Ha még emlékeztek, legutóbb a Disney készített igazán emlékezetes nagy vásznas adaptációt Edgar Rice Burroughs dzsungelhőséről, ám most a Constantin Film egy 3D-s animációs produkcióval érkezik. A premier jövő nyárra várható, alább pedig az első kis előzetest tekinthetitek meg, ami egyelőre még csak arra szolgál, hogy megismerjük az animáció minőségét, ami a környezet megvalósítását tekintve gyönyörű, de személy szerint Tarzan külseje nekem annyira nem jön be.

Az a három ember, aki végignézte a Batman és Robinról készített videómat, tudhatja, hogy legközelebb a Jason X című filmet tervezem bemutatni. Jól tudom, hogy már egy jó ideje késik a vidi, és sajnos még egy ideig várat is magára, hiszen a Péntek 13. franchiseból én még csak az első két részt láttam, és a vidi elkészítése előtt szeretném bepótolni a köztes részeket is, szám szerint hét filmet. Ha letudom őket, jöhet a Jason X, addig türelmet kérnék. Viszont nem hagylak titeket videó nélkül, hamarosan ugyanis jön egy top10-es darab a legjobb kutyás filmekkel.

Végre megérkezett az első morzsa a legújabb Die hard filmből. Hozzáfűzni sok mindent nem lehet, zúzdahegyek várhatóak, és egy továbbra is kegyetlenül tökös John McClane, aki ezúttal az oroszoknak is megmutatja, hogy mi az akció istene! A magyar forgatási helyszínekre egyértelműen rá lehet ismerni. Premier február 14.

Nem kellett hozzá különösebben sok idő, hogy a tavasz folyamán gyors egymásutánban ledaráljam a Supernatural első 7 évadát, hiszen már az első szezon fanatikus rajongóvá változtatott. Mikor május/június tájékán befejeztem a 7. évadot, eléggé elszontyolodtam, hogy hónapokat kell várnom a friss epizódokra. Ám végre elérkezett 2012 októbere, és megindult a 8. évad, kisebb extázisba is kerültem rögtön, mikor az oly régóta várt The Road So Far felirat felvillant a képernyőn. Elképesztően kíváncsi voltam, hogy a számtalan hátborzongató kaland, a sárga szemű Azazel, Lucifer, Az Apokalipszis Lovasai, az arkangyalok, és a leviatánok után mivel gyűlik meg Sam és Dean Winchester baja. Nem kellett csalódnom, a 8. szezon is legalább olyan faszának ígérkezik, mint az eddigiek.

Rian Johnson filmje nem foglalkoztatott túlságosan, mozis nézést nem is terveztem. Ám elképzeléseim változtak, mikor megláttam a film 8.5 pontos imdb-nyitóértékelését, ami valljuk be, nagyon magas. Így egyértelmű volt, hogy ezzel nem szabad várni a DVD megjelenésig, nagy vásznon kell megtekinteni. Ez meg is történt, a végeredmény pedig elképesztően nagyfokú katarzis, őszintén mondom, fele ilyen jó filmre nem számítottam. Általában eltalálom előre, hogy egy film vajon tetszeni fog e nekem vagy nem, de ezúttal teljes mértékben eltájoltam magamat. A Looper mestermű, fő értéke a mai filmvilágban oly ritka egyediségben rejlik.

Habár a DC Comics képregényeiből adaptált mozifilmek mennyiségben elmaradnak a nagy vetélytárs, a Marvel mögött, de az animációs színtéren előbbi kiadó hősei jelennek meg többször, évente nem is egy mozgóképen. A legkedveltebb figura ilyen téren is Batman, 2010-es animációs produkciójában egy rejtélyes, piros sisakot viselő alvilági vezérrel csap össze, akiben furcsán ismerős jellemvonásokat vél felfedezni. A történet nagyban merít fontos, és rendkívül zseniális képregényekből, cím szerint A gyilkos tréfából és a Hushból, viszont az ezekből származó alapot rendesen megbolondítja Judd Winick forgatókönyvíró fantáziája.

Men in Black - Sötét zsaruk 3 ( 2012 )

Az első rész minden bizonnyal azért vált alapfilmmé, és milliószor idézett darabbá, mert remekül ötvözte a kreatív sci-fit a vígjátékkal. A második felvonást már össze sem lehet hasonlítani az elődjével, elképesztően gyenge próbálkozás sikeredett belőle. Az idei, a franchiset trilógiává bővítő rész valahol a kettő között helyezkedik el, de színvonalban sajnos inkább húz a második epizód felé, hiszen kreatív története ellenére igencsak vérszegény lett a végeredmény. A forgatókönyv a megunhatatlan időutazós sémát aknázza ki. Vadállat Boris ( Jemaine Clement ), a valaha volt egyik legveszedelmesebb galaktikus bűnöző megszökik negyven év óta tartó fogságából, és egy eltitkolt időugró szerkezettel visszautazik a múltba, hogy még ott végezzen letartóztatójával, K ügynökkel ( Tommy Lee Jones, de amúgy ki nem tudja ). A terv sikerrel zárul, így K társára, J-re ( Will Smith ) vár a feladat, hogy Boris után utazzon, és megmentse partnere fiatalabbik énjét ( Josh Brolin ). A forgatókönyvvel tényleg nincs semmi baj, a rendezés terén már annál inkább sántítanak a dolgok. Barry Sonnenfeld a lehető legrosszabb megoldásokat alkalmazza, pocsékak a helyszínválasztások, a fényképezés pedig egyenesen förtelmes, a hangulat pedig vészes sebességgel zuhan a padló felé. Az első epizódban a könyörtelenül domináló fekete szín alapozta meg az atmoszférát, de ezúttal az égvilágon semmi sem viseli ezt a színt, kivéve persze a főszereplőket. Nyilván azért a helyzet nincs teljesen elveszve, hiszen a színészgárda tagjai remekelnek, persze ezt Jonestól és Smithtől már megszokhattuk, de Brolin is marha jól hozza a fiatal K-t. A remek alakításokat pazar poénvilággal fejelik meg, és így egy élvezhető, de messze nem tökéletes filmet kapunk végül. 6/10.

Abban szerintem egyetértünk, hogy A kaptár-széria sikerességének legfőbb titka az, hogy részről részre újítanak az alkotók a filmek tónusán, és mindig egy, az előzőkhöz képest teljesen más hangulati egyveleget tárnak elénk. Na, pont ez az, ami ezúttal nem sikerült, ugyanis a Megtorlás hangulatilag a negyedik, stílusilag pedig az első részre hajaz, az egész tehát olyan, mintha az előbb említett két film frigyéből született volna. Viszont ez a kétoldalú negatívum magában hordozza a film pozitív vonalát is, ami annyit tesz, hogy az ötödik epizód sikeresen összegzi az eddig látottakat, és az előző négy film elemeit összegyúrva egyfajta összefoglalóként működik, amit a néző jóformán maradéktalanul élvez, hiszen akcióból ezúttal sincs hiány.

Bizony, már két esztendeje volt, hogy megírtam a blog első bejegyzését, percre pontosan ilyenkor, csak éppenséggel 2010-ben. Visszatekintve, az első írásokat olvasva, már nyugodtan mondhatom, hogy az első év leginkább egy betanulóesztendő volt, kerestem a stílusomat. Ez a második esztendő már inkább volt "nagypályás játék", az elmúlt 365 napban is rengeteg minden történt. A leginkább kiemelendő események között meg kell említeni a kettő lezajlott Olvasói Hetet, melyek alkalmával az általatok kért filmekről írtam. Mindkét hétre büszke vagyok, a Movie Tank legsikeresebb projektjeiről van szó. Idén is elindultam a Filmelemzők Oscarján, bár akárcsak tavaly, az eredményhirdetés késik, mint a busz csúcsforgalomban ( ugyanakkor elképzelhető, hogy ezen poszt publikálásakor már megvolt a díjátadó ). Persze nem táplálok hiú reményeket, valószínűleg idén sem rúgok labdába, viszont az egyéni teljesítményemmel nagyon megvagyok elégedve, rengeteget fejlődtem egy év alatt, úgy, hogy a nagy részében nem is videóztam. Azt sem illik elfeledni, hogy nyár elején a blog átesett az első igazi mélyponton, amikor centik választottak el attól, hogy felhagyjak ezzel az egésszel. Persze, néhány nap után tudatosult bennem, hogy a szarházi trollokkal fölösleges foglalkozni. Kétszer is kikerültem az Index címlapjára, bár ezekben azért elég kevés köszönet volt, de azért mégis!

Természetesen rengeteg egyéb poszt is publikálásra került, büszke vagyok arra, hogy az egyik legaktívabb filmes blogger vagyok. Nagyon örülök, hogy a mélypont után több száz fővel nőtt a napi látogatottság, így ma már napi 300-400 főnél járok, az Index címlap nélküli rekord valahol 430 környékén volt. Illetve annak is örülök, hogy a Facebookon is egyre többen likeoljátok a blogot, már közeledünk a 150-hez, sőt, ha minden jól megy, mostanra már el is értük. Elképzelhető, hogy a következő néhány hónapban kicsit kevesebb bejegyzés lesz, mivel ez nekem végzős év a gimnáziumban, de ha minden jól megy, ti ebből vajmi keveset fogtok észre venni. Szóval megvolt a második év is! Köszönöm azoknak, akik látogatnak, illetve annak a kerekítve 3 embernek, akik rendszeresen kommentelnek!

Tartsatok továbbra is velem!