Nem tudom, ki mondta neked, hogy az életedet te irányítod. Hogy sorsod alakulása csakis rajtad múlik. Nem tudom, ki volt, de nagyot kamuzott. Hiszen ha belegondolsz, te is rájössz, hogy a különböző környezeti tényezők, a véletlenek, és a körülötted mozgó emberek olyan nagy súllyal nehezednek életed útjára, amihez képest saját befolyásolási képességed hatalma röhejesen elenyésző. Mert életed romba dőléséhez nem kell több, mint egy kislány, aki megingathatatlannak tetsző bizonyossággal állít rólad valamit.
Valamit, ami szörnyű. Valamit, ami bűn. Valamit, ami nem igaz.
A történet 1935-ben kezdődik. Fókuszban egy jómódú brit család háztartásának néhány szereplője. Briony Tallis-t (Saoirse Ronan) kreatív fantáziával áldotta meg a sors, így a lány már tizenhárom évesen meséket és színdarabokat ír. Amikor elkapja nővére, Cecilia (Keira Knightley), és a házvezetőnő fia, Robbie (James McAvoy) kezdődő szerelmi viszonyának néhány mozzanatát, félreérti a helyzetet, és a fejébe veszi, hogy a férfi szexmániás. Meggondolatlanul, és persze tévesen nemi erőszakkal vádolja Robbie-t, így a férfi börtönbe kerül, ahonnan egyenesen megy tovább a világháborúba. A fiatal felnőtté érő Briony (Romola Garai) lelkét mardossa a bűntudat, miközben Robbie próbál életben maradni a fronton, és nem szűnik meg vágyakozni szerelme, a nemi erőszak esete után családjával minden kapcsolatot megszakító Cecilia után.
A film elemzésekor célszerű az operatőri munkára fordítani a legnagyobb hangsúlyt, hiszen a Vágy és vezeklés eme eleme nemes egyszerűséggel kimeríti a zsenialitás fogalmát. A Joe Wright rendező által megálmodott, elsőosztályú beállításokat Seamus McGarvey operatőr, és csapata varázsolják valósággá, és teszik ezt olyan higgadt pontossággal, és olyan precíz részletességgel, hogy attól szabályosan eláll a néző lélegzete. A film első fél órájában minden jelenet kánikulai napsütésben játszódik, és ahogy a kamera érzékelteti a fényárban úszó, gyönyörű vidéket, az valami fantasztikus. A világítási megoldások a későbbiekben nagyban segítik a kameramunkát, és hogy erre bizonyítékot találjunk, elég csak a könyvtáras jelenet Briony szemszögéből való bemutatására gondolnunk. Nem feledkezhetünk meg a háborúban játszódó képsorokról sem, hiszen ezen jelenetekben Wright és McGarvey élénk, a borzalmat a szép környezettel vegyítő, lehengerlő képeket generálnak. Fontos szót ejteni a kontrasztos képekről is, ezekben ugyanis a szép színekkel megfestett háttér előtt csupán sziluettekként vannak jelen a szereplők, és ezek a megoldások észveszejtően gyönyörűek. És még mindig nem beszéltem az operatőri munka, és egyben a film csúcspontjáról. Ez ugyanis nem más, mint a Dunkerque-i partnál játszódó, elképesztően hosszú vágatlan jelenet, ami maximálisan kihangsúlyozza Wright rendezői munkájának zsenialitását, és az operatőri munka precizitását. A rendező kiválóan hangolja össze a számtalan statiszta munkáját ebben a jelenetben. Fantasztikus!
A forgatókönyv sajnos már nem sikerült ennyire jól. Azért nem kell kétségbeesni, nem olyan vészes a helyzet, de tény, hogy lehetne sokkal, de sokkal jobb is. Kár, hogy Briony Robbie iránti érzelmei nagyon későn tisztázódnak, így az alapkonfliktus teljesen más köntösben kel életre, mint ahogy azt az alkotók valószínűsíthetően tervezték. A tizenhárom éves Briony figuráját ráadásul nagyon rosszul kezeli a szkript. Ártatlan lányként, tulajdonképpen a körülmények, a véletlenek áldozataként láthatjuk a karaktert, pedig érezzük, hogy ez a jellemrajz nem helytálló. A kiscsaj ugyanis egy mindig rossz helyen feltűnő, mások dolgába az orrát beleütő picsa, aki kifejezetten gonosz dolgot követ el azzal, hogy besározza Robbie-t. Persze, ha már a film elején biztosan ismernénk, és nem csak sejtenénk, hogy milyen érzelmek dolgoznak a lányban, lehetséges, hogy másként látnánk a képet. A rendszertelenül használt flashbackeknek, és a hirtelen időugrásoknak köszönhetően a történet eléggé szaggatottá válik, de a végén szépítésképpen érkezik egy nagyon hatásos fordulat. És persze, azt sem felejthetjük el, hogy a II. világháború bevonása remek ötlet, és nagyban színesíti, sőt, meghatározza az összképet.
Nem szabad szó nélkül elmenni a vágás mellett sem, ami nagy általánosságban hirtelenségével gyakorol maradandó hatást, miközben Dario Marianelli méltán Oscar-díjas zenéje nyújt hangulati aláfestést.
Saoirse Ronan nem túl jó Briony szerepében. Jeleneteiben gyakorlatilag semmit sem csinál azt leszámítva, hogy idegesítően rohangál ide-oda, és ijesztően bámul azokkal az áttetszőnek ható halszemeivel. Komolyan hátborzongató... Ettől függetlenül rossz döntés volt más színésznőt szerződtetni az öt évvel idősebb Briony szerepére, mert ennek az indokolatlan lépésnek köszönhetően a film második felére súlytalanná válik a karakter. James McAvoy első komolyabb mozifilmes szerepében remekel, hiszen játékában tetőfokára hág a mély érzelmi azonosulás. Keira Knightley szintén nagyon jó Ceciliaként. Jelen van még a műben Benedict Cumberbatch is, de csak nagyon kicsi ideig, így nem tud nagyot alkotni.
A Vágy és vezeklés jó film. Nem annyira jó, mint amennyire jó lehetett volna egy pofásabb forgatókönyvvel, de még így is maradandó mozgóképes élmény. Erőteljes 8/10.
