Movie Tank

The Martian (2015)

2015. szeptember 29. - Sparrow

Remélem lesznek legalább egy páran, akik elégedett biccentés formájában értékelik funkciótlan lázadásom a sötét messzeségben észrevétlenül elhaló hangját, mert a Mentőexpedíció az elmúlt tizenöt év egyik legbénább magyar címválasztása. A filmet Andy Weir regénye alapján készítették, az eredetiről itt írtam. A könyv szórakoztató és izgalmas, bár némiképp jogosan merültek fel azok a félelmek, hogy ez a cselekmény nem igazán való a filmvászonra, hiszen nagy vonalakban arról van szó, hogy egy Marson felejtett űrhajós krumplit termeszt és marsjáróval rodeózik. Azonban ismételten bebizonyosodott, hogy amikor Ridley Scott az űrbe megy, akkor nem igazán lehet probléma.

the-martian.jpg

Tovább

Az Androméda-törzs (1971)

Társadalmunk sok mindenben szűkölködik, de legalább azt elmondhatjuk magunkról, hogy sokféleképpen megtudunk halni. Ha belegondolnánk abba, hogy egy átlagos napunk során mennyi olyan szituációban veszünk részt, ami akár saját elhalálozásunkkal is végződhet, ha valami félresiklik, inkább ágyban maradnánk, és még ott sem lennénk teljes biztonságban. A baleseteken, támadásokon, háborúkon, és veszett majominváziókon túl azonban van valami, amitől talán mindannyian a leginkább rettegünk. A gyógyíthatatlan halálos betegségek ugyanis megalkuvást a legkisebb mértékben sem tűrő módon rángatnak át a túloldalra és nincs semmi, ami megállíthatná őket. Bőven van ilyen jellegű fenyegetés Földünkön, nincs szükségünk arra, hogy még az űrből is jöjjön egy újabb kór. De sebaj, az amerikaiak azért mégiscsak lehozzák nekünk...

andromeda.jpg

Tovább

Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni (2015)

Fiatalokat áldozatul ejtő halálos betegségek. Az élet mocskos igazságtalansága, a sors talán leggusztustalanabb, legtorzabb módon morbid szemétsége, amit csak el lehet képzelni. Kezdetük előtt véget érő életek, fájdalommal és félelemmel töltött aranyévek. Tavaly egy inkább a young adult filmek hangulatát képviselő produkció foglalkozott a témával. A Csillagainkban a hiba 2014 egyik legjobbja lett, idén pedig egy színtiszta coming of age stílusú produkció teszi tiszteletét hasonló alapelgondolással. A film minden hype-ja kb. annyi volt, hogy a Whiplash-t tavaly mindenki imádta, így már csorgott is a nyálunk, amikor megtudtuk, hogy az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni a következő Sundance győztes a sorban.

meandearl.jpg

Tovább

A törvényenkívüli Josey Wales (1976)

Ha már tegnap úgyis John Wayne-ről esett szó, akkor most, ahogy azt illik, helyrebillenteném az egyensúlyt. Clint Eastwood vadnyugati korszakában nem csupán alakította a marcona pisztolyforgatókat, hanem időnként meg is rendezte őket. Ilyen alak a méltatlanul keveset emlegetett Josey Wales, és az ő törvényen kívüli kalandja.

josey2.jpg

Tovább

Az üldözők (1956)

Talán vannak olyanok, akiknek még nagyapái is Clint Eastwood-ot emlegették az igazi nagy westernhősként, voltak azonban egykor olyan generációk, akik számára a vadnyugati históriák műfaja John Wayne nevével forrt össze. A színész számos népszerű címben tette tiszteletét, ezek közül az egyik legkedveltebb John Ford 1956-os kalandja.

searchers2.png

Tovább

Pókember 3. (2007)

Szegény Sam Raimi hiába rakott össze kettő nagyon jó Pókember-filmet, amiket a legtöbben szeretnek (a magas IMDB-pontszámok is ezt mutatják), ma már mindenki csak arra emlékszik a rendező és a hálószövő kapcsolatából, hogy a harmadik rész mennyire rossz lett. Egyrészt: Nem kellene Raimi-t bántani azért, mert nem jött össze neki a mesterhármas, amit amúgy is leginkább csak a Nolan-féle zsigeri zsenik szoktak összehozni. Másrészt: A Pókember 3. nem is olyan rossz.

pokember3.jpg

Tovább

Az útvesztő: Tűzpróba (2015)

Az új évezred filmgyártásának egyik ragályos betegsége az abszolút haszonelvűségre és még véletlenül sem a művészi értékre törekvő young adult regényadaptáció-áradat. Ezek a szériák rendszerint színvonalas epizódokkal indulnak, majd elkezdik őket rétestészta módjára nyújtani, hogy a tinilányokból minél több mozijegylóvét tudjanak kisajtolni. Az útvesztő is egy olyan franchise, aminek az első felvonása a motivációktól függetlenül egészen színvonalasra sikeredett. Ám Az éhezők viadalával ellentétben ez a történet nem bírta a második felvonásra is megtartani a minőséget.

maze.jpg

Tovább

Abszurd alak (2015)

Már megint Woody Allen! Az biztos, hogy a régi motoros forgatókönyvíró-rendezőt nem lehet azzal vádolni, hogy öregkorára utolérte az alkotói válság, hiszen rendre minden évben bemutat egy újabb alkotást. Tény és való, hogy ezek a művek nem képviselnek konstans módon magas színvonalat, de még a gyengébbnek nevezhető darabok is legalább enyhítik a rajongók újdonságra való éhségét. Allen az évtizedek alatt akkora nevet vívott ki magának, részben különc személyisége, részben pedig filmjei egyedi, könnyed módon tartalmas stílusa okán, hogy gyakorlatilag akárkit képes megszerezni aktuális története színészi frontjára. Ezúttal Joaquin Phoenix a főszereplő. A színész így egy érdekes, és valóban minden szempontból abszurd fickót kelthetett életre.

irrational2.jpg

Tovább

Pókember 2 (2004)

Az ezredforduló tájékán kezdett beindulni a nagyszabású, blockbuster szinten futó szuperhősös képregényfilmek szekere, a felkészült alkotóknak köszönhetően a nézők hamar megszerették az új zsánert. Az egyik korai képviselő nem más volt, mint Sam Raimi Pókember-produkciója, ami néhány gyerekbetegségével együtt is színvonalasra sikeredett. A direktor maradt a folytatásra is, a forgatókönyv terhét azonban Alvin Sargent vette át, aki kijavította az első rész hibáit, így végül egy még jobb film született.

spider-man2.jpg

Tovább

Mélyütés (2015)

A sportfilmeket majdnem mindenki szereti, ám bunyós alkotások szűkebb zsánere talán még komolyabb kultusszal rendelkezik. A zászlóshajó értelemszerűen Rocky Balboa hat (illetve lassan tulajdonképpen hét) epizódot megélt története, ám régebben akadtak olyan címek is, mint a Dühöngő bika Martin Scorsese-től, vagy a Véres játék Jean-Claude Van Damme főszereplésével, az új évezredben pedig ebben a stílusban kaptuk meg Mickey Rourke visszatérését A pankrátorral, illetőleg a közelmúlt egyik legalulértékeltebb alkotását, a Warrior-t. Idén a Mélyütésen, eredeti címén a Southpaw-n volt a sor, hogy elkápráztasson bennünket. A rendezői székbe Antoine Fuqua ült, a forgatókönyvet a minőségi drámasorozatok kapcsán ismert Kurt Sutter írta, a főszerepet pedig az utóbbi években rendre parádézó Jake Gyllenhaal vállalta el. Így tehát teljesen jogosan várakoztunk, utólag azonban mégsem lehet felhőtlen az örömünk.

southpaw2.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása