Kérte: Habbobitas

Mindenkivel előszokott fordulni, hogy egy gyorsan áramló beszélgetés résztvevőjeként kínos, vagy mondjuk úgy, hogy nehéz kérdésekre kell megfelelnie, mert ha esetleg nem tud válaszolni, csak tátog nagyokat, és vörösödik, sokat veszít a hiteléből a beszélgetőtársak szemében. A kérdések egyik fajtája, a Tegyük fel... kategóriába esik, amikor egy képzelt szituációban kell az illetőnek két rossz dolog közül választania. Meg kell határoznia, hogy szerinte a két felvetett lehetőség közül melyik a kevésbé rosszabb. Például tegyük fel, hogy eldöntheted, hogy kegyetlen, gazdag, teljhatalmú zsarnokként, vagy megcsonkított, megkeseredett, a normális élet lehetőségétől megfosztott, de tiszta lelkiismerettel rendelkező rabszolgaként támadsz fel, miután meghaltál. Melyiket választanád? De tényleg. Melyiket? És amikor már válaszra tátanád a szádat, cserbenhagy a magabiztosságod, és tudatosul benned a tény, hogy ez egy kibaszottul nehéz kérdés.

Kérte: navigations

A filmtörténelem során sokan feldolgozták már a vámpírmítoszt. Az első említésre méltó darab, a Nosferatu után érkezett a zsáner egyik legfontosabb alkotása, a Lugosi Béla főszereplésével készült Drakula. A későbbiekben sem zárult el a vérszívós filmek csapja, az utóbbi tizenöt évben modern köntösnek, Pengének, és Underworldnek örülhettünk, az Alkonyat miatt pedig téphettük a hajunkat. Mindeközben az animeművészet is bepróbálkozott a vámpírokkal, így jött világra - Hideyuki Kikuchi alapján - az animált vámpírvadász, D.

Kérte: Farkas55

A média hatalma óriási. Ez kétségtelenül igaz. De ha mélyebbre ásunk, akkor a Miért? kérdésre is könnyedén megtalálhatjuk a választ. Ugyanis maga a média is óriási. Mindenhol ott van, mindenkihez elér, ráadásul hiteles, megbízható külsőt ölt, meggyőzi az embereket arról, hogy ő a támasz, amire szükségük van a mindennapi életben való boldoguláshoz. Ennek megfelelően a médiagépezet, és annak katonái az emberek életének szerves részét képezik már elég régóta. Ebből kifolyólag válik a médiumok hatalma óriásivá, és ezért képes a média tömegeket manipulálni. Tömegeket manipulálni azok érdekében, akik képesek irányítani magát a médiát. Felhasználni, átverni, hasznot húzni belőle. Az egész tehetség, és átgondoltság kérdése. Eme magból indul növekedésnek Byeong-gil Jeong thriller-remeke. Mert a Confession of Murderben egy jól irányzott marketinghúzással sztár lesz a gyilkosból, és bűnös az áldozatból.

Kérte: ThePretender

A pihent agyú angol humorral operáló szatírák királyai a Gyalog Galopp óriási sikere után belevágtak következő produkciójuk elkészítésébe. Jézus Krisztus története egy kicsit másképpen... vagyis... teljesen másképpen. Ez a Monty Python és a Názáreti Brian élete!

Kérte: MrRaizy

Megromló házasságok, széthulló családok, bizonytalanná váló környezetük hatására feszültté, kétségbeesetté váló gyerekek mindig is lesznek. Viszonylag gyakran előfordul, hogy a szülők, akár több évtizednyi házas élet, vagy együttélés után arra az elhatározásra jutnak, hogy külön kell folytatniuk útjukat. Ezzel alapjában véve abszolút nincsen semmi gond, de az esetek többségében már van egy-két gyerek a háznál, és ilyenkor bizony pokoli kettősség áll elő. Egyrészről ha a házasság, vagy párkapcsolat megromlik, akkor nem lehet elvárni a felektől, hogy továbbra is a megjátszott boldogság színpadán parádézzanak. Ami nem működik, azon változtatni kell. Másrészről viszont ott vannak a gyerekek, akik így idejekorán tapasztalnak meg egy igencsak erőteljes stresszhelyzetet, ami kihatással van iskolai teljesítményükre, és személyiségfejlődésükre egyaránt. Az élet színpadán sokszor alakul ki ilyen helyzet. Noah Baumbach 2005-ben írt és rendezett is egyet.

Kérte: Power

A Születésnap (uncredited)direktorának és forgatókönyvírójának, nem mellesleg pedig a történet ötletgazdájának neve kellemes emlékeket ébreszt bennem, hiszen Thomas Vinterberg készítette el A vadászat című mesterművet. Jelen írás alanyának főszereplőjével is találkoztam már, hiszen Ulrich Thomsen volt az ügyesen fanyar humorú Ádám almáinak központi alakja is. A két dán úriember korábban közösen is dolgozott. A Születésnapban az alkotók kényes és/vagy megdöbbentő témák csoportosulását járják körül. Avagy így néz ki a pokol, ami a boldog család látszata mögött rejtőzik.

Kérte: doggfather

"While the wicked stand confounded call me; with thy saints sorrounded"

Troy Duffy rendezése rendelkezik magyar címmel, és én rendszerint a nálunk futó megnevezéssel szoktam illetni a mozgóképeket, ám a Testvérbosszú olyan szinten unalmas, jellegtelen, és a mű lényegét le nem fedő kifejezés, ami még munkacímnek se lenne megfelelő. Elsődlegesen azért nem, mert a The Boondock Saints sztorijának jóformán semmi köze nincs a bosszúhoz. Fókuszban az önbíráskodás értelmének, létjogosultságának kérdése, az isteni küldetés fontossága, és a szentek, akik pisztollyal járnak.

Kérte: jackass99

Az egyszer biztos, hogy Quentin Tarantinot nagyon szeretjük. Én is már évek óta vagyok a forgatókönyvíró Tarantino nagy rajongója, miután rájöttem, hogy a mesterhez való kezdeti ellenséges viszonyulásomnak egyedül az az oka, hogy én balfasz pont a Kill Billel kezdtem az úriember életművének feldolgozását. Márpedig az a rakás szar nem épp a legjobb irányadó. Na de azóta hál' Istennek jó barátságot kötöttem a Kutyaszorítóban, a Ponyvaregény, és a Jackie Brown című mesterművekkel, és persze ne feledkezzünk meg a Django elszabadulról sem, és azért a Becstelen brigantykat is érdemes megemlíteni. Az életmű nagy, vagy jobb, ha úgy fogalmazok, hogy fontos részének ismeretében annyit leszögezhetek, hogy való igaz, Tarantinonak megvan a maga rendezői stílusa is, de amiben igazán jó ez a fickó, az az írás. Tarantino nem csak Hollywood, hanem a forgatókönyvírás fenegyereke is, és ezt a titulust szinte minden filmjével megerősíti. És habár nem akarok abba a csapdába belesétálni, hogy a friss élmény hatására irreális túlzásokba esek, annyit azért mindenképpen lemerek írni, hogy a Tiszta románcnak erős a sansza arra, hogy a legjobb Tarantino-forgatókönyvként emlegessem a jövőben. És nem, nem feledkeztem meg a Ponyvaregényről...

Kérte: Frog

Most kéne írnom valami jó kis bevezetőszöveget. De miről is szóljanak ezek a cikket nyitó mondatok, hogyha a Borgman című holland-dán koprodukcióról szóló elemzés felvezetéséül kell szolgálniuk? Írjak esetleg a hajléktalan csavargók helyzetéről Európában, vagy inkább a gazdag-szegény ellentétet, a társadalmi rétegek eltűnésének témáját, és a teljes nyomorban, illetve a gazdagságban élők között húzódó, egyre növekedő szakadékot vegyem górcső alá? Esetleg áshatnék mélyebbre is, és ejthetnék néhány szót a vallásról, a démonokról, az ártó szellemekről. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy valami emberközelibbel kéne foglalkoznom így az elején. Például a házasság évei alatt megromló kapcsolatról, arról az állapotról, amikor a szerelem már csak megszokásból van jelen, és elcsattannak az első pofonok, persze csak zárt ajtók mögött. Hmm... De akár a perverz, pszichopata játékokról, a szektásodásról, és a jól megtervezett, művészi bosszúról is értekezhetnék, sőt, még a minden értelmezhető ok nélkül feltűnő kutyák jelenlétének fontosságát is ecsetelhetném... vagy mi... A gond azonban az, hogy végső soron egyik témába sem szeretném beleásni magam. Nemes egyszerűséggel azért nem, mert a Borgman a fent említett területek közül mindegyiket érinti egy-két jelenet erejéig, viszont végül rohadtul nem kötelezi el magát egyik mellett sem. És ez a fő oka annak, hogy engem ez a film kegyetlenül feldühített.

Kérte: Habbobitas

Egy állampolgárnak alapvető joga az ártatlanság vélelme, tárgyalás, emberhez méltó eljárás nélkül senkit sem ítélhetnek el. Persze, rendkívül ritka, hogy a vádlott bűnösnek vallja magát, és az, hogy minden vádponttal egyetértsen, szinte fehér hollónak számít. Legalábbis ezt az elméletet diktálja alapvető logikánk, józan paraszti eszünk. Induljunk ki tehát abból, hogy a vádlott ártatlannak vallja magát, és a tanúvallomások, valamint az ügyészi és ügyvédi beszédek közben izzadva, remegve morzsolja imáját, különösen akkor, ha valami rendkívül súlyos bűntett elkövetésével, példának okáért gyilkossággal vádolják. De honnan lehet tudni, hogy valójában ki rejtőzik a pánikoló arckifejezés mögött? Egy jogtalan büntetéstől rettegő ártatlan szerencsétlen, vagy egy jogos megtorlástól tartó bűnös? Sehonnan sem lehet tudni. Mi van azonban akkor, amikor egy nyilvánvaló csőbehúzásról van szó? Amikor az ügyvéd valóban biztosra veszi, hogy ügyfele ártatlan, ám a bizonyítékok mégis ellene szólnak? Ekkor kell latba venni minden tapasztalatot és jogi ismeretet, mert egy emberélet, egy egyszer élő lény sorsa forog kockán.