Movie Tank

Összezárva gyengébb önmagaddal - Az öldöklő angyal (1962)

2016. november 28. - Sparrow

Az egyhelyszínes filmek lényege a minimalizmusban rejlik. Pontosabban abban a metódusban, amelynek keretein belül az alkotók részletgazdag, sokszínű egészet építenek az első blikkre visszafogottabbnak tűnő eszközkészletből. Így emelkedhet egy mindössze egyetlen kis szobában, vagy akár egy koporsó belsejében játszódó mozgókép is a legjobbak közé, miközben ráadásul alapkoncepciója miatt még különlegesen egyedi hatással is bírhat. A zsáner egyik legnagyobb klasszikusa a nemrég prezentált klausztrofób listám harmadik helyezettje, Luis Buñuel Az öldöklő angyal című filmje.

exterminating_angel.jpg

Tovább

Drogfüggő madarak és guberáló patkányok - Pszichonauták (2015)

A filmet a 14 Anilogue Fesztiválon láttam.

Én annak a nézetnek vagyok a híve, ami azt mondja, hogy mesefilmnek szigorúan azokat az animációkat tekinthetjük, amelyek a gyerek-kategóriába tartozó korosztályok tagjait teszik meg célközönségükként. Elég fájdalmas hallani, amikor egyesek komoly, sokrétű tartalmi világgal és érett társadalomkritikával, sőt, akár explicit erőszak-ábrázolással rendelkező nem élőszereplős produkciókat lemeséznek. Ugyanakkor van az animációnak egy ilyen szempontból érdekes kategóriája. Ez a rémmese, ami a mese bizonyos stílusjegyeit felhasználva az idősebbekhez is, vagy akár csak és kizárólag a felnőtteknek szól. A Pszichonauták ilyen alkotás.

psico.jpg

Tovább

Jó néhány eddig meg nem mutatott jelenetet láthatunk az Assassin's Creed új TV spotjában

Hamarosan megtudjuk, hogy az utóbbi évek egyik legkultikusabb játékszériája alapján vajon sikerült-e emlékezetes filmet készíteni. A statisztikák nem adnak okot a bizakodásra, de akadt már azért üdítő kivétel ebben az adaptációs zsánerben. Az új videós anyag mindenesetre nagyon látványos.

Denzel, a szigorú apa - Itt az új Fences előzetes

Számíthatunk rá, hogy a díjszezonban gyakran halljuk majd Denzel Washington Fences című drámájának címét pozitív kontextusban. A kétszeres Oscar-díjas színész nem csak főszereplője, hanem rendezője is a produkciónak, amely kőkemény apaságdrámának ígérkezik. Van rá esély, hogy a tipikus túlhypeolt Oscar-filmek kategóriáját fogja erősíteni, de ez a lehetőség azért eléggé elenyésző. Az legalábbis biztos, hogy Viola Davis óriásit fog játszani a produkcióban.

Szinkronnal is elbűvölő A szépség és a szörnyeteg előzetese

Na jó egy kicsit azért giccses, de még mindig azt mondom, hogy a trailer alapján elég szép CGI-jal dolgoznak a készítők.

Tehát ha valami, akkor a látványvilág biztosan színvonalas lesz a Disney következő élőszereplős rajzfilmfeldolgozásában, ami a stúdió egyik legfontosabb klasszikusát gondolja újra Emma Watsonnal és Luke Evans-szel.

Engedjenek ki! - Top10 klausztrofób filmélmények

Mozikban a Bezárva, ami címéből és történetének kontextusából ítélve az elhagyatottság érzéséből keletkező általános aggodalomra és baljós sejtelemre próbálna építeni, ám ez sajnos nem igazán jön össze neki. Naomi Watts filmográfiájának egyik leggyengébb darabjáért tehát nem érdemes moziba menni. Inkább maradjatok otthon, és válasszatok valamilyen egyéb, színvonalasabb klausztrofóbia-alapú mozgóképes szórakozást.

Én az alábbiakat ajánlanám:

 

10. Kocka (1997)

Vincenzo Natali szürreális thrillere nem emelkedett az igazi klasszikusok közé, viszont filmszerető körökben egyértelműen kultfilmként tartják számon. A sokféleképpen értelmezhető cselekmény sodrásában érdekes, egymással összezárt, így foguk fehérjét is megvillantó karakterek lélektani metamorfózisait követhetjük nyomon folyamatosan, egészen a nyugtalanítóan furcsa befejezésig. Bővebben itt írtam a filmről.

cube1997.png

Tovább

Brutálisan hangulatos a Trainspotting 2 új előzetese

Danny Boyle korszakformáló kultuszfilmje, a Trainspotting jövőre folytatást kap. Folytatást, ami szerencsére az eredeti mesterművet is megalkotó stáb dolgos kezei között készül el.

A nemrég bemutatott első előzetes már elvetette bennünk a gyönyör csíráját és a magvát ama gondolatnak, mely szerint ez lehet minden idők egyik legnagyszerűbb folytatása. Most pedig befutott a nemzetközi trailer, ami számos új képkockát megmutat. 

Eszelősen jó hangulat, pazar kamerabeállítások és óriási szövegek. Csak nehogy túlságosan önismétlő legyen!

Eddig nem látott jeleneteket mutat a Zsivány Egyes új előzetese

Az utolsó hajrára bepörgött a marketinggépezett az új Star Wars-film kapcsán. A Zsivány Egyes a Disney által újra beizzított franchise első spin-off produkciója, amely az Egy új remény cselekményét elindító lázadóakciót mutatja be.

A legújabb trailer mutat néhány teljesen új jelenetrészletet, amelyekből kiderül, hogy bizony ez a produkció sem marad vicces droidkarakter nélkül. Na meg ugye azok a bitang király lépegetők... na azok aztán!

Páncélba zárt gyönyörűség - A vörös teknős (2016)

A filmet a 14. Anilogue Fesztiválon láttam.

Az animáció különleges műfaj. Egyedi valóságpercepcióival olyan történeteket mesél, amelyek elemei egyszerre ismerősek, ugyanakkor újszerűek is a néző számára. Állatok, amik beszélnek, emberek, akik mintha egy másik dimenzióban mozognának, tárgyak, amelyek életre kelnek. De mégis, mindez egy olyan univerzumban történik, ami meghökkentően hasonló a miénkhez. Ezért tud az animáció, ha jó kezekbe kerül, minden más filmes műfajnál hatékonyabban üzenni. Mert kiemelkedően nagy szabadságot élvez az alkotásban, és a tehetséges művészek ezt ki is használják. Itt nem színészi játékok vagy díszletek határozzák meg a hatásfokot, hanem színek, formák és manuális vagy digitális ceruzavonások, amelyek jó esetben felejthetetlen egésszé forrnak össze.

Úgy, mint Michael Dudok de Wit A vörös teknős című remekében.

teknos.jpg

Tovább

A kínaiak teljesen elszálltak - Mad Max-utánzatot készítettek

George Miller három évtizeddel nagy sikernek örvendő trilógiája után visszatért Mad Max lepusztult, posztapokaliptikus világához, hogy az akciófilm történetének egyik, ha nem  a legjobb folytatását/rebootját alkossa meg. A harag útja ütős, gyönyörűen fényképezett, látványos és hangulatos filmélmény, ráadásul érkezik a folytatás.

Előbb azonban megnézhetjük a film kínai verzióját, a mozi-fanatikus ázsiai országban ugyanis fogták George Miller történetét és a maguk képére formálták. Nyilván nem lopásról van szó, hiszen a hasonlóság teljesen egyértelmű, nem is próbálják titkolni. Inkább egyfajta tisztelgésnek, vagy talán paródiának minősíthető a produkció. Az előzetes mindenesetre megér egy misét, nem hosszú.

süti beállítások módosítása