Movie Tank

Csillagainkban a hiba (2014)

2014. szeptember 08. - Sparrow

A legtöbben halhatatlannak érzik magukat tizenévesen. Tudják, hogy előttük az élet, és a hosszú évtizedek szinte örökkévalóságnak tetszenek a startmezőről. Valahol mélyen tudják, hogy a startmezőt hamarosan elhagyják, és ahogy mindenki, ők is végigszáguldanak az élet játékterén, és a kelleténél hamarabb érik el a célmezőt. De mindez nem érdekli őket. Mert most, a második X környékén nem lényeges az, hogy egyszer, valamikor 60-70 év múlva kicsengetnek. Kit izgat? Hiszen ezek a srácok most dúskálnak a jóban, élvezik, és nagy kanállal habzsolják az életet. Ezek a fiúk és lányok minden napot csodaként élnek meg. Mert a halhatatlanság igenis csoda. Ezek a fiúk és lányok boldogok. Boldogok, mert még csak most kezdik el a játékot. És tengernyi idejük van még arra, hogy maradéktalanul kihasználják a világot.

Ez a film nem róluk szól.

thefaultinourstars.jpg

Hazel (Shailene Woodley) tizenhét éves. Tizenhárom esztendős korában pajzsmirigyrákkal diagnosztizálták. A betegség következtében tönkrement a tüdeje, így Hazel egy tapodtat sem tehet oxigénpalackja nélkül. Hogy elégedetté tegye még nála is jobban szenvedő szüleit, a lány beleegyezik, hogy ellátogat egy terápiás csoport gyűlésére. Itt ismerkedik meg Gus-szal (Ansel Elgort), aki betegsége miatt elveszítette az egyik lábát, így azóta művégtagot használ. A fiatalok egyre közelebb kerülnek egymáshoz, aminek eredményeképpen megszületik egy mély, és  tiszta szerelem. Egy szerelem, ami a halál árnyékában virágzik.

Ez a remekmű olyan tökéletesen szép, maradéktalanul kerek, kifogásolhatatlanul tökéletes egészként parádézik a néző szemei előtt, hogy az már szinte elviselhetetlen. Elviselhetetlenül nagyszerű. Lélekőrlő módon lehengerlő. Mert nem hiteget, és nem mesél. Inkább csak közöl. Közli a valóság tényét. A valóságét, amelyben a rideg szomorúság uralkodik. A rideg szomorúság uralkodik, de nem ülhet nyugton a trónján mert a szépség, a boldogság, és a szerelem rendszeresen hadjáratot hirdetnek ellene, és kegyetlenül megostromolják várát. És habár a sötét király végül mindig győz, talán hihetünk abban, hogy minden csata után egyre gyengébb, egyre sérülékenyebb, egyre legyőzhetőbb.

Gyönyörű gesztus a forgatókönyv részéről, hogy Hazel - az év talán leghatásosabb nyitójelenetét zárva - bocsánatot kér tőlünk. Bocsánatot kér, amiért egy kellemes és kényelmes tündérmese helyett a valóságot fogja elmondani. És igen. A bocsánatkérés jogos. Bár egyelőre még nem tudom, hogy elfogadom-e. Nem tudom, mert a Csillagainkban a hiba egy olyannyira erőteljes drámai gyomron rúgás, ami után nemhogy felállni, de lélegezni is nehezünkre esik. Ez a film kiváló érzékkel erőszakolja véresre a lelkedet, olyan bivalyerősen vág a földhöz, hogy valószínűleg napokig keresed majd utána a helyedet a világban. Azért ennyire tökéletes ez a lélekölő vegyület, mert igaz. Mert, amit látsz, az tényleg nem mese. Hanem a valóság. Megtörténik. Most is. Egyfolytában. A halhatatlanság időszaka az elmúlás előszobájává válik ebben az elsőosztályú romantikus drámában. Maximálisan átérezzük a keserűséget, mert tudjuk, hogy ezek a fiatalok nem ezt érdemlik. Mert tudjuk, hogy több járna nekik. Nem a szenvedés, nem a rettegés, hanem a siker, és a boldogság. És ezért válik kettős csapássá a produkció. Mert a forgatókönyv is így gondolkodik. Mert a mély letargia, a legyőzhetetlen szomorúság világába behozza a szépséget, az örömöt, a szerelmet. Utóbbin van a hangsúly, mert én még soha ezelőtt nem láttam a szerelmet ennyire hitelesen manifesztálódni mozgóképen. Ez egy olyan szerelem, ami őszinte tálalásban, erőteljes elbeszélésmódban érkezik.

The-Fault-in-Our-Stars.jpg

Josh Boone rendező azért a biztonság kedvéért még tovább fokozza a dolgot, és ha már úgyis itt van, még egy jó nagyot rúg belénk. Mert a direktor fantasztikus munkájának köszönhetően Hazel és Gus szerelmi története nevetésekkel tarkított gyászmenetté avanzsál. Átjön a mélységes, szinte már túlviláginak tetsző szomorúság, amelynek diadalmenetét a rendező itt-ott óvatos humorizálással szakítja meg. Elsődleges eszköze természetesen Gus, aki élete minden borzalma ellenére teli pofával nevet bele a világba. A nagyszerű jó kedély, a diadalittas öröm uralja a figurát, aki valami egészen újat hoz be Hazel életébe. Valamit, amiről a lány azt hitte, hogy már soha nem fogja megtapasztalni. A boldogságról van szó. Mert ezek ketten együtt válnak igazán erőssé. Mert Josh Boone bemutatja, hogy egyedül elveszettek, betegek, megtörtek, vesztesek. De ha együtt vannak, képesek valami egészen rendkívülire. Képesek belenézni a Halál vigyorgó arcába. És képesek visszamosolyogni rá. Mert amíg együtt vannak, addig, ha csak rövid időszakokra is, de átérzik azt, amit minden egyes pillanatban magukénak tudnának, ha egészségesek lennének. A halhatatlanságot. Hogy a képet teljessé tegye, Boone rendszerint megmozgatja Hazel általában háttérbe vonuló szüleit is, hogy ezzel érzékeltesse az apai, és az anyai szenvedést, amit a szeretett gyermek közelgő elvesztésének tudata táplál. A rendező itt-ott melankolikus, néhol teljesen letargikus, helyenként pedig kifejezetten örömteli festményének a rendkívül jól megválogatott betétdalok adják meg azt az utolsó kis árnyékolást, amitől a Csillagainkban a hiba szerelmi története maximálisan tökéletessé válik.

Shailene Woodleynak őszintén megköszönném, ha a jövőben is ehhez hasonló, igazi filmszerepeket vállalna be, és nem pedig A beavatott-féle bohóckodásokat. A fiatal színésznő ugyanis elképesztő Hazelként. Mélyen beleéli magát a haldokló lány szerepébe, így szívfacsaró hatást gyakorol a nézőre. Érzelemgazdag, tökéletesen hiteles játéka kétségtelenül 2014 egyik legjobb női alakítása. Ansel Elgort szintén kiváló. Szimpatikus kisugárzásával, és sokszínű aktori produktumával felfegyverkezve tökéletesen működik Woodley partnereként. Ja, és, csak úgy mellesleg, feltűnik a filmben még egy bizonyos Willem Dafoe is, akinek nyilván akadt egy unalmasabb délutánja, így gondolta, leugrik a forgatásra, és kőkeményen odabasz a fiataloknak. Mert a színészóriás csak néhány percig van jelen, de akkor olyan szinten remekel, hogy attól a néző szabályosan padlót fog.

A Csillagainkban a hiba 2014 egyik legjobb filmje. Szívet tépően fájdalmas, ugyanakkor megmosolyogtatóan gyönyörű is egyben. Olyan mozgókép, aminek nézése közben a lelked egyszerre próbál sírni és nevetni, és mivel ez kivitelezhetetlen, marad a meghökkent fuldoklás. Kapkodsz a levegőért, mert sejtetted, hogy jó lesz, de ennyire lehengerlő élményre azért mégse számítottál. 10/10.   

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr296673065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása