Akárhonnan is nézzük, jó forgatókönyv nélkül nagyon nehéz jó filmet csinálni. Kell egy figyelemfelkeltő történet, szükség van jól megírt karakterekre, életképes fordulatokra, és akkor még a szövegkönyvről nem is beszéltünk. Voltak ám 2013-ban remek szkriptek dögivel, és fáj a szívem néhány kimaradóért, de ha egyszer TOP5, akkor öt helyezett van, és kész!

A rendező. Akin gyakorlatilag áll vagy bukik a film. Na jó, ez azért túlzás, de az biztos, hogy egy gyengekezű, meggondolatlan, konkrét terv hiányában dolgozó direktor filmje nem lesz nagy durranás. Nyilván az ilyen alakok nem is foglalkoznak sokáig filmkészítéssel, inkább meghagyják ezt a művészetet hozzáértőbb kollégáiknak. Mert természetesen tehetséges rendezőből hál' Istennek rengeteg van, ez 2013-ban is bebizonyosodott. Mindegyikük másképp mutatta meg, hogy miért is nagyszerű művész, de az biztos, hogy az alábbi öt úriember egytől egyig maradandót alkotott a filmvásznon... Megint!

A hölgyek után a férfi mellékszereplőkön a sor. A női fronthoz képest itt azért termékenyebb volt a 2013-as év, már ami a színvonalas alakítások számát illeti, ezúttal már kifejezetten komoly feladat volt a legjobb tíz kiválasztása és rangsorolása. Lássátok a végeredményt!

Való igaz, hogy 2013-ban nem volt túl erős a női mellékszereplők mezőnye, értem ezt úgy, hogy viszonylag kevés igazán emlékezetes alakítást láthattunk ezen a fronton. Viszont még így is eleget ahhoz, hogy gondolkodnom kelljen a legjobb tízen, akiket aztán rangsorolni volt talán csak nehezebb. Lássátok hát!

A moziba járás egyik fontos oka, hogy sok olyan filmet készítenek, az idő előrehaladtával annál inkább, amelyek olyan vizuális élményt nyújtanak, ami csak a nagy vásznon képes teljes valójában érvényesülni. Persze, bizonyos látványelemek, így a sminkek, jelmezek, díszletek, a tévéképernyőn is kellő hatással bírnak, ám a grandiózus csatajelenetek, az operatőri bravúrok, és a pazar vizuális effektek jobban megtalálják a nézőt a sötét moziteremben. Legyen szó akár otthoni, akár mozis élményről, 2013 bőven hozott magával emlékezetes vizuális megvalósításokat. Lássuk a 10 legjobbat!

A betétdalok után most következzenek a filmzenék, amelyeknek hasonlóan nagy, sőt, talán még nagyobb szerepe van a mozgóképek atmoszférateremtésében. 2013-ban különösen sok volt az emlékezetes soundtrack, nehéz is volt összeválogatni a legjobb ötöt, hát még aztán rangsorolni. De végül sikerült. Íme!

A mozgóképek esetében nagyon fontos hangulatfokozó szerepe lehet a jó betétdalválasztásnak, akár egy korábban írt szerzeményt szúr be a rendező a művébe, akár külön berendel valamilyen előadótól vagy zenekartól egy nótát. 2013-ban is akadtak szebbnél szebb szerzemények, a mélyen elgondolkodtatótól a pörgős pihentetőig. Lássuk az 5 legjobbat!

Ahogy a blog Facebook-oldalán tegnap már megígértem, íme itt van a jövőheti 2013-összegzés pontos menetrendje. Összesen 72 darab 2013-mas mozgóképet volt szerencsém megtekinteni, tehát az évértékelés ezúttal is nagyon alapos lesz. Fontos ezúttal is kiemelni a blog állandó évösszegző-alapszabályát: Nálam csak és kizárólag azok a produkciók számítanak 2013-masnak, amelyeket akár egyetlen helyen is ( még akkor is, ha az csak valamilyen fesztivál volt ) a világon bemutattak már tavaly, vagy hogy érthetőbb legyen, azon filmekről van szó, amelyek évjárataként 2013 van megjelölve az IMDB-n. Lesznek bőven toplisták, alább a napi bontás!

Woody Allen már jó ideje jelentkezik évente legalább egy filmmel. Ez annak köszönhető, hogy a direktor jó előre betáblázza magát, továbbá kizárólag a saját feje után megy. Olyan filmes ő, aki magasról szarik az elvárásokra, mások véleményére, még a díjakra is, rendszeresen kerüli még azokat a gálákat is, ahol filmjei jelölve vannak. Műveiben mindig olyan témáról beszél, ami éppen foglalkoztatja, ám túlnyomó részben a romantikus vígjátékok, és a dramedyk világában evickél. 2013-ban Tennessee Williams félig-meddig klasszikusnak is mondható drámáját, A vágy villamosát dolgozta fel, persze az alapművet megspékelte mindenféle alleni extrával, így született meg végül a Blue Jasmine.

Olyan korban élünk, amikor a gyerekek iskola után hajnalig a számítógépen, vagy valamilyen konzoljátékon lógnak. Amikor az emberek személyes találkozók helyett a Facebookon beszélik meg a dolgaikat. Olyan korban, amikor a világ másik felén élő chatpartnered, akinek talán még a külsejét, vagy a valódi nevét sem ismered, többet tud rólad, mint a saját anyád. Fülhallgatók, monitorok, számítógépek, mindenféle technikai vívmányok zúgnak körülöttünk gyakorlatilag egyfolytában. Ebben az elektronikus lelki holokausztban pedig értéküket vesztik olyan, korábban fontos dolgok, mint az igazi barátság, és a valódi szerelem. Eljön az idő, nem is olyan sokára, amikor fejlett számítástechnikai eszközeink, és szoftvereink közelebb fognak állni hozzánk, jobban fognak ismerni minket, mint a saját szüleink. Ám mi lesz akkor, amikor valamilyen okból kifolyólag ez a hatalmas technikai fejlettség visszahullik önmagába, és a programokban élő legjobb barátaink örökre elhagynak minket? Spike Jonze helyettünk is fél. A jövőtől, a változástól, a magánytól...