Movie Tank

Sátánista lett a Metallica

2016. november 21. - Sparrow

Újra videoklipről szól a fáma.

A Metallica a '80-as évek elején a thrash-metal zenei műfaj egyik megalapozójaként kezdte pályafutását, majd rövid úton igazi legendává is vált a James Hetfield-vezette csapat. Valahol félúton aztán áttértek a heavy vonalra, amit a rajongók egy része természetesen szemöldökfelhúzással fogadott, ám azért ebben az időszakban is születtek egészen kiváló dalok. 

Legutóbb 2008-ban jelentkeztek friss koronggal, és tény, hogy a Death Magnetic című albumon akadtak gyilkos trackek, mint például az All Nightmare Long vagy The Day That Never Comes, összességében nem sikerült igazán kiemelkedőre az anyag.

Sokat kellett várni, de aztán úgy egy éve felröppentek az első hírek és kijött egy fotó az éppen stúdiózó Hetfield-ről, mindez pedig természetesen azt eredményezte, hogy a rajongók, de még az egyszerű zenekedvelők is őrült körömrágcsálásba kezdtek. A Hardwired... To Self-Destruct album végre napvilágot látott, ráadásul a banda minden egyes nótához készített egy videoklipet.

Sőt mi több, a ManUNkind című tételhez tartozó kisfilmet egy budapesti klubban forgatták. Igaz, a valódi zenekari tagok nélkül, de legalább rengeteg okkult áthallással.

metallicaklip.jpg

Tovább

Rózsaszín ködből éjfekete mocsárba - After Love (2016)

A filmet a Scope100 program keretein belül láttam.

Minden a hirtelen egymásra találással, a gyorsan jött, szinte felfoghatatlan boldogsággal kezdődik. A közös élet lehetősége, a szebbnél szebb jövőképeket jósoló tervek azt sugallják, hogy ők bizony a legszerencsésebb páros az egész világon. A házasságkötés a csúcson, a legvakítóbb fényben történik, azon a ponton, ahonnan úgy tűnik, nem vezet út lefelé. Biztosnak tűnik, hogy mindig legalább ennyire boldogok lesznek. Ám amikor évekkel később kiderül, hogy családfenntartókként élve, a kapitalizmus egyik legbonyolultabb társadalmi intézményének működtetése közben a szerelem könnyedén háttérbe szorulhat, jön az elkedvtelenedés, majd az ellenségeskedés, végül pedig a gyűlölet. Mert ha mindkét fél köti az ebet is a karóhoz, abból nem megoldás, nem is kompromisszum, hanem kizárólagos és mélységes fájdalom születik. Pedig csak egyetlen szónak kéne kicserélődnie ahhoz, hogy visszatérjen a közös érzelem, ami ugyan már nem az a régi boldogság, de legalább valami hasonló.

afterlove3.jpg

Tovább

Még egy TV spot a Zsivány Egyeshez

Akár felfogjuk, akár nem, már csak alig egy hónap van hátra az újra mozgásba lendített Star Wars-franchise első spin-off alkotásának premierjéig.

Felicity Jones és Mads Mikkelsen főszereplésével Gareth Edwards kronológiai szempontból a legelső epizód előtti időszakba visz majd vissza bennünket, hogy elmesélje, a lázadók miként szerezték meg a Halálcsillag tervrajzait.

Még rúg egy-két utolsó a marketinggépezet, például az alábbi videó formájában, amiben Forest Whitaker majd besz*rik, annyira megakarja menteni a lázadás álmát.

Cinizmus a természet lágy ölén - Vademberek hajszája (2016)

Taika Waititi a Hétköznapi vámpírokkal vált igazán ismertté és népszerűvé. A kreatív és rendkívül vicces vámpírparódia ráadásul Új-Zélandot is újra feltette a filmtérképre, ami már csak azért is nagyszerű, mert részben avagy egészben nyilván ennek köszönhető, hogy a direktor elkészíthette eredeti verzióban Hunt for the Wilderpeople című szatirikus kalandfilmjét, amely után nem más, mint a Marvel Cinematic Universe világa várja Waititit, hiszen ő készíti a Thor: Ragnarök című szuperhősös produkciót.

huntfor2.jpg

Tovább

Teljes előzetes A balszerencse áradása Netflix-feldolgozásához

Ha sorozatokról van szó, a Netflix-ben nem igazán szoktunk csalódni. Jövőre is hoznak egy érdekes új produkciót. A Lemony Snicket-féle A balszerencse áradása újabb adaptációjában Neil Patrick Harris alakíthatja Olaf grófot.

Korábban Jim Carrey próbálkozott a szereppel, ám az egész estés produkciót nemigen szokták felemlegetni a népek.

Az előzetes alapján a látványvilág nagyon hangulatos lesz, de jó poénoknak is örülhetünk majd, ráadásul a történet is izgalmasnak tűnik. Neil Patrick Harris helytállásának kérdése pedig majd elválik.

Zombis rendező csinálhatja az élőszereplős Micimackó-filmet

A Disney nagy erőkkel dolgozik aktuális projektjein. Az egyre nagyobb oligopóliumként működő stúdióóriás a Star Wars és a Marvel Univerzum mellett a nevét naggyá tévő klasszikus mesékről sem feledkezik meg. Tisztelgés gyanánt, na meg gondolván a napi betevőre úgy döntöttek, szépen sorban megvalósítják a legendás rajzfilmek élőszereplős feldolgozásait.

micimaci.jpgHamupipőke, Maugli és Belle kalandjai után egyéb címek is sorra kerülnek. Már bejelentették Az oroszlánkirály közeledtét, de Micimackóval is hamarosan találkozhatunk. Utóbbi projekt kapcsán a rendező nevéről is lehullott a fátyol: Marc Forster mesélheti el a Százholdas Pagony hőseinek történetét újra, úgy, hogy az kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakoztató legyen.

A rendező legutóbbi nagyobb dobása a Z világháború volt, de ő készítette például a Maradj! című mesterthrillert is. Filmográfiájában azonban megtalálhatjuk a könnyedebb, bár korántsem komolytalan Felforgatókönyvet is. Szóval ha valaki, akkor Forster talán képes valami egészen egyedit kihozni ebből az elsőre kissé értelmetlennek tűnő projektből.

 

Mintha ott lennél - Top10 filmen belül megelevenedő történetek

Mozikban az Éjszakai ragadozók, ami két történetet mesél el egy mozijegy áráért. A főhősnő ex-férje új regényét olvasva érzi úgy, mintha a cselekmény momentumai megelevenednének előtte. Miután megnéztem a produkciót, elkezdett járni az agyam korábbi filmélményeimen, és arra jutottam, hogy jó néhány mozgókép alkalmazta már ezt a történet a történetben jellegű narratív tendenciát. A címek egymást sorjázták a fejemben, ezért úgy döntöttem, hogy gondolataimat toplista formájában adom ki magamból.

Íme, véleményem szerint ezek lennének a legemlékezetesebb filmen belül megelevenedő történetek!

 

10. Creepshow - A rémmesék könyve (1982)

A megelevenedő történet forrása: a Creepshow képregény lapjai

Stephen King forgatókönyvéből a zombikirály, George A. Romero rendezett egészen szórakoztató szkeccsfilmet. A rövidebb történetekben a nagy íróra jellemző cinizmus keretein belül jelenik meg a bűn és bűnhődés elválaszthatatlan párosa, miközben hatékony maszkmesteri munkában láthatjuk érvényesülni a Romero-féle horror esszenciáját. Bővebben itt írtam a filmről.

creepshow_1.jpg

Tovább

Most már tényleg megvan a Deadpool 2 rendezője

Korábban már lehetőségként felmerült David Leitch neve Tim Miller megüresedett rendezői székének a Deadpool folytatásának forgatásán való elfoglalása kapcsán. Azt híresztelték ugyanis a portálok, hogy a stúdió fejesei tárgyalásokat folytatnak a John Wick társ-direktorával.

A hír most ténnyé avanzsált, Leitch lesz az a szerencsés fickó, aki nyélbe ütheti a nagyszájú antihős második nagy vásznas kalandját. A John Wick emlékezetes, látványos akciófilm volt, igazi nagy meglepetést okozott a műfajhoz képest produkált magas szintű kreativitásával.

Ha ebből indulunk ki, van okunk sokat várni a projekttől, persze reméljük azért nem egyfajta újabb bőrlehúzást látunk majd, hanem eredetiség is szorul a produkcióba.

deadpool_2.jpg

Homeland: Featurette és poszter a 6. évadhoz

Jó sokat kell várnunk a Homeland következő felvonására.

Az utóbbi évek legizgalmasabb titkosszolgálati thrillere érezhetően kitombolta fénykorát az első kettő évadban, amit levezettek a harmadik szezon során. Ám a negyedik és az ötödik felvonás egyaránt intelligens, ügyes és izgalmas történeteket hozott, így nincs okunk aggódni.

A hatodik évad New York-ban játszódik, stílszerűen az amerikai elnökválasztás hajrájában. A tovább mögött található forgatási videóban a főszereplők beszélnek a sztoriról és karaktereikről, valamint magáról a munkálatokról.

Claire Danes azt ígéri, hogy a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is csavaros történetnek és komplex karakterrajzoknak örülhetünk majd.

homeland_1.jpg

Tovább

Emilia Clarke csatlakozott a Han Solo-film színészgárdájához!

Erre talán mégsem számítottunk.

Azt már jó ideje tudjuk, hogy készülőben van a Star Wars-franchise Han Solo karakterének szentelt spin-off epizódja, és mióta bejelentették, hogy Alden Ehrenreich játszhatja el a főhőst, arra gondolhattunk, hogy George Lucas klasszikus receptje alapján kevésbé ismert nevek fogják erősíteni a színészgárdát.

Erre most a Trónok harca egyik legnagyobb sztárja, Emilia Clarke csatlakozott a projekthez. Valószínűleg ő lesz a női főszereplő, esetlegesen a legendás űrcsempész korai szerelme, bár a film sztorijáról még nem sokat lehet tudni. Valószínűleg nem Chewbacca szerepére szerződtették.

emilia.jpg

süti beállítások módosítása