Időnként előfordul, hogy egy adott filméven belül több hasonló témájú film lát napvilágot. Idén ilyen téma Herkules, de tavaly is akadt hasonló a Támadás a Fehér Ház ellen és Az elnök végveszélyben párosának esetében. 1999-ben a halottlátós thriller volt a menő, hiszen M. Night Shyamalan kultikus remekműve, a Hatodik érzék mellett bemutatták a Stir of Echoes, azaz a Hetedik érzék (???!!!!) című filmet is.
Ám nem véletlen, hogy előbbi sokkal nagyobb népszerűségre tett szert az évek folyamán...
Tom (Kevin Bacon) saját elmondása szerint szürke tucatéletet él, fiatalon sokkal többről álmodott. Azért csak összerakott egy kvázi boldog családot. Feleségével (Kathryn Erbe) jól kijönnek, és még egy kisfiuk is van. A kis Jake (Zachary David Cope) jó gyerek, annyi gebasz van csupán vele, hogy érzékeli a halottakat. Na de se baj, hamarosan apu is csatlakozik hozzá, ugyanis egy ártalmatlannak tűnő, szórakozásnak induló hipnózis eredményeképpen Tom agya a korábbi állapotnál sokkal nyitottabbá válik. A férfival ettől kezdve rendszeresen kapcsolatba lép egy hat hónapja eltűnt lány, Samantha (Jennifer Morrison) szelleme. Tomnak az ügy végére kell járnia, hogyha nem akarja egész életében maga mellett tudni a kísértetet.
Utálom, amikor egy film megnézése után azon kell bosszankodnom, hogy az adott mű mennyivel jobban is sikerülhetett volna. A Stir of Echoes esetében sajnos pontosan ez a helyzet. Nem rossz filmről van szó, egyszerűen csak kihagyott ziccerről.
Igazi, ütős-velős természetfölötti krimi is kisülhetett volna az alapötletből, hogyha David Koepp író-rendező a korrekt iparosmunka szintjénél magasabbra teszi a lécet. A sztori a hipnózis erejével operáló alapötlete kifejezetten kreatív, még úgy is, hogy a tálalás kissé bugyuta. A cselekményvezetés folyamán azonban nincs kellően kidolgozva az az eseménysor, amelynek keretein belül Tom megismeri új képességét. A főhős nem hiszi azt, hogy bolond, egyszerűen elfogadja a tényt, hogy kapott egy valódi szellemet. Nem adódik konfliktushelyzet abból sem, hogy a feleség azt feltételezi férjéről, hogy az egyszerűen megőrült. Hogy miért nem? Azért, mert nem feltételezi róla azt, hogy megőrült. Pontosabban de, azt feltételezi róla, de másfajta értelemben. A nő szerint Tom a halottlátás miatt bolondult meg, a halottlátás tényét azonban elfogadja. Megértő asszony, annyi szent (ráadásul hat hónapos terhesen olyan vékony, mint a kisujjam). Maga a nyomozós szál sem az igazi. Az alapfelütés nagyon érdekes, de a kidolgozás nem nyújt komolyabb izgalmakat, sőt egy idő után a szkript érezhetően ötlettelenné válik. Komolyan azt hittem, agyfaszt kapok, amikor Kevin Bacon már negyedórája ásta a földet, eszelős tekintettel az arcán, és ezen kívül az égvilágon semmi sem történt. A végkifejlet azonban dicséretet érdemel komplexitása miatt, még úgy is, hogy a tálalás eléggé elnagyolt.
A Stir of Echoes egyik komoly hibája a határon toporgó félelemfaktor. Mert David Koepp nem bírja átlépni azt a vonalat, ami után filmjét már félelmetesnek lehetne nevezni. Sorban érkeznek a jelenetek, amelyekben felfokozódik a hangulat, szinte már érezzük a nemsokára robbanó sokkot... ami aztán elmarad. A direktor feszültséggel tölti be a légkört, de a pontot nem képes feltenni az i-re, és az ennek eredményeképpen kialakuló nézői kielégületlenségérzet pokolian rosszul esik. Pedig a vizuális effekteken és a sminkeseken nem múlott. A képzelt filmszínházban játszódó képsorok rendkívül erőteljes atmoszférával bírnak az effekteknek köszönhetően, a halott lány sminkje pedig tényleg hátborzongató.
A színészi játékok igazán jók. Kevin Bacon hatásosan hozza a halott lány ügyének rabjává váló főhőst. Kathryn Erbe is szépen helytáll, és irritáló pofija ellenére még a kis Zachary David Cope is egészen hiteles játékot produkál. Jennifer Morrison sem rossz, bár helyette a smink elvégzi a munka nagy részét.
A Stir of Echoes nem rossz film. De nem is jó. Erőteljes közepes, ami azért fájó, mert akár mestermű is lehetett volna egy ilyen alapötlettel. 6,5/10.
