Movie Tank

Elrabolva 2 ( 2012 )

2012. október 13. - Sparrow

Az Elrabolva az utóbbi évek talán legmaradandóbb akciófilmje volt A feláldozhatók mellett. Sokakat megfogott Liam Neeson kegyetlen szabadító hadjárata, melynek során senki sem állíthatta meg, míg meg nem találta az albán emberkereskedők által elrabolt lányát. Az anyagi bevételekre való tekintettel már az első rész DVD megjelenése idején biztosították a rajongókat a második epizód közelgő eljöveteléről. A gyeplőt Olivier Megaton rendező kezébe adták, ő a sokak által utált Colombiana készítője, ezért sok fan igencsak aggódott a végeredmény színvonalát illetően. Ahogy az várható volt, az Elrabolva 2 eléggé elmarad az első epizódtól, viszont ezzel együtt igazán jó akciófilm, legnagyobb problémája csupán az, hogy túl rövid.

taken-2-movie-review.jpg

Bryan Mills ( Liam Neeson ), lánya, Kim ( Maggie Grace ), és volt felesége, Lenore ( Famke Janssen ) lassacskán kezdik kiheverni a párizsi szörnyűségeket. Kim vezetni tanul, a papa pedig lánya barátját méregeti, mikor jön az a bizonyos isztambuli munka, mely után együtt terveznek eltölteni néhány szép napot a török városban. Csakhogy az első részben Bryan által brutálisan kivégzett Marco apja ( Rade Serbedzija ) bosszúhadjáratot szervez, és a vakáció kellős közepén, embereivel lecsap Millsékre. Ezúttal fordul a kocka, Bryant és Lenoret rabolják el, Kimnek sikerül megszöknie, majd apja segítségére sietnie. Csakhogy az albánok elmenekülnek Lenoreral együtt, így Bryannek nem marad más választása, mint újra a pisztolymarkolat után nyúlni, és vérengzeni egy nagyot.

Felépítés tekintetében nagyjából ugyanazt hozza a film, mint az első rész, a forgatókönyv viszont, ahol csak tud, igyekszik kreatív lenni. Ha már ugyanaz a séma, legalább az akciók legyenek más típusúak, vagy ha már típuson belül kell maradni, legyen másféle, ez a lövöldözős jeleneteknél sikerül is, az autósüldözésnél már kevésbé, viszont ettől függetlenül utóbbi remek adrenalinfröccs a néző számára. Az autós hajsza hosszú, látványos, izgalmas, az operatőri munka ebben a jelenetben pedig egészen fantasztikus. Viszont sajnos tényleg csak ebben a jelenetben. A különböző közelharcokat bemutató képsorok elképesztően kapkodósra sikeredtek. Az operatőrök rángatják a kamerákat, a vágás szabályosan szétszabdalja az élményt.

taken4.jpgNagy pozitívuma a forgatókönyvnek, hogy a karaktereket igyekszik az első részben betöltött szerepükhöz képest ellentétes körülmények között bemutatni. Persze, Bryanre ez nem vonatkozik, ő ugyanaz a félelmet nem ismerő, hidegvérű gyilkos ( ha a családjáról van szó ), aki az első részben is volt, viszont Kim egyedüli szabadon maradottként egész komoly mutatványokat hajt végre, hogy segítsen az apjának, és azt kell mondanom, hogy Gracenek jól álltak ezek a képsorok. Lenore pedig ezúttal sokkal szimpatikusabb, hiszen a párizsi eseményekből már sokat tanult, és ezúttal ráadásul a dolgok közepébe csöppen. Janssennek persze kisujjból kirázós volt a szerep, ő azért sokat látott színésznő. Liam Neeson persze megint zseniális, a szokásos brutális, mindenre elszánt tekintetétől kezdve, a fantasztikusan hiteles módon előadott párbeszédekig. Csak egy hangyányira marad el tőle az a bizonyos Rade Serbedzija, akit nincs, aki ne ismerne, annyira gyakori hollywoodi mellékszereplő. Elképesztően hiteles rossz fiút kelt életre, jól megformált érzelmekkel.

Sajnos a film számomra túl rövid volt, a finálékor úgy éreztem, hogy még legalább ennyi játékidőnek jönnie kell. A helyzet az, hogy túlságosan hosszúra nyújtották a felvezetést az alkotók, viszont a zárójelenet jól sikerült. Harmadik rész viszont, az Elrabolva 2 minden pozitívuma ellenére, már tényleg nem kéne. A második rész 7/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr604846319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2012.10.13. 19:28:25

Pont most értem haza a moziból :) Én is kicsit rövidnek éreztem, meg valahogy nem volt olyan ütős, mint az első, hiába a rengeteg csapatás, üldözés meg minden. De szórakoztató és jó gyors kis akció móka volt, szóval bőven megérte a jegy árát.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.25. 14:45:32

hát engem ezidáig az első rész se érdekel, most néztem meg a két részt majdnem egyben.

Ez a második rész mondjuk okés volt a nagykövetségig. Utána már logikátlan, meg hihetetlen.

De addig olyan volt,mint az első, tipikus második rész.
süti beállítások módosítása