2011-ben valószínűleg még senki sem sejtette, hogy a George R. R. Martin regényciklusából készülő, HBO-s sorozatadaptáció hegyeket fog megmozgatni a popkultúra területén. A sok karaktert mozgató, rengeteg helyszínt bejáró, és számos témáról bátran beszélő, merész és gyönyörű vizualitással rendelkező széria epizódjait tömegek nézik hétről hétre, szinte minden társaságban beszédtéma, hogy épp mi történik Westeros-on és környékén. Mintha tegnap lett volna, hogy a negyedik évadzárót néztem, erre tessék, máris eltelt egy év, befejeződött az ötödik szezon.

Ez az az évad, ami gyakorlatilag minden szálon eljut legalább addig a pontig, ahol a legutóbbi regény, a Sárkányok tánca cselekményvezetése befejeződött. A hatodik évad tehát megelőzi az alapanyagot, így innentől kezdve még a legnagyobb rajongók sem sejthetik előre, hogy mi fog történni. Persze, a bizonytalanság hullámai már ebben a szezonban is felcsaptak néhol, hiszen nem egyszer előfordul, hogy David Benioff és csapata a regényekben olvashatótól eltérő irányba viszik a történet fonalát, megváltoztatnak egy-két részletet, illetve máshová helyeznek különböző karaktereket. Hogy George R. R. Martin szinopszisának adaptációját láthatjuk-e a későbbiekben, avagy a sorozat készítői a maguk útján, saját elgondolásaik szerint fejezik-e be a sztorit, az erősen kérdéses, ám az egészen biztos, hogy az ötödik évad már jóval szabadabban kezeli az alapanyagot, mint ahogy azt a produkció korai szakaszában tapasztalhattuk.

Az előző évad végén Tyrion Lannsiter szökni kényszerült Királyvárból, hiszen máskülönben halál várt volna rá, ám előtte még legyilkolta apját, és egykori szerelmét, akiről kiderült, hogy nem is olyan hűséges, mint amilyennek korábban tűnt. Mi a sorsa az árulónak? Mi vár a birodalom ellenségének bélyegzett törpére? Természetesen hajtóvadászat és kilátástalanság, ám a sorozat egyik legérdekesebb mellékalakja, Varys már kész tervvel rendelkezik. És ezáltal bontakozik ki a szezon egyik legfontosabb cselekményvezetésbeli fordulata. A Trónok harca két legjobb, legérdekesebb karaktere, Tyrion és Daenerys, akik eddig a világ két ellentétes felén helyezkedtek el, egymás irányába sodródnak, ezáltal pedig minden bizonnyal még azon nézők kíváncsiságát is sikerült felkorbácsolni, akik esetleg, valamilyen érthetetlen okból kifolyólag kezdték volna már elunni a szériát. Természetesen a készítők nem rohannak, az újdonság varázsa után óvatosan építik a karakterek kapcsolatát, visszahozva Jorah Mormont figuráját is a képbe.

És ha már Daenerysnél tartunk, fontos megemlíteni, hogy a Trónok harca ebben az évadban is kiemelt figyelmet szentel, persze nem meglepő módon, az irányítás és az uralkodás funkcióira, határaira, filozófiai háttértölteteire. Ez a tartalmi vonal leginkább Dany szálán figyelhető meg, hiszen a khaleesi továbbra is küzdelmes viszonyt folytat Meereen népével és a rabszolgakorszakból hirtelen kiszakított város hagyományaival. A sorozat ezekben a jelenetekben az újítás tempójának fontosságával foglalkozik, és a meghozandó kockázatos, illetve rendkívül nehéz, ámde szükséges döntéseket elemzi. Közben természetesen fel-felmorajlik a sárkányok üvöltése, akik lassacskán már tényleg elérik kifejlett, végleges méretüket, és itt már igazi, hátborzongató szörnyetegek. Hiába tart már évek óta a televízió mozi ellen indított háborúja, még mindig meghökkentő, hogy a Trónok harca CGI-mesterei milyen gyönyörűen hitelesen alkották meg ezeket a bestiákat. A kilencedik epizód végén érkező látványorgiában kissé elszalad a ló a készítőkkel, és az effektek eléggé B-filmesre váltanak, de ettől eltekintve nem lehet okunk panaszra.

Az irányítás témakörénél maradva fontos kitérni Havas Jon történetvonalára. Eddard Stark fattya hidat képez az Éjjeli őrség tagjai és a vadak között, ezáltal rá hárul a feladat, hogy megtalálja a közelgő tél ellen való védekezés helyes stratégiáját, és ennek érdekében évszázados hagyományok semmibevételével dacol és húzogatja az oroszlán bajszát. Természetesen ez az a szál, ahol számíthatunk a sorozat legrejtélyesebb alakjai, a Mások, és a szolgálatukban menetelő élőhalott seregek feltűnésére. Reményeim szerint nem spoilerezek azzal, hogy leírom, a félelmetes és tiszteletet parancsoló lények feltűnésére ezt az évadot nézve sem várunk hiába. Sőt, rendezésileg pont ezen a szálon kapjuk meg a szezon legütősebb jelenetét. A készítők megint csak bebizonyítják, hogy nem kell mindenáron mozijegyet váltanunk azért, hogy látványos, részletgazdag, átlátható, izgalmas, és változatos csatajeleneten csorgathassuk a nyálunkat.

Korábban is jelen volt, ám az ötödik évadban nem egy szálon központi mozgatórugóvá válik a vallás jelensége. Akárcsak a való világban, úgy a Hét királyságban és környezetében is többféle istent imádnak a népek, számos kultusz bír követők széles tárházával. Királyvárban Cersei nyúl a Hét istenbe vetett hit erejéhez, hogy általa vegye fel a kesztyűt vetélytársa, Margaery Tyrell ellen, aki az anyakirálynő minden megvetése ellenére úgy néz ki, örökre beette magát a főváros szívébe. Rendkívül érdekes figyelni a két erős női személyiség csendes, barátságos mosoly mögé bújtatott csatározásait, ám a reflektorfényt idővel elnyomja a vallás, és annak egy rendhagyó, radikális képviselője, az úgy nevezett Főveréb. A Királyvárban kibontakozó cselekmény hatásosan, a fináléban pedig egyenesen megrázóan mutatja be, hogy mire képes a hit, hogyha kikerül az irányítás alól, és elvakult kezek kizárólagos felügyelete alá helyeződik. Az évadzáró legerőteljesebb, és egyben leghosszabb jelenete annyira profin van összerakva, hogy gyakorlatilag nézni is rossz, annyira erőteljesen és hatásosan adja át a képek mögött rejtező lényeget. Eközben Stannis is nagyban ügyködik azon, hogy királlyá váljon, ebben Melisandre és a Fény Ura továbbra is segítségére van, legalábbis elviekben. Ez a vallási vonal továbbra is a fanatizmus kimondatlan képviselőjeként van jelen a történetben. Az elvakultság és az ésszerűtlen méreteket öltő hit hatalma az évad egyik legemlékezetesebb, egyben legdurvább, leginkább lélekzabáló jelenetében csúcsosodik ki. Arya Stark messze sodródik szülőhelyétől és az ismerős vidékek földjeitől. A Sokarcú Isten kegyeit kutatva járja Braavos egzotikus világát, miközben különös és izgalmas misztikumokba merül alá, amelyek nem ritkán zsigeri módon hátborzongató atmoszférával társulnak.

Az évad során számos jelenetet kap Sansa is, aki köré egyéb szálak is szerveződnek, így vele kapcsolatban láthatjuk Theon-t, vagyis immáron a megtört Bűzöst, Brienne-t, és az ő újdonsült apródját, Podrickot. Az eme vonalon feldolgozott események leginkább a thriller műfajára hajaznak, előkerül bennük a terror, a félelem, az álcázott szabadság, a megaláztatás, és a szolgasor témaköre is, mindebből pedig keserű hangulatú összkép keveredik ki, miközben a Boltonok mocskos vérvonala szennyezi az egykor dicsőségnek örvendő Deres falait és földjeit. Egyvalaki kimarad az évadból, Bran ugyanis egyetlen képkocka erejéig sem szerepel. Őszintén remélem, hogy visszatérése a későbbiekben valami igazán nagy fordulatot fog hozni a történetbe.

Színészi játékok terén a megszokott maximális profizmuson túl azért remek ez az évad, mert nem egy gárdatagnak új aspektusból kellett bemutatnia karakterét. Cersei ezúttal sebezhetőbb, mint valaha, és Lena Headey remekül érzékelteti az anyakirálynő ködös elméjében dúló korcs érzelmek viharát. Eközben Peter Dinklage továbbra is briliánsan szórakoztató produktumot prezentál Tyrionként, akit ezúttal szökevényként, majd egy egészen új szerepben kell bemutatnia. Az akadályt természetesen tökéletesen veszi a Trónok harca legkisebb, legkiemelkedőbb színésze. Maisie Williams számára nagy feladatokat róttak ki a készítők ebben az évadban, de a fiatal színésznő nagyszerűen helytáll, és ami a legjobb, az az, hogy alakításán érezhető a fejlődés, az eszköztárbeli bővülés. Természetesen a többi szereplőre sem lehet egyetlen rossz szavunk sem.

A Trónok harca ötödik évada nem a legjobb etap az eddigiek közül, egy-két gyengébb epizód azért becsúszott, ám összességében szépen tartja a magas színvonalat, és szinte minden szálon, az összes karakter esetében újít valamit, ráadásul nem is kicsit. 9/10. És már csak egyetlen évecskét kell várni a folytatásra!