Movie Tank

Zombis rendező csinálhatja az élőszereplős Micimackó-filmet

2016. november 20. - Sparrow

A Disney nagy erőkkel dolgozik aktuális projektjein. Az egyre nagyobb oligopóliumként működő stúdióóriás a Star Wars és a Marvel Univerzum mellett a nevét naggyá tévő klasszikus mesékről sem feledkezik meg. Tisztelgés gyanánt, na meg gondolván a napi betevőre úgy döntöttek, szépen sorban megvalósítják a legendás rajzfilmek élőszereplős feldolgozásait.

micimaci.jpgHamupipőke, Maugli és Belle kalandjai után egyéb címek is sorra kerülnek. Már bejelentették Az oroszlánkirály közeledtét, de Micimackóval is hamarosan találkozhatunk. Utóbbi projekt kapcsán a rendező nevéről is lehullott a fátyol: Marc Forster mesélheti el a Százholdas Pagony hőseinek történetét újra, úgy, hogy az kicsiknek és nagyoknak egyaránt szórakoztató legyen.

A rendező legutóbbi nagyobb dobása a Z világháború volt, de ő készítette például a Maradj! című mesterthrillert is. Filmográfiájában azonban megtalálhatjuk a könnyedebb, bár korántsem komolytalan Felforgatókönyvet is. Szóval ha valaki, akkor Forster talán képes valami egészen egyedit kihozni ebből az elsőre kissé értelmetlennek tűnő projektből.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr2711975352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása