Kérte: Farkas55
A média hatalma óriási. Ez kétségtelenül igaz. De ha mélyebbre ásunk, akkor a Miért? kérdésre is könnyedén megtalálhatjuk a választ. Ugyanis maga a média is óriási. Mindenhol ott van, mindenkihez elér, ráadásul hiteles, megbízható külsőt ölt, meggyőzi az embereket arról, hogy ő a támasz, amire szükségük van a mindennapi életben való boldoguláshoz. Ennek megfelelően a médiagépezet, és annak katonái az emberek életének szerves részét képezik már elég régóta. Ebből kifolyólag válik a médiumok hatalma óriásivá, és ezért képes a média tömegeket manipulálni. Tömegeket manipulálni azok érdekében, akik képesek irányítani magát a médiát. Felhasználni, átverni, hasznot húzni belőle. Az egész tehetség, és átgondoltság kérdése. Eme magból indul növekedésnek Byeong-gil Jeong thriller-remeke. Mert a Confession of Murderben egy jól irányzott marketinghúzással sztár lesz a gyilkosból, és bűnös az áldozatból.
Choi rendőrhadnagy (Jae-yeong Jeong) tizenhét évvel ezelőtt minden erejével egy sorozatgyilkost üldözött, aki ártatlan nőket ölt meg. Ám a tettes egyik pillanatról a másikra felszívódott, és azóta sem adott hírt magáról. De most, hogy a gyilkosságok elévültek, a gyilkos felfedi magát. Ám Lee Du-sok (Shi-hoo Park) nemcsak hogy felfedi magát, de bemutatja a gyilkosságokról írt könyvét is, amelynek címe Confession of Murder. Lee ezzel a művel akar vezekelni tetteiért, a nyilvános gyónáskörút köré pedig egészen óriási marketingkampány szerveződik. Lee sztárrá válik, Choi azonban rögtön levágja, hogy itt valami kurvára nem stimmel (mármint azon túl, hogy az emberek egy sorozatgyilkosért rajonganak), és újra elmélyed a régi ügyben. A helyzet bonyolítása végett ráadásul az egyik áldozat családja bosszúakciót szervez.
Az alapkoncepció, miszerint a média, meglovagolva az emberek butaságát, sztáróriást csinál egy sorozatgyilkosból, már önmagában is megdöbbentő, de ami igazán ijesztő, az a tény, hogy a forgatókönyv ezt az alapfelállást mennyire logikusan, hihetően építi fel. Mert a Confession of Murder nem valami kiforgatott poszt-apokaliptikus világban játszódik, hanem a mai Dél-Koreában. Most. Nincs semmi extra adalék, csupán a már meglévő, létező szabályok vannak a végletekig kisarkítva, és ezáltal olyan hatás generálódik, aminek okán nehezünkre esik elhinni, hogy amit látunk, az gyakorlatilag akár a valóságban is megtörténhetne. Pedig a sztoriban nincs semmi komolyabb túlzás, ez tényleg megtörténhetne. Félelmetes.
Milyen lehet látni, hogy valaki, aki megölte a gyerekedet, a feleségedet, az anyádat, vagy akármelyik szerettedet, reflektorfényben, rajongók tömegei előtt parádézik? Nyilván pokoli. Annyira pokoli, hogy a film egyik történetszála bemutat egy családot, akik megakarják bosszulni egyik szerettüket, aki Lee áldozatává vált. Hál' Istennek ez a vonulat nem kelti fölösleges töltelék hatását, igenis megvan a maga funkciója a cselekményben, és hozzátesz a mű érzelmi atmoszférájához is.
A cselekményvezetés többi részének megkoreografálása is dicséretreméltó, az alapozás után sorban jönnek a különböző, izgalmas jelenetek, és a játékidő második felében különböző remek fordulatok is tiszteletüket teszik, amelyek maximális írói átgondoltságról tesznek tanúbizonyságot. A nagy csattanó beindítja a film egészen fantasztikus fináléját, ami után keserédes üzenetet közvetítő befejezés következik.
Choi hadnagy figurája kissé talán sablonos, de összességében jól működik a sztoriban, mint a megtört rendőr, aki fájó múlt emlékeit hordja. Lee karaktere is egész jó. A figura kissé titokzatos, motivációi sokáig tisztázatlanok, de pont ettől válik érdekessé a személye. A játékidő derekán feltűnő J alaposan megkavarja a szart, és új lapra helyezi a játszmát. Szükség van rá ahhoz, hogy az összkép valóban nagyot üssön.
Byeong-gil Jeong remekül rendezte meg a filmet. A direktori munkának hála a képsorok energikusan áramlanak, és végig fenntartják a néző figyelmét. Különösen kiemelendőek az akciójelenetek, amelyek átgondolt koreográfiával és látványos kivitelezéssel bírnak. Az akció többnyire üldözésben merül ki, ilyen jellegű képsort kapunk gyalogos, autós, illetve autós-motoros formában is. Az enyhébb kamerarángás olykor kifejezetten fokozza a hangulatot, máskor azonban zavaróvá válik, és az időnként összecsapott vágás mellett sem lehet szó nélkül elmenni. De összességében nézve az akciójelenetek így is elképesztően királyak. Ráadásul a filmzene kiváló hangulati aláfestést nyújt.
Jae-yeong Jeong többnyire átlagos színvonalú játékot produkál, néha azonban egészen nagyra tör, és képes letaglózni a nézőt. Shi-hoo Park ügyesen kelti életre Leet, és sikerül belevinnie a figurába azt a különös elégedettséget (nem önelégültséget), amitől a karakter rendkívül rejtélyessé válik. Jeong Hae-gyoon keveset szerepel, de számomra így is kiemelkedik a gárdából. Játékát nem elemzem részletesen, mert az spoilerezéssel lenne egyenlő (nézzétek meg a filmet, és megtudjátok, miért).
A Confession of Murder egy rendkívül erőteljes thriller, kiváló forgatókönyvvel, jó színészi játékokkal, és pörgős akciójelenetekkel. 9/10.
