A horrorműfaj talán legerőteljesebb zsánere a slasher filmek kategóriája. Ezekben a művekben a történet középpontjában a gyilkos áll, jó esetben az összhatás 90%-át az teszi ki, hogy ő mennyire hatásos, mennyire érezzük auráját magunkra telepedni. Az idők során megismertük Jasont, Myerst, Freddyt, hogy csak a legemlékezetesebb sorozatgyilkosokat említsem. Maga a slasher a '70-es évek első felében indult hódító útjára a Fekete karácsonynak köszönhetően, mely szerintem azóta is az egyik legemlékezetesebb darabja a zsánernek. Ugyanabban az évben érkezett Bőrpofa, néhány év múlva a Halloween, '80-ban pedig a Péntek 13. Manapság sajnos nem születnek jelentős slasherek, csupán előbbiek két fillért sem érő feldolgozásai. Na, de sokan elfeledkeznek arról, hogy habár 1974-ben indult igazán útjára a zsáner, 14 évvel korábban volt egy film, ami nemhogy központi alakjának, de egyenesen főhősnek, antihősnek tette meg a gyilkost. Ez volt a Michael Powell által, 1960-ban megrendezett, angol színekben versenyző Kamerales. Tehát úgyis mondhatjuk, hogy a szigetországban több, mint egy évtizeddel korábban feltalálták a slashert, mint Amerikában.

Kamerales ( 1960 )

Mark ( Karlheinz Böhm ) filmforgatásokon dolgozik fókuszálóként. Szenvedélye a filmművészet, betegesen vonzódik a kamerához, mindent felvesz, vagy lefényképezz. Ebből kifolyólag, illetve egy gyermekkori lelki sérülés következtében alakul ki pszichopata szokása: Akit félni, rettegni lát, azt meg kell ölnie, a gyilkosságot pedig fel kell vennie. Önmagát kényszeríti ezekre a szörnyűségekre, és nem képes leállni.

Mindig különleges élmény a nézőnek, hogyha egy film főhőseként a történet legnegatívabb figuráját látja, hiszen így egyfajta jóleső bűnös érzés uralkodik el rajta, ugyanis szimpatikusnak találja a karaktert, akit mondjuk egy pozitív főhős ellenségeként elítélne. A Kameralesben remekül mutatják be Mark karakterét, megismerjük cselekedeteinek okait, és nagyon megkedveljük, hiszen megértjük, hogy miért is tesz szörnyűségeket. Leginkább sajnálatot érzünk iránta, semmint dühöt. Karakterábrázolása ügyesen van felépítve, szakaszos módon tárják elénk a férfi személyiségének szeleteit. Nagyon egyedi thrillerhangulat uralkodik el a filmen, ami mindenképpen hatásossá teszi az összképet. Viszont a gyilkosságokkal nem vagyok megelégedve, túlságosan súlytalanok. Persze, értem én, hogy '60-ban még jóval szigorúbb volt a cenzúra, és kevesebbet mertek, illetve tudtak megvalósítani az alkotók, de azért ha valakit izomból nyakon szúrnak, legyen már legalább egy kicsi vér! Persze ez csak a muszájvalamibebelekötnöm-féle negatívum. A főszereplő Böhm remekül kelti életre Mark karakterét, alaposan bemutatja a figura jellemvonásait. Anna Massey játssza az ártatlan fiatal lányt, aki mintegy megváltásként érkezik Mark számára, ám megmenteni a férfi lelkét már lehetetlen. A színésznő játéka pazar, ám a karakter reakciói időnként irreálisak. Powell amúgy remek rendezői megoldásokkal élt, számomra a legemlékezetesebb az a jelenet, melyben Mark szívdobogását hallva tudjuk meg, hogy épp mennyire feszült az amúgy fapofát vágó férfi.

Remek horror, vagy inkább thriller a Kamerales pazar megoldásokkal, fantasztikus színészi játékokkal. Az első slasher, érdemes megnézni! 9/10. 

Hát ez most egy nagyon érdekes, és a blog szempontjából igencsak rendhagyó bejegyzés lesz.

A helyzet a következő: Hosszú évek óta rendszeresen írok képregény forgatókönyveket, kiötlök különböző történeteket kifejezetten képregényre. Viszont borzasztóan pocsék rajztehetséggel rendelkezek, így nem tudom illusztrálni a saját sztorijaimat. Az évek során néha sikerült elkezdeni egy-egy munkát különböző, nagyon tehetséges rajzolókkal, viszont rendszerint az illusztrátor trehányságának köszönhetően semmi nem lett végül a tervekből.

Épp ezért fordulok most a blog olvasótáborához. Szükségem lenne egy, vagy akár több, lelkes, művészi tehetséggel megáldott "munkatársra", akik úgy érzik, szívesen csatlakoznának hozzám egy közös képregény elkészítésében. Aki úgy érzi, rajzolna nekem, az előbb olvassa el a következő pontokat. Lehetőleg ilyen rajzolók jelentkezését várom:

- Rendelkezzen elég idővel a munkához, tehát hetente legalább 3-4 oldalt eltudjon készíteni!

- Ne fellángolásból csinálja, csak akkor jelentkezzen, ha valóban végig akarja rajzolni a képregényt!

- Külön kérném, hogy csak olyan jelentkezzen, aki már betöltötte 16. életévét, kisgyerekekkel nem óhajtok foglalkozni!

- Célszerű, ha az illető szereti a képregényeket, és rendszeres olvasó, de nem alapkövetelmény a műfaj kedvelése!

- Legyen rá módja, hogy a képeket scannelje, és elküldje nekem internetes úton, hiszen így elkerüljük a fizikai távolság okozta akadályokat!

- Szintén nem feltétlenül szükséges elvárás, de nagyon hasznos, ha ért a photoshophoz vagy egyéb vizuális programokhoz, hogy a paneleket ( képkockákat ), illetve a szóbuborékokat, szövegdobozokat is eltudjuk készíteni.

- Fizetni a rajzolásért nem áll módomban, ez kizárólag hobbi lenne!

Hogyha van köztetek olyan, aki úgy érzi, szívesen belemenne a közös képregény készítésébe, az küldjön nekem egy e-mailt a következő címre: sparrow.movietank@gmail.com

Az e-mail tartalmazzon néhány, az illető által készített rajzot, hogy ne "vakrandi" legyen a dolog!

Kérlek, segítsetek nekem, hogy végre valóra váljon régi álmom: Saját történeteimet megrajzolva látnom!

Folytatódik a CW Smallville-felfogásban készített Zöld Íjász sorozata, melyben a Star Cityben újonnan feltűnt, csuklyás igazságosztó új áldozatot szemel ki magának. Habár szépen fűzi tovább az epizód a pilotban elindított történeti szálakat, véleményem szerint azért ennél valamivel többre lesz szükség, hogyha valóban egy hosszú életű sorozatot akarnak tető alá hozni a csatornánál.

A legújabb rész első számú különlegessége az, hogy rendezője a show egyik főszereplője, Jensen Ackles, aki immáron harmadszorra foglalt teret egyszerre a kamera előtt és mögött. Maga az epizód szerkezetileg illeszkedik az előző évadok rendjéhez, hiszen a teljes egészében a főszálnak szentelt első egy-két rész után ezúttal egy 90%-ban önálló cselekményt követhetünk nyomon, azaz a Winchester-fiúk visszatérnek, mint az Egyesült Államok első számú természetfeletti-irtói!

Az Elrabolva az utóbbi évek talán legmaradandóbb akciófilmje volt A feláldozhatók mellett. Sokakat megfogott Liam Neeson kegyetlen szabadító hadjárata, melynek során senki sem állíthatta meg, míg meg nem találta az albán emberkereskedők által elrabolt lányát. Az anyagi bevételekre való tekintettel már az első rész DVD megjelenése idején biztosították a rajongókat a második epizód közelgő eljöveteléről. A gyeplőt Olivier Megaton rendező kezébe adták, ő a sokak által utált Colombiana készítője, ezért sok fan igencsak aggódott a végeredmény színvonalát illetően. Ahogy az várható volt, az Elrabolva 2 eléggé elmarad az első epizódtól, viszont ezzel együtt igazán jó akciófilm, legnagyobb problémája csupán az, hogy túl rövid.

Folytatódik a 8. évad, a színvonal pedig nagy örömömre, az amúgy sem gyenge kezdéshez képest, ível felfelé. Szépen alakulnak a történeti szálak, az első részben talán egy kicsit alaplángon égő dráma is felerősödni látszik, a hangulat pedig továbbra is a szériától megszokott módon, egyedien dark, a poénok is ütnek, Acklesék pedig még mindig lubickolnak a szerepekben. Szóval minden a legnagyobb rendben van.

Tavaly befejeződött a Smallville, mely nem kevesebb, mint tíz esztendőt töltött a tévéképernyőn. Nem csoda, hiszen a rekordhosszúságúra nyújtott Superman eredettörténet milliónyi rajongója várta izgatottan, hogy Tom Welling végre magára öltse a jól ismert S-szimbólummal ellátott gúnyát. Na, de most, hogy Tom immár széles vigyorral az arcán szeli az eget, az amerikai CW tévécsatornának új sorozat alapötlet után kellett néznie. Úgy gondolták, miért ne maradnának a DC Comics univerzumánál, ha már egyszer úgyis nagyon bejött. Ezúttal a kiadó világának egy másik népszerű hősét, Zöld Íjászt vették elő, ám a korábbi tervekkel ellentétben nem a Smallville-beli Justin Hartley-féle karaktert tették meg főhősnek, hanem teljes mértékben elvonatkoztatva a korábbi produkciótól, elölről kezdték az Íjász történetének mesélését. Jól tették...

A valaha élt egyik legmeghatározóbb filmrendezőről Sacha Gervasi készített filmet, a címszerepben Anthony Hopkins látható, a legfontosabb mellékszerepekben pedig olyan nagyszerű színésznők, mint Helen Mirren és Scarlett Johansson.

A sikeres első rész után nem kellett sokat várni a Richard Lester rendezésében, és ismét Mario Puzo forgatókönyvéből készült második felvonásra. A Superman II nagy előnye, hogy elbeszélésmódját úgy tudja végig komikus felhanggal megtölteni, hogy a sztorihoz illő komolyságot is érzékelteti. Így lesz különösen kettős élménnyé a film, egyszerre megmosolyogtató, és maximálisan komolyan vehető, persze csak úgy, ahogy azt a sci-fi keretein belül megszokhattuk.

Helen Prejean nővér saját tapasztalatait kitalált elemekkel vegyítette, az így kialakult részletekből született meg életrajzi könyve Dead Man Walking címmel, melynek legfontosabb pontja az apáca kapcsolata egy halálraítélt gyilkossal és erőszaktevővel. A könyvből Tim Robbins rendezett filmet 1995-ben, célja az volt, hogy egy megrázó történetet mutasson be mindennapiként, hiszen lényegében erről van szó. A film fő kérdése: Meg tud e az ember békélni Istennel, és maga mögött tudja e hagyni bűneit, és ha igen, képes e ezekre a feladatokra akkor is, mikor már a Halál Völgyében jár?