A western műfaja halott, szokták mondani. Szerintem azért nem eszik ilyen forrón a kását, halálozásról legalábbis semmiképpen sem mernék magabiztos kijelentéseket tenni. Hiszen, ha nem is gyakran, de időről időre a mai napig érkeznek színvonalas westernfilmek. Ne tessék hőbölögni mert tényleg így van. A Börtönvonat Yumába jó volt, a Gyorsabb a halálnál jó volt, A félszemű szintén jó volt, szóval van még keresnivalója a műfajnak a színtéren, csak már közel sem annyi, mint abban az időben, amikor még John Wayne és Clint Eastwood nevei fémjelezték a vadnyugati kalandok világát. Ami viszont abszolút nem működik, az a western újraértelmezése, más műfajjal való keverése.

A Cowboyok és űrlényeket nézve legalábbis sok mindent elmondhatunk, de azt, hogy jól működik, semmiképpen sem...

Ezúttal kettő stop-motion animációról lesz szó.

Csibefutam (2000)

A Tepsi-tanyán élő csirkék élete nem éppen fenékig tejfel. Az agyalágyult Tepsi gazda jelenléte még nem is lenne nagy gond, ám az üzemet Tepsiné asszony irányítja, aki kegyetlen vigyorral az arcán viszi levágni azt a tyúkot, amelyik már jó ideje nem tojt semmit. A csirkék vezéregyénisége Rozsda, aki mindenáron megakarja szöktetni az egész bagázst a farmról, ám kísérletei rendszerint kudarcba fulladnak. Új, és talán utolsó reményként azonban feltűnik a színen Rocky, a repülő kakas, aki végre kijuttathatja a csirkéket a tanyáról. Hát, igen ez a történet azt az elrugaszkodott vonalat képviseli, amit nagyon szoktunk szeretni az animációs filmek esetében. A szökni próbáló csirkék viszontagságai számos rendkívül humoros szituációt teremtenek, és a kiváló, vicces hangulat csak tovább fokozódik a nagyszerű karaktereknek köszönhetően. Rozsda a tyúkok legérettebbike, ő igyekszik összetartani a csapatot. Aztán itt van Taraj a katonatiszt-jellemet képviselő kakas, és persze számos idióta csirke, akiken jókat lehet röhögni. A Tepsi-tanya kisugárzása kifejezetten ijesztő, olyan hatása van, mint egy fogolytábornak. Ez a főhelyszín töltődik fel a Peter Lord és Nick Park rendezők által kiválóan megkomponált jelenetekkel, melyek közül a táncmulatságot bemutató képsor viszi a prímet, de a hangulat kiválóan érvényesül a Rocky-poszter teljessé tételekor is. A cselekményvezetés igazán szórakoztató, egymást érik a különböző izgalmak, amelyek közül a pitegépben lezajló túlélőtúra viszi a prímet, de persze a repülős finálé sem elhanyagolható. Mindemellett egy kis jenki-kritika is megjelenik a műben. 8,5/10.

Ryan Murphy és Brad Falchuk horrorsorozata 2011-ben indult útjára és a rémisztgetős-csonkolós műfaj rajongóinak tömegeit ejtette rabul. A rajongótábor jó eséllyel még tovább nőt, amikor elkezdődött a második évad, és kezdett átláthatóvá válni az antológiaszerkezet. Az American Horror Story minden szezonja önálló, kerek cselekményt prezentál, visszatérő színészekkel és színésznőkkel, továbbá azt is meg kell említeni, hogy minden évad más és más horrorsablonokat dolgoz fel újító energiával, végtelen kreativitással, és nem kevés perverzióval, illetve morbiditással. A lényeg az, hogy ez az egész a maga beteges, elvont módján botrányosan szórakoztató, igazi bűnös élvezet. A kísértetházas első évad (Murder House) jó volt, az elmegyógyintézetes második felvonás (Asylum) pedig egyenesen kiválóra sikeredett, a boszorkányos harmadik szezon (Coven) azonban csalódást okozott.

Nagyon vártam már a Freak Showt, azaz a negyedik évadot, ami a szörnyszülöttek és a rémcirkusz témakörében mozog. Annyit nyugodtan elmondhatok elöljáróban, hogyha az egész szezon olyan színvonalú lesz, mint a nyitórész, akkor megvan az AHS eddigi legjobb évada!

Bánhegyi Béla filmrendező rendszeres sajtóanyagok küldésével tisztelt meg engem az elmúlt néhány év során. Az anyagok a direktor készülő science fiction rövidfilmjéről, az Interkozmoszról szóltak. Tegnap nagyszerű hírről értesültem, ugyanis a terv bevégeztetett, a mű elkészült. Ezúton is gratulációmat szeretném kifejezni Bánhegyi Béla és az egész stáb irányába! A film forgalmazásáról egyelőre nem lehet sokat tudni, mindenesetre reménykedjünk benne, hogy hamarosan megtekinthetjük az alkotást!

Addig is elérhetővé vált egy igencsak hangulatos zenei téma, ami végül kimaradt a filmből itt, alább pedig a mű előzetese tekinthető meg.

Létezik eredendő gonoszság? Elképzelhető, hogy valaki, megszületvén máris sötétséget hord magában, ami csak arra vár, hogy gazdatestén keresztül a világra szabaduljon? Nem igazán. Hogy lenne egy újszülött, vagy akár egy néhány éves kisgyerek gonosz? Sehogy. Ám ahogy az ember járja az útját, ahogy egyre több születésnapot számlál, új dolgokat lát és tapasztal. Új szörnyűségeket. Meghallja egy önmagából kifordult, beteg világ fájdalmas üvöltését. Nem mindenki bírja ezt a frekvenciát, van aki meghajlik előtte, feladja a küzdelmet, és behódol a gonosznak. Így születik meg a rossz az emberben. Így szennyeződik be a kezdetben makulátlan lélek, így feketedik meg a szív, így válik az angyali ördögivé.

