Movie Tank

És már Hupikék szinkron is érkezett!

2016. november 23. - Sparrow

Tegnap végre véget ért a feszült várakozás, megnézhettük a trailert 2017 egyik leginkább várt filmjéhez, amelynél jobban már csak a Star Wars VIII hozhat lázba bennünket.

És íme, már meg is érkezett a Hupikék törpikék - Az elveszett falu szinkronos előzetese, amely még a nézőket is bevonja a kalandba.

Ha csak feleannyira lesz rossz, mint a közelmúlt élőszereplős adaptációi, máris nyert ügyünk van.

Paul W.S. Anderson nagyon megszeretné csinálni a Monster Hunter-filmet

A játékadaptációk rendkívül ritkán sikerülnek jól. Még a legalább csak vállalható végeredmény sem túl gyakori. A kivétel lehetőségére ékes példa A Silent Hill vagy szódával A Kaptár-franchise. Utóbbi direktora, Paul W.S. Anderson hamarosan le is zárja Milla Jovovich zombigyilkolászós történetfolyamát, nemrég pedig újfent szóvá tette, hogy az akcióhorror után szívesen adaptálná a Monser Hunter című játékszériát a nagy vászonra.

A játék lényege, hogy tulajdonképpen rendes történet nélkül, a fejlesztők által megalkotott világban kell önkényesen szörnyetegekre vadásznunk igényeink szerint megalkotott karakterünk bőrében. Mint a legtöbb esetben, úgy most is az okozhat majd problémát, hogy egy interaktivitásra épülő programot próbálnak passzív szórakozási formaként bemutatni a készítők, ezzel önmagukat hozva kínos helyzetbe, aminek eredménye egy újabb, feledhető játékfeldolgozás lehet.

Persze, bízzunk Anderson tehetségében, mert lehet, hogy ő már tud valamit, amit mi nem.

monster-hunter.jpg

Lángol a küzdőszellemtől az Obama életrajzi film előzetese

Barack Obama hamarosan leköszön és átadja a stafétabotot Donald Trump-nak, aki megválasztása óta valószínűleg már éjt nappallá téve gondolkozik azon, hogy miként alkossa újra az amerikai álmot.

Addig is, amíg a formalitások lezajlanak, a Netflix bemutatja a két ciklus után elbúcsúzó, igencsak közkedvelt államfő fiatalkorát feldolgozó mozgóképet. A Barry címre keresztelt alkotás főszereplője Devon Terrell, aki a fiatal Obama bőrében társadalmi előítéletekkel és igazoltatni akaró rendőrökkel száll szembe.

Amerikaiaknak szóló, erősen szentimentális produkciónak ígérkezik.

Vadonatúj fotók a Zsivány Egyesből Vaderrel és űrcsatával

Úgy tűnik, hogy az új Star Wars-film marketingesei a maradék szuszt is kimarketingolják belőlünk, mire ténylegesen megérkezik a mozikba a Zsivány Egyes. A december 15-i premierig még pont annyi TV spot-ot és fotót tudnak megosztani, hogy azt se tudjuk, hol áll a fejünk.

Ezúttal képek érkeztek, nem is kevés. Van köztük olyan, ami Darth Vader-t ábrázolja, de a többi szereplő sem panaszkodhat, mert senki sincs elhanyagolva. Még egy űrcsatát mesélő képkocka is befért a végére. A tovább mögött galéria.

rogue.jpg

Tovább

Verdák 3 lesz, előzetes már van

Villám McQueen tíz évvel ezelőtti, országutakat és versenypályákat átszelő, illetve összekötő kalandja egy a sok bizonyíték közül arra vonatkozólag, hogy a Pixarnál tényleg képesek akármilyen elborult alapötletből működő, ráadásul kiemelkedő animációt készíteni.

A második felvonás már nem sikerült olyan jól, a stúdió 2-3 éves lejtmenetét erősítette még az Agymanók előtti időszakban. Jövőre azonban megpróbálnak javítani, remélhetőleg minimum az első rész színvonalához visszatérve. Megérkezett az első teaser előzetes, ami nem éppen vidám történetet sejtet.

Megdöglött az amerikai álom - A megtisztulás éjszakája: Választási év (2016)

Nem kedvelem, de azért valamilyen szinten tulajdonképpen tisztelem James DeMonaco-t. Ez az ember ugyanis szívósabb, mint egy T-1000-es terminátor. Purge-szériájának már az első része se sikerült jól, de ő nem törik meg. Csinálja tovább, újra és újra lehúzza ugyanazt a rókabőrt, amihez, ahogy az három éve rögtön kiderült, nincs túl sok tehetsége. A bűn éjszakája gyengére sikerült home invasion moziként azért még helyenként talán megragadta a nézői figyelmet, ám az Anarchia című második felvonás már abszolút tucatszerű teljesítményt nyújtott, nem volt benne sok köszönet. De nem ússzuk meg. Az Új Alapító Atyák visszatértek, hogy ezúttal aktuálisan az amerikai elnökválasztás kontextusában uszítsák egymásra a megtisztulni vágyó polgárokat.

purge.jpg

Tovább

Teljes dalbetét Ryan Gosling és Emma Stone Oscar-esélyes filmjéből

Damien Chazelle Whiplash című lehengerlő, zenés sportfilmjével üstökösi erővel robbant be a köztudatba, egy füst alatt pedig el is foglalt magának egy kis szegletet a filmrajongók szívében. A tehetséges író-rendező idén szállítja következő alkotását.

A Kaliforniai álom zenés dramedy lesz, méghozzá Ryan Gosling és Emma Stone főszereplésével (nem, J.K. Simmons sem marad el). Műfajából adódóan a produkció dalbetéteket is fog tartalmazni, így a központi színészpáros énektudását is megcsillogtatja majd. Ebből most két és fél percnyi ízelítőt is kaptunk, hiszen egy teljes track érkezett a produkció tárházából.

A City of Stars egész jó kis dal, ráadásul kiderül belőle, hogy Ryan Gosling-nak kegyetlenül jó hangja van.

Tovább

Egy napon belül itt a második Star Wars TV spot

Kicsit talán kezdenek túlzásba esni a marketingesek. Azért egyetlen nap leforgása alatt nem fogjuk elfelejteni, hogy hamarosan érkezik minden idők talán legkultikusabb sci-fi-szériájának legújabb felvonása.

Ők viszont inkább biztosra mennek, és amúgy meg kell hagyni, ez a videó most jobban sikerült, mint a legutóbbi. Még egy-két eddig nem látott képkocka is befért.

Nem is néz ki olyan rosszul az új Hupikék törpikék előzetese

Az utóbbi években volt szerencsétlenségünk megismerkedni nem is egy, hanem mindjárt kettő élőszereplős Hupikék törpikék-adaptációval.

Mindkét produkció maradandó károsodást okozott.

Szerencsére nem erőltetik tovább ezt a vonalat, viszont lemondanunk sem kell a giccskék kalandok moziban való megtekintéséről. Jövő tavasszal ugyanis megérkezik a Smurfs: The Lost Village című produkció, amely nálunk Hupikék törpikék - Az elveszett falu megnevezéssel fog futni. 

A teljes egészében animált produkcióban már sokkal tűrhetőbben mutatnak a CGI törpök, bár még így is hiányérzetünk lehet, hisz valljuk be, ezek a figurák klasszikus rajztechnikával megalkotva az igaziak. Mindenesetre így elsőre egész korrektnek tűnik a dolog összességében, sőt mi több, az alábbi előzetesen néha még nevetni is lehet.

Lélegzetelállító képeket tettek közzé az Avatar-élményparkról

Még valószínűleg el kell telnie némi időnek addig, amíg elutazhatunk Westworld-be, hogy androidokkal vívjunk tűzpárbajt és a valódira tényleg szinte mindenben a megtévesztésig hasonlító prostikkal ismerkedjünk.

Ám addig is elrepülhetünk Floridába - ami mondjuk szintén nem túl olcsó mulatság -, ahol a tervek szerint jövő nyáron megnyílik a Pandora - The World of Avatar elnevezésű kalandpark, amelynek célja, hogy megidézze James Cameron emlékezetes látványvilággal operáló és hamarosan folytatásokkal is kiegészülő, monumentális sci-fijének környezetét.

Közzétettek néhány képet, amelyek egyfajta előzetes illusztráció gyanánt lefestik, hogy milyen nagyszerű élményeket gyűjthetünk, amennyiben úgy döntünk, hogy valamikor a jövőben ez a létesítmény lesz nyaralásunk úti célja.

avatar7.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása