Movie Tank

Rózsaszín ködből éjfekete mocsárba - After Love (2016)

2016. november 21. - Sparrow

A filmet a Scope100 program keretein belül láttam.

Minden a hirtelen egymásra találással, a gyorsan jött, szinte felfoghatatlan boldogsággal kezdődik. A közös élet lehetősége, a szebbnél szebb jövőképeket jósoló tervek azt sugallják, hogy ők bizony a legszerencsésebb páros az egész világon. A házasságkötés a csúcson, a legvakítóbb fényben történik, azon a ponton, ahonnan úgy tűnik, nem vezet út lefelé. Biztosnak tűnik, hogy mindig legalább ennyire boldogok lesznek. Ám amikor évekkel később kiderül, hogy családfenntartókként élve, a kapitalizmus egyik legbonyolultabb társadalmi intézményének működtetése közben a szerelem könnyedén háttérbe szorulhat, jön az elkedvtelenedés, majd az ellenségeskedés, végül pedig a gyűlölet. Mert ha mindkét fél köti az ebet is a karóhoz, abból nem megoldás, nem is kompromisszum, hanem kizárólagos és mélységes fájdalom születik. Pedig csak egyetlen szónak kéne kicserélődnie ahhoz, hogy visszatérjen a közös érzelem, ami ugyan már nem az a régi boldogság, de legalább valami hasonló.

afterlove3.jpg

Marie (Bérénice Bejo) és Boris (Cédric Kahn) tizenöt éve élnek házasságban, egy ideje azonban már egymás közelségét is alig bírják elviselni. Két kislányuk van, így muszáj megjátszaniuk, hogy kapcsolatuk nem hever romokban, de a gyerekek azért természetesen nem hülyék. A férfinak képlékenyen alakulnak munkavállalási törekvései, így nincs pénze saját lakásra. A szétköltözésig kénytelenek egy fedél alatt élni, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy a válás nem lesz zökkenőmentes, ugyanis a felek nem tudnak dűlőre jutni a vagyoni osztozkodás kapcsán.

Épp nemrég láthattunk a mozikban egy igencsak színvonalas, magyar házastársi drámát. Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmje rendkívül hasonló ehhez a francia produkcióhoz, viszont ezúttal a főszereplő páros már sokkal mélyebben jár a konfliktusban, mint Farkas és neje a hazai produkció történetében. 

Joachim Lafosse rendező a színtiszta, mély és kérlelhetetlen boldogtalanságot álmodja vászonra. Azt az egyént egészen drasztikus mértékben leterhelő érzelmi-kapcsolati állapotot, ami sajnálatos módon sok ember sajátja, így az After Love egyfajta megvesztegethetetlen szembesítés a valósággal. A cím tökéletesen leírja a történet által vázolt állapotot. A rózsaszín ragyogás már olyan rég eltűnt, hogy a szereplők még egykori létezését is kétségbe vonják. Egyedül a szorongás és a szomorúság párosa marad, hogy lefesse a 21. századi európai családmodell egy radikálisan ábrázolt, de korántsem kevés példával alátámasztható, aktuális problémáját. Az életre szólónak szánt szövetség kudarcba fullad, az emberi élet egyik legfontosabb küldetése jut zsákutcába. És bekövetkezik a válás.

afterlove2.jpg

Van azonban egy másik küldetés, amelyben hőseink valamivel jobban helytállnak, mint saját házasságuk kezelésében és ápolásában. Gyermekeiket igyekeznek odaadóan és szeretően nevelni. Az After Love pedig így lesz csak részben párkapcsolati dráma. Hiszen másik oldaláról ez a történet hiteles családszociológiai tabló, ami a gyereknevelés nemes feladatát mutatja be, és felszólít arra, hogy a világra hozott élet mindennél szentebb. Kínozza akármi a szülőt, szenvedjen akárhogy, fejlődésben lévő, a világgal ismerkedő utódainak jólléte és biztonsága előrébb való mindennél.

Ez utóbbi szempontból különösen fontos az, ahogyan a produkció ábrázolja a központi karaktereket. Boris abszolút nem életrevaló férfiúi minőségében. Szabályosan csak megjátssza a létküzdelmet, és miközben felesége örökségén élősködik, igyekszik minél tovább húzni a válásig hátralévő időintervallumot, hogy könnyebben rátudja venni a nőt a fél vagyon átengedésére. Ugyanakkor apaként szinte elsőosztályú. Tiszta szívből szereti kislányait, jól szót ért velük és érezzük, mert minden mozdulata azt sugallja, hogy bármit megtenne értük.

Marie ugyanakkor rideg figura. Tény és való, tökéletesen helytáll a mindennapokban, bár ehhez hozzátartozik az is, hogy jóval biztosabb háttér van mögötte, mint amit férje magáénak tudhat. Családja életét precízen megszervezi, mindenre megfelelő időt és energiát fordít, magát a társadalmi intézményt tehát nem hagyja elbukni. Viszont Boris felé kegyetlen, érzelemmentes, minimális segítőkészséget sem tartalmazó elutasítást tanúsít, ráadásul láthatólag gyermekei felé sem tud olyan tisztán és érzelmesen közeledni, mint a férfi. A történet bizonyos pontjain úgy tűnhet, hogy pont eme ellentétből fakadóan lehetnének hőseink újra szép és teljes egésszé, ám a játékidő nagy részében az egyensúlytalanság csak tovább szítja a feszültséget.  

afterlove4.jpg

Az After Love nem csak történetileg erős, hanem filmtechnikailag is igencsak a helyén van. Jórészt egyetlen helyszínen játszódó produkcióról beszélhetünk, hiszen csupán egy egy-két perces snitt kap helyet a családi ház telkének területén kívül. Joachim Lafosse viszont a játékidő nagy részében képes eme szűk helyre beszorítva is izgalmas és változatos beállításokkal mesélni. Képkockáin érezhetően pontosan megtervezett helye van minden szereplőnek, ám a film ettől nem művivé, hanem még inkább hitelessé válik, hiszen a leggyakoribb életmetaforát, a színházat juttatja eszünkbe. A karakterek, ahogy mi is érezzük magunkat gyakran mindennapjaink során, mintha csupán szerepet játszanának a sors kárörömre építő tragikomédiájában.

Emellett meg kell jegyeznem, hogy a rendező gond nélkül levett a lábamról fantasztikusan megkoreografált vágatlan jeleneteivel, amelyek olykor tényleg nagyon hosszan tartanak és bizony egyáltalán nem fáradnak el. Eme egysnittes remeklések szigorúan csak az egyik főszereplőt követik, a férfit vagy a nőt. Egyértelműen megfigyelhető, hogy a rendező épp melyik színésze mozgásaihoz igazítja a tökéletes munkát végző operatőrt.

Így bontakozik hát ki a 21. századi modern család hétköznapjainak elszomorító, ám kétségtelenül tanulságos, és végső soron egyfajta megnyugvást is hozó életképe. Egy megnézésre mindenképpen érdemes mű, ami nagyon fontos üzenetet közvetít. Azt mondja, hogy nincsenek tökéletes emberek és pláne nem léteznek hibátlan kapcsolatok, de az, amit egy pár közösen teremt és ad a világnak, megéri az együttműködést, a kompromisszumkötést, a békejobb nehézkes kinyújtását. 8/10

 

Ha tetszett a poszt, like-old a blog Facebook-oldalát! Köszönöm!

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr2511977388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása