Chris Van Allsburgnak, a Jumanji írójának nem csak egy természetfölötti erővel bíró társasjátékot a középpontba állító regénye született az évek során. 2002-ben ugyanis napvilágot látott az úriember Zathura című műve, amiben nem a dzsungel, hanem a világűr veszélyeivel kell megküzdeniük a lelkes játékosoknak.

Nem tudom, milyen az eredeti regény, de hogyha jó, akkor Jon Favreau és bandája nagyon elbaltázták a filmadaptációt...

Vannak színészek, akik a nézők szemében szabályosan összeforrnak legnépszerűbb karakterükkel. Amikor meglátjuk őket, nem ritkán előbb jut eszünkbe a figura megnevezése, mint az aktor valódi neve. Kiefer Sutherland láttán hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy Nézd már, itt van Jack Bauer!, a néhai Peter Falk képernyőn, vagy újságban való feltűnésekor pedig mindenkinek a Columbo név villan az agyába.

Erre a jelenségre játszik rá Dean Parisot rendezése, a Galaxy Quest.

2010-ben Sylvester Stallone valami nagy dolgot vitt véghez. Úgy pezsdítette fel az akciófilm egyre inkább ellaposodó műfaját, hogy összeszedett párat a műfaj nagy nevei közül - beleértve saját magát is -, és a megszerzetteket belepakolta egy közös filmbe. A feláldozhatók első része állati király volt! És ami még ennél is jobb, Stallone, és a nagyfiúk másodjára is megcsinálták, ugyanis a folytatás csak egy hangyányival maradt el az első résztől. Telis-tele volt jobbnál jobb poénokkal, és brutális akciójelenetekkel.

Olyan jó lett volna, hogyha harmadszorra is sikerül!

Az élet egy nagy társasjáték. Amikor elhajítod a dobókockákat, még fogalmad sincs róla, hogy a kidobott összeg milyen hatással lesz a jövődre. És habár lelkesen veted bele magadat a küzdelembe, a játék igen gyakran veszélyes, ijesztő fordulatokat vesz, amelyek hatására megcsaphat a feladás lehetőségének mámorító szele. De amikor ez a helyzet áll elő, jusson eszedbe a jó tanács, amit Joe Johnston 1995-ös rendezése is szajkóz!

Ha már belekezdtél, fejezd is be!

Nehéz tudatában lenni a felelősségnek. A másodperc törtrésze alatt végiggondolni, hogy a következő pillanatokban kimondott szavaink, vagy megcselekedett tetteink milyen következményeket vonnak maguk után. Baromi nehéz. Felmérni a helyzetet, elvonatkoztatni az érzelmektől, és a kontextustól, belegondolni a dolgokba. Szinte már lehetetlen. Így kerülünk bajba, így köszöntenek ránk a sötét idők. Így utáljuk meg magunkat, amiért nem voltunk képesek ésszerűen, vagy legalábbis ésszerűbben dönteni.

Vajon hogy alakul ennek a négy gyereknek a sorsa, hogyha nem csúszik ki a kezük közül az a hot dogos kocsi?

Mióta az eszemet tudom, rengeteg filmet nézek, amióta pedig blogolok is (tehát 2010 szeptembere óta), még annál is többet. Büszke vagyok rá, hogy így, közel 20 éves koromra egészen pofás filmes műveltségre tettem szert, koromhoz képest legalábbis mindenképpen. Ugyanakkor nagyon szeretem a filmvilágban azt, hogy akármennyi filmet nézek meg, mindig lesz többször annyi, amit még nem láttam, de érdemes lenne megtekintenem. Ez utóbbi kategóriába tartoznak nálam a klasszikus ('40-es-'50-es évekbeli) film noir műfaját képviselő alkotások. Már egy ideje motoszkál a fejemben a gondolat, hogy ezen változtatni kéne, nemrég pedig villámcsapásként ért a felismerés, hogy eme állapot már tényleg tarthatatlan. Így megnéztem a klasszikus film noir egyik legismertebb darabját, a Billy Wilder rendezésében készült Alkony sugárutat.

Egyszer volt, hol nem volt, létezett egy 21. századi filmművészet, amelynek egyik divatja nem más volt, mint a klasszikus mesék sötétebb, felnőttesebb aspektusból történő újraértelmezése. A lány és a farkas, valamint a Hófehér és a vadász vállalható, de nem igazán maradandó próbálkozásai után Csipkerózsika került a boncasztalra. Linda Woolverton forgatókönyvéből Robert Stromberg rendezett filmet, amelynek főszerepében Angelina Joliet láthatjuk.

A Sin City a kedvenc filmem. És tudjátok, miért örülök annak, hogy csak nagyon későn, 2011-ben néztem meg először? Azért, mert így csak három évet kellett várnom a folytatásra (hehe!). Nagyon sajnáltam, amikor a tavalyra időzített premiert még egy évvel csúsztatták, de éreztem, hogy érdemes várni rá. Mert minden porcikámban ott élt a tudat, hogy Robert Rodriguez és Frank Miller másodszorra is megfogja csinálni. Egyszerűen tudtam.

Én tudtam!

Viszonylagos nyugalomban éled mindennapjaidat. Teszed a dolgod, nem zavarsz sok vizet. Aztán egyszer betoppan az életedbe egy rejtélyes férfi. Új megbízása van a számodra. Biztos, hogy bele akarsz folyni az ügybe? Biztos, hogy részese akarsz lenni egy ilyen sötét, egy ilyen félelmetes, egy ilyen kegyetlen,...

...egy ilyen gonosz játszmának?

Időnként előfordul, hogy egy adott filméven belül több hasonló témájú film lát napvilágot. Idén ilyen téma Herkules, de tavaly is akadt hasonló a Támadás a Fehér Ház ellen és Az elnök végveszélyben párosának esetében. 1999-ben a halottlátós thriller volt a menő, hiszen M. Night Shyamalan kultikus remekműve, a Hatodik érzék mellett bemutatták a Stir of Echoes, azaz a Hetedik érzék (???!!!!) című filmet is.

Ám nem véletlen, hogy előbbi sokkal nagyobb népszerűségre tett szert az évek folyamán...