Rian Johnson filmje nem foglalkoztatott túlságosan, mozis nézést nem is terveztem. Ám elképzeléseim változtak, mikor megláttam a film 8.5 pontos imdb-nyitóértékelését, ami valljuk be, nagyon magas. Így egyértelmű volt, hogy ezzel nem szabad várni a DVD megjelenésig, nagy vásznon kell megtekinteni. Ez meg is történt, a végeredmény pedig elképesztően nagyfokú katarzis, őszintén mondom, fele ilyen jó filmre nem számítottam. Általában eltalálom előre, hogy egy film vajon tetszeni fog e nekem vagy nem, de ezúttal teljes mértékben eltájoltam magamat. A Looper mestermű, fő értéke a mai filmvilágban oly ritka egyediségben rejlik.

A film jelene 2042, amikor még nem lehetséges az időutazás. Ám 30 évvel később már elérhető lesz a technológia, használata viszont szigorúan illegális. Ám a nagy bűnszervezetek ebben látják problémájuk megoldásának kulcsát. 2072-ben a hullákat eltüntetni szinte lehetetlen, annyira fejlettek a nyomkövetési technikák. Így a jelenben bérelnek fel gyilkosokat, úgymond bezárókat ( loopereket ), akiknek csupán annyi dolguk van, hogy a jövőből visszaküldött, eltüntetni kívánt személyeket likvidálják, csillagászati fejpénzért cserébe. Ám az álommelónak kínos velejárója az időutazás jövőbeli illegalitásában rejlik, ami olyannyira erőteljes, hogy magukat a loopereket is likvidálni kell. Ennek megfelelően, hogyha az adott bérgyilkos harminc év múlva még életben van, a maffia felkeresi, elfogja, és visszaküldi őt önmaga fiatalkori énjének, hogy az végezze ki, és ezzel zárja be a körét. Csakhogy főhősünk, Joe ( Joseph Gordon-Levitt ) öregkori énjét ( Bruce Willis ) ennél keményebb fából faragták. Megkezdődik a kíméletlen hajsza, mindenki vadászik mindenkire, a középpontban pedig egy tízéves kisfiú, akire sötét jövője árnya vetül.

Jó néhányszor igyekeztek már kiaknázni az időutazás nézők számára elképesztően vonzó témáját a különböző filmekben, néhol több, máshol kevesebb sikerrel. A Looper új megközelítésbe helyezi a témát, ezzel a teljes mértékű eredetiség érzetét sugározza ki ránk. A titok nyitját nem kell sokáig keresgélni, a produkció legfontosabb alkotóeleme a forgatókönyv, melyet a direktor, Rian Johnson írt. A főhős önmagával való küzdelme által megteremtett, fantasztikusan feszült konfliktus a kíváncsiság olyan magasságaiba röpíti a nézőt, amiről az már régóta azt hitte, nem létezik. Nagyon fontos, hogy a film nem akarja megmagyarázni az időutazás elméletét, hiszen ahogy Jeff Daniels is mondja: Ez az időutazós baromság megsüti az agyadat. De Bruce Willis is kiemeli fiatalkori énjének, hogy fölösleges lenne a dolgok miértjéről beszélni, mert akkor reggelig itt ülnének. Az események lehetséges folyamata még tényleges bekövetkezésükkor sem biztos, hiszen a jövőből érkező utazó sok mindenen változtathat, viszont maga a jelenkori Joe is képes a tragikus láncreakciót megakadályozni, feltéve, ha időben észreveszi az árulkodó jeleket, és belelát a dolgokba. Végső soron az eszméletlen összetettség, és a különleges látásmód együttes ereje emeli a Loopert magasan az átlag fölé, teszi zseniális alkotássá.

További nagy erőssége a produkciónak még a szövegkönyv, mely hosszú, de érdekes, kissé filozofálgató monológokban építi a film eszmei világát. Nagyon fontos megemlíteni, hogy üres szavak gyakorlatilag nem hangzanak el, minden hangnak jelentősége van, az összes együtt pedig letaglózó egészet képez, elgondolkodtat, célját nem rágja a szádba, csupán rávezet. Ha nem érted a lényeget, az a te bajod. Fölösleges momentumok ritkán fordulnak elő, egyedül a Joe és a rejtélyes kisfiú anyja, Sara közti szexuális feszültség kialakulását éreztem erőltetettnek és összecsapottnak.

Az operatőri munka megkoreografálása csodálatos. Rendszerint távolról filmezik az akciójeleneteket, ezzel közelebb hozva az eseményeket hozzánk, földhözragadtabbnak bemutatva az amúgy nagyszerű jeleneteket. Ettől függetlenül nem beszélhetünk különösebben akciódús filmről, a cselekmény nagy része a gondolatiság síkján zajlik, célja a néző agyának beindítása, nem kikapcsolása. Persze a fináléban azért megkapják a magukét az akciókedvelők is, köztük maga a jó öreg Bruce is, aki nem kicsi mészárlást rendez, és látszólag igazán élvezi. Viccen kívül is rendkívül hatásos az utolsó 15-20 perc, a befejezés pedig különös ellentétet mutat be. A látszólagosan beálló békét kiszorítani igyekszik a jövő számtalan lehetséges alternatívájából adódó bizonytalanság, a kétely, az aggodalom, melyet a stáblista kezdetén zene vagy betétdal helyett beálló csönd is erősít.

Levitt játéka vitán felül állóan Oscart érdemelne egy igazságosabb világban, hiszen a fiatal tehetség elképesztő módon imitálja Bruce Willis mimikáját, arcjátékát, aki egyszer is látta már a kopasz akcióhőst filmen, rögtön ráismer a jellegzetes tekintetekre, arcrezdülésekre. Erre nyilvánvalóan a sminkesek is rátettek egy lapáttal, így kiteljesítve, és tökéletesítve a képet. Willis persze szokásához híven zseniális, ezzel úgy igazából nem lehet vitatkozni, kopasz buksiját nem lehet nem imádni. Emily Blunt elképesztően karakteres női főszereplőt kelt életre, de Jeff Daniels és Paul Dano is remekelnek mellékszerepeikben. Nem mehetünk el szó nélkül a kis Pierce Gagnon mellett, aki fiatal korához képest elképesztő gyerekszínészi alakítást nyújt, szabályosan ámultam a tehetségén, amivel majdnemhogy felnő a gárda felnőttszínészeihez.

A látványvilág is fantasztikus. Hatásos lassítások, és hiteles vizuális effektek teszik az amúgy sem kicsi élményt zseniális katarzissá.

A Looper 2012 valódi különlegessége, egyedi műremek. 8 ponton gondolkodtam a film nézése közben, viszont a lehengerlő finálé és a hatásos zárás feltornázta a végső értékelést egy gyengébb 9/10-re.