Hiszen maga a Sátán is angyal volt, mielőtt elbukott.

Az oknyomozó újságírás minden kétséget kizáróan rendkívül érdekes foglalkozás. Az állandó kíváncsiság, az igazság keresése, a véletlen szerencse öröme, a váratlan siker íze, ezek mind-mind hozzájárulnak a tényfeltárás által generált adrenalinfröccshöz, ami életet ad a tollnak vagy a klaviatúrának. Külső szemlélőként végiggondolva legalábbis valahogy így képzelem el a dolgot.

Vannak igazán komoly ügyek. Nagyszabású helyzetek, arctalan cégek, óriási emberek, és az általuk dédelgetett mocsok. Elég egy apró rés a pajzson, egy névtelen forrás, néhány, a lomtár legmélyéről előkapart, megkérdőjelezhetetlen hitelességű bizonyíték, és az újságíró máris képes világraszóló sztorit prezentálni. És a siker mámorától, az elismert pillantásoktól, a díjaktól, a hírnévtől, és a különböző, neves műsorok készítői által küldött meghívóktól megrészegült cikkfaragónak még csak át sem fut az agyán, hogy nagy és ronda emberekkel kezdett ki. A lejárató kampány gyors és kegyetlen.

Király volt egy-két hétig. Bolond marad élete végéig. Pedig csak az igazságot kereste.

Az előzményekre nézve nem leszek spoilermentes!

Emlékszem, épp a 7. volt az aktuális szezon, amikor megnéztem a Supernatural, vagy magyar címén az Odaát című fantasy-horror sorozat legelső részét. Gyors ütemű darálás vette kezdetét, ugyanis a Winchester-testvérek a gonosz erők ellen vívott izgalmas harca azonnal magába szippantott. Odavagyok a sorozat nagyszerű, részletgazdag mitológiájáért, a remek humorvilágért, és a változatos történetvezetésért. Sokan mondják, hogy ez már nem ugyanaz a sorozat, ami volt, hogy a minőség megromlott, hogy abba kellene hagyni. Nem osztom ezt a véleményt, nekem nagyon tetszett az első kilenc évad. Bár, elképzelhető, hogy helyesebb lenne, ha úgy fogalmaznék, hogy nem osztottam ezt a véleményt.

Mert ha az egész évad olyan unalmas lesz, mint a nyitórész, akkor tényleg ideje abbahagyni...

Az írás az előző évadokra nézve értelemszerűen spoileres!

Amikor 2011-ben bemutatkozott a Homeland, szinte egy csapásra egyértelművé vált, hogy a valaha mozgóképen látott legéletszerűbb, leghitelesebb, és leghatásosabb CIA-sztoriról van szó. A két főszereplő, a bipoláris CIA-ügynök, Carrie Mathison (Claire Danes), és a fogságban átnevelt amerikai katona, Nicholas Brody (Damian Lewis) macska-egér játéka, majd összefogása epizódról epizódra újra izgalomba hozta a nézősereget. Az első két szezon abszolút a mestermű című kategóriába sorolandó. A harmadik évadban már kissé visszafogottabbá vált a minőség, de azért az utolsó két-három epizódban ismételten lángolt a feszültség, de olyan hőfokon, hogy azt nem lehetett egy helyben ülve kibírni. Aztán ahogy véget ért a harmadik szezon! Nyilván, akik még mindig olvassák a posztot, tudják, miről regélek. Hát, az nem volt semmi! Tökéletesen be lehetett volna ott fejezni a sorozatot. De nem, kellett a negyedik szezon. Mondjuk az első két epizódot (dupla résszel nyitott az évad) elnézve mégsem tűnik olyan rossz ötletnek, hogy nem zárták le a szériát...

Gyorsan fussuk le a kötelező köröket! Igen, volt egy Top10 Kedvenc színészem lista még valamikor egymilliárd évvel ezelőtt. Mondanom se kell, hogy az a cikk, azontúl, hogy összecsapott és átgondolatlan volt, jó ideje már borzasztóan elavultnak is tekinthető. Inkább be se linkelem a régi posztot, aki nagyon látni akarja, úgyis megtalálja.

Foglalkozzunk inkább ezzel az új listával! Ezúttal nem csaptam össze a dolgot, hagytam, hogy minden fontos név eszembe jusson, gondosan vezettem a selejtezőlistát, végül pedig kiválogattam azt a 10 nevet, amelyek gazdái a legnagyobb kedvenceim. Ezúttal NINCS RANGSOR, egyszerűen fölöslegesnek tartottam sorrendbe helyezni az aktorokat, meg amúgy sem tudtam volna igazán eldönteni, hogy ki miért jobb a másiknál, tehát ez egy felsorolás jellegű lista. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a színész szó az én olvasatomban (meg amúgy is, csak ezt sokan nem tartják szem előtt) kizárólag a férfiakra vonatkozik, a hölgyekre a színésznő szót illik használni. Tehát ezúttal csak és kizárólag kanok lesznek, aztán a lányokról is érkezik valami hasonló előbb vagy utóbb.

Futottak még bekezdést éppenséggel kezdhettem volna, de nem láttam értelmét, hiszen egy ilyen alpont hosszabbra nyúlna, mint a cikk többi része együttvéve.

Na, most, hogy már ti, akik nem csupán nyáladzva végigpörgettétek a posztot, hanem gondosan elolvastátