Movie Tank

Szinkronos előzetes A galaxis őrzői 2. részéhez

2016. november 25. - Sparrow

Az Alien: Covenant mellett a Marvel Studios egyik legjobb filmjének folytatását is májusra várhatjuk. A galaxis őrzői 2. nemrég megkapta első előzetesét, ami már magyar szinkronnal is hódít. Rendkívül hangulatos lett a hazai változat, így tökéletes várakozásfokozóként funkcionál. Tombol a hangulat, kezdhetünk tűkön ülni.

Új előzetes, jelenetvideó és fotók az Utazók című sci-fihez

Nemsokára megérkezik a mozikba az Utazók című űr-sci-fi, amelyben Jennifer Lawrence és Chris Pratt küzdenek egyfelől a túlélésért, másfelől pedig a válaszok megleléséért.

Az emberiség történetének legnagyobb migrációs akcióját ugyanis aggasztó incidens árnyékolja be, nevezetesen az, hogy a két főhős kilencven esztendővel az érkezés előtt ébredt fel a hibernációból. Valami bujkál a mélyben, nem csupán egyszerű szerencsétlenségről van szó. Okkal történt.

Íme egy új, rövid, de tartalmas trailer, a tovább mögött pedig egy jelenet, valamint három fotó található. 

Tovább

Egy ágyban Naomi Wattsszal - Bezárva (2016)

Kevés nagy filmsztár van, aki korai horrorfilmes szerepei kapcsán nem pirul el, hiszen büszkén vállalhatja szóban forgó alakítását és a művet, amiben nyújtotta. Naomi Watts számára például pont a rettegés műfaja szolgált ugródeszkául. Na persze nem az örök klasszikus Gyilkos felvonóra gondolok, hanem Gore Verbinski A kör című művére, mely talán vitán felül az új évezred egyik leghatásosabb parafilmje. Watts többnyire azóta is megpróbál bölcsen választani a lehetőségek közül. Lehet, hogy A körre emlékezve határozott úgy, hogy ismét jó lenne rettegni egyet, amikor aláírta szerződését a Bezárva főszerepe kapcsán.

Hát ez most nem volt okos döntés.

shutin2.jpg

Tovább

James McAvoy támadásra kész a Széttörve új poszterén

Sötét sarkokban, sokat látott falak között névtelen árnyak M. Night Shyamalan visszatéréséről suttognak. Az egykor mesterműveket alkotó direktor a Hatodik érzékkel, A sebezhetetlennel és a Jelekkel néhány év alatt a legnagyobbak közé emelkedett, hogy onnan példátlanul nagyot zakózva bukjon a csalódást keltő mocsárba. Az utóbbi időszakban nem tudott maradandót alkotni, sőt, kifejezetten rossz filmeket csinált.

Januárban viszont izgalmasnak ígérkező, tudathasadásos tematikára épülő thrillert hoz, amelynek főszereplője nem más, mint az elmúlt évtized egyik nagy felfedezettje, James McAvoy. A film negatív főhőse 23 személyiséggel rendelkezik. Egyikük elrabol három fiatal lányt.

A (legtöbbször) férfi szándékai talán még önmaga számára is ködösek. Az viszont biztos, hogy közeleg valami nagy és rossz dolog. A fenevad.

split.jpg

Tovább

Hamarabb jön az új Alien, és még egy posztert is kaptunk hozzá!

Ridley Scott a Prometheus után marad meghatározó sci-fi világának falain belül. Az Alien: Covenant egyszerre lesz Prometheus-folytatás és Alien-előzmény, legalábbis nagyjából erre számíthatunk. Egészen friss hír, hogy míg gyakran csúsztatják a nagyobb produkciók bemutatóit, addig a Covenant premierjét előbbre hozták, méghozzá három hónappal.

A korábbi augusztusi dátum májusira cserélődött, egész konkrétan a tavaszi hónap 19. napjára. A jó öreg Ridley már tűkön ülhet, de persze az is lehet, hogy a stúdió ebben az időszakban kevesebb vetélytársat vél felfedezni a láthatáron.

Érkezett is egy mutatós minimálposzter, hogy jó kedvünk legyen.

covenant.jpg

Így dolgoztat és dolgoz fel a Tankcsapda - Dolgozzátok fel! (2016)

A szocialista korszakban csupán csigalassúsággal tudott fejlődni a magyar rock/metal zenei műfaj, így amikor tőlünk nyugatabbra már évtizedek óta nagyban működött a keményzenei ipar, mi még csak a popzenei marketinget ismertük. Akármilyen szomorú, a Tankcsapda előtt nem volt műs műfajbeli zenekar, ami képes lett volna az ország gyakorlatilag minden társadalmi rétegét megérintő, óriási projektté kinőni magát. És amikor a debreceni triónak végre sikerült, mit kaptak válaszul? Internet-trollok seregét, akik az "Eladtátok magatokat!" című otrombaságot szajkózták szüntelen, bárminemű logika vagy megalapozottság nélkül, a nyugatra való kitekintés teljes mellőzésével. Mert ha körülnéztek volna a világban, láttak volna olyan dolgokat, mint például a Metallica, a Five Finger Death Punch vagy a Black Sabbath. Szervezeti szinten működő, professzionális rockzenekarokat.

Persze a fikázódók abba nem gondolnak bele, hogy mennyivel kényelmesebb egy MOL-kútra besétálva, rongyos ezer forintért, szinte a banda arcába röhögve megvenni a legújabb albumokat, míg korábban az Alexandra Kiadónál kellett háromezreket otthagyni. 

Jelenleg épp a Dolgozzátok fel! című dupla koronggal találkozhatunk a benzinkutakon. Ehhez hasonló kiadványt még nemigen csinált a Tankcsapda, hiszen ezúttal nem vadonatúj saját szerzeményeiket, hanem ismert hazai legendák dalait mutatják be punk-rockos átértelmezésben. A kiadvány másik CD-jén pedig a magyar rock- és popzenei színtér fiatal tehetségei mutatják meg, hogy ők miként gondolták újra a Tankcsapda klasszikus mesterműveit.

tankcsapda.jpg

Tovább

Megérkezett a Wonder Woman szinkronos előzetese

Jövő nyáron a DC-univerzum újra megpróbálja. Eddig nem igazán jött össze a dolog. Azzal még talán nem lenne baj, hogy a Marvel kimért építkezéséhez képest a Warnernél összevissza kapkodnak és jóformán azonnal az egyik legnagyobb szenzációval, Batman és Superman közös filmjével kezdenek, viszont a rajongók tömeges elégedetlenkedése már problémának számít. Sebaj, a 2017-ben érkező Wonder Woman amolyan régi vágású szuperhős-eredetfilmként talán helyre billenti az egyensúlyt. Látványosnak biztosan látványos lesz, a többit pedig majd meglátjuk.

Monumentális hangulatfilm lesz a Silence - Itt az első előzetes!

A poszterek meg a jelenetfotók után már be is futott az első mozgóképes anyag. Erre már jó ideje vártunk, hiszen most végre igazi, reális találgatások és elképzelések táptalajául szolgáló ízelítőt láthatunk Martin Scorsese következő filmjéből.

Egyelőre megfoghatatlan, hogy mivel fog kitölteni a rendező közel három órát, de ha valakiben, akkor benne nyugodtan megbízhatunk, hisz évtizedek óta folyamatosan bizonyítja rátermettségét. Az előzetesben Liam Neeson kiábrándultan térdre hull, Andrew Garfield pedig saját hitét keresi, miközben más népek között terjeszti az igét.

Büdösebb, mocskosabb és sokkal rosszabb - Tapló télapó 2. (2016)

Billy Bob Thornton nagyszerű, sokrétű színésztehetség. Pályafutása során számos karaktertípusban kipróbálta magát. Volt a Föld megmentéséért küzdő NASA-s vezető az Armageddonban, akciózott a Sasszemben, író-rendezőként is saját projektjében, a Pengeélen című alkotásban nagyot alakított értelmileg visszamaradott főhőse bőrében, de volt ő már fociedző a péntek esti reflektorok fényében, na meg nem utolsósorban pszichopata sorozatgyilkos a Fargo szériában. Ezek között megbújó, egyik legemlékezetesebb alakítása a Tapló télapó című, rendhagyó karácsonyi mozi főszerepe volt 2003-ban. Az évtized egyik legemlékezetesebb fekete vígjátékában szinte minden klappolt. Humor, kreatív trágárság, jól megírt karakterek, hangulat és erős mondanivaló. Ezért is örülhettünk a tizenhárom évet késő folytatásnak, ami azonban csúnyán mellément, óriási csalódást okozva. 

badsanta_1.jpg

Tovább

Látványos poszter és néhány fotó érkezett Scorsese következő filmjéhez

Martin Scorsese a díjszezon kellős közepén mutatja be legújabb filmjét. A Silence ismételten monumentális alkotás lesz, ám a rendező ezúttal a tőle általánosságban megszokottnál távolabbra utazik a múltban. Egy tizenhetedik században élő, hittérítéssel foglalkozó jezsuita szerzetes történetét mutatja be.

A főszerepekben Andrew Garfield és Liam Neeson lesznek láthatók, de feltűnik még Adam Driver is, ezúttal valószínűleg fénykard nélkül.

Íme egy új poszter, a tovább mögött pedig néhány jelenetfotót találtok.

silence_1.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása