennünket? A történet sok mindenről szól, de mégis végig egyvalamiről beszél igazán. A felnőtté válásról. Devin a vidámparkban töltött hónapjai alatt megtanulja az életet. Kijárja a csalódás, a barátság, a kihívás, a veszteségtől való rettegés, és az "egyszeri boldogság" iskoláját. King a főhős idősebb alteregóját használja szócsövéül a narrációhoz. A sorok nem csupán közlik, hanem értékelik és elemzik is az eseményeket. Az eseményeket, amelyek alapvetően egyfajta fiatalságdrámát alkotnak végül, amelybe a szerző természetesen vegyít némi természetfeletti hátteret, és jó szokásához híven időnként beszólogat a vallásos maszlagnak, ami - különösen Stephen King olvasatában - mindent hordoz, csak épp megváltást nem.
A Joyland nem King fő műve, ámde igazán érdekes, tartalmas regény, ami könnyedén rabul ejti olvasóját, elsősorban hitelességével. Azzal, hogy nem akar átverni, és még a kísértetek és médiumok társaságában is, az életről beszél. 8/10.
