Idegen tőled, idegen a környezetedtől, idegen egy normális világ képzetétől. Függőség. Nem hagy nyugodni, nem hagy élni, nem hagyja, hogy önmagad légy. Ott fészkel az agyadban, magányossá tesz, kisajátít magának. Soha nem hagy el. De megtanulhatsz együtt élni vele. Megtanulhatsz uralkodni fölötte. Eltörölheted a magányt az életedből. Ha akarsz, és mersz is tenni az ügy érdekében. Kezdésként meg kell tenned a legnehezebb lépést. A legnehezebb lépést, ami nem más, mint a beismerés. Mert azzal, hogy elismered függőséged tényét, mérföldekkel előzöd meg azon sorstársaidat, akik a tagadás fala mögé rejtőznek. És ebből a szempontból nézve a függőség tárgya, a szenvedélybetegség mibenléte gyakorlatilag nem is számít. Tökmindegy, hogy drogról, alkoholról, szerencsejátékról,...

...vagy szexről van-e szó.

Az életed elrohan. Legmasszívabb futócipőjében szalad, és annyira gyors, hogy hiába próbálkozol, nem vagy képes utolérni. Kénytelen vagy elfogadni a körülötted tovatűnő nappalok és éjszakák sokaságát. Kénytelen vagy belenyugodni őszülő hajad, recsegő ízületeid, romló látásod, és gyengülő hallásod tényébe. Kénytelen vagy belenyugodni a vég eljövetelének tényébe. Amikor megállsz a célvonal előtt, és érzed, hogy most már tényleg bármelyik percben csöngethet a Kaszás, elgondolkozol. A múlt álmain, a régen elképzelt jövőt éltető vágyakon. Mert az álmodozás, a fogódzókeresés, a bakancslista-készítés erőt ad az alkonyatban. És ha a fejedben élő kép elég erős...

...akkor életed utolsó álmai felrepítenek a magasba, hogy egy minden fiatal generációt megszégyenítő kalandban lehessen részed.

Néhány éve megszakadt a Pixar tündökléssorozata. A tavalyi Szörny Egyetem mondjuk igazán jól sikerült, de pont az imádott védjegyek hiányoztak belőle. A legelismertebb animációs stúdiónál már nem tudnak olyan kreatív, egyszerre vicces és elgondolkodtató műveket prezentálni, mint amilyeneket fénykorukban szállítottak. Fénykorukban, amikor olyan nagyszerű animációkat adtak nekünk, mint például a Toy Story-trilógia, a Wall-E, az Egy bogár élete...

...vagy éppenséggel a gasztromániás patkány, Remy története. Ez a L'ecsó!

A jó alap csak a kezdet. Nem garantálja, hogy a kész mű is hibátlan lesz. Hiszen csapda bőven van az alkotás útján, és nem kizárt, hogy már akkor omlik a kártyavár, ha az egyik ilyenbe belelép a művész.

Márpedig Scott Frank író-rendező valahol az út negyedénél a lehető legrosszabb helyre tette a soron következő lapot.

Vakság, siketség. Kettő borzasztó csapás, amelyek akármikor érhetik az embert. Bármikor jöhet egy figyelmetlen autós, aki balesetet okoz, egy betegség, ami szövődményt eredményez, vagy egy bunyó, ami nagyon rosszul végződik. Élni a sötétségben. Létezni a némaságban. Pokoli tortúra, és ahhoz, hogy ezt tudjuk, nem kell megtapasztalnunk sem a süketséget, sem a vakságot. Az ilyen jellegű téma inkább komoly drámát sugall, ám kivételek mindig akadnak.

Mint például a Vaklárma, ami egy őrült komédia.

Az emberek többsége vágyakozik a békés, kertvárosi családi élet után. Saját ház, kerttel, a gondtalan boldogság légkörével, fel-alá szaladgáló gyerekekkel. Idilli kép. Amerikai álom. Persze, a helyzet egyből más színben tűnik fel, ha megspékeljük az összképet némi droggal, hordónyi alkohollal, soha véget nem érő zajjal, és itt-ott egy használt kotonnal.

Ilyen extrák mellett már inkább amerikai rémálomról van szó.

Ezúttal a Journey-franchise eddig létező részeiről, tehát a széria első két filmjéről lesz szó.

Utazás a Föld középpontja felé (2008)

Rögtön az alapötlet érdemli a legnagyobb pluszpontot, hiszen ebben a filmben nem a Verne-regény egy újabb felmondását láthatjuk, helyette egy kicsit megvan spékelve a dolog ezzel a bizonyos verniánus gondolkodásmóddal. A verniánusok szentül hiszik, hogy Jules Verne valós dolgokról írt. Trevor (Brendan Fraser) bátyja, Max (Jean Michel Paré) is ezen az úton járt, amíg nyoma nem veszett. Az eltűnését követően halottnak nyilvánított férfi fia, Sean (Josh Hutcherson) és Trevor nagy kalandba keverednek, amikor Max jegyzeteit és Verne Utazás a Föld középpontja felé című könyvét útmutatónak használva nekivágnak a túrának. A túrának, ami a földfelszín alá vezet. Ez a film igazság szerint az Annyira szar, hogy az már jó című kategóriát képviseli, hiszen gagyisága és komolyan vehetetlensége ellenére is felhőtlen szórakozást nyújt. A történetbe lépten-nyomon bele lehet kötni logikai oldalról, de ez csak minimálisan zavaró, hiszen a cselekményvezetés számos izgalmas kalandba sodorja a szereplőket. Trevor karaktere nem túl erős, a figura jellemrajza kimerül az állandó, rögtönzött természettudományi előadásokban, amelyek egy idő után kifejezetten idegesítőek, ráadásul fölöslegesnek hatnak, továbbá Brendan Fraser játéka is eléggé kelletlen. Amolyan szarok az egészbe-hozzáállás sugárzik a színész alakításából. Josh Hutcherson viszont remek produktumot nyújt. A poénvilág erős közepes, nem lehet túl sokszor nevetni a mű nézése közben. A látványvilág elképesztően műanyag hatást kelt, de az az igazság, hogy ez kifejezetten jól áll ennek a filmnek. Összességében 5,5/10.

Év elején az egész világot sokkolta Philip Seymour Hoffman halálhíre. Az Oscar-díjas színész eltávozott, ám a nézőkre maradt hagyatékát nem szabad figyelmen kívül hagyni. Távozása előtt ugyanis Anton Corbijn rendezővel befejezték Az üldözött című hírszerzőthrillert. Benne van a pakliban a posztumusz Oscar Philip Seymour Hoffman számára? Igen. És jogos lesz, ha megkapja?

...

Naná, hogy igen!

Nem tudom, ki mondta neked, hogy az életedet te irányítod. Hogy sorsod alakulása csakis rajtad múlik. Nem tudom, ki volt, de nagyot kamuzott. Hiszen ha belegondolsz, te is rájössz, hogy a különböző környezeti tényezők, a véletlenek, és a körülötted mozgó emberek olyan nagy súllyal nehezednek életed útjára, amihez képest saját befolyásolási képességed hatalma röhejesen elenyésző. Mert életed romba dőléséhez nem kell több, mint egy kislány, aki megingathatatlannak tetsző bizonyossággal állít rólad valamit.

Valamit, ami szörnyű. Valamit, ami bűn. Valamit, ami nem igaz.

Tényleg igaz, hogy a szerelem nem ismer határokat? Igen, tényleg igaz. Tényleg igaz, hogy a szerelem képes falakat ledönteni, és hegyeket megmozgatni? Igen, tényleg igaz. A szerelem képes a lehetetlenre? Igen, képes. Képes összeboronálni szegényt a gazdaggal, jót a rosszal, kutyát a macskával? Igen, képes. A szerelem le tudja győzni a háborút? Igen, le tudja győzni. A szerelem meg tudja teremteni a gondtalan békét, és a tökéletes boldogságot? Igen, meg tudja teremteni.

Na, ez a mese. A valóságban azonban csak egyetlen kérdés van, amit jogosan feltehetünk a témában.

Van-e létjogosultsága ebben a kurva világban egy olyan naiv dolognak, mint amilyen a szerelem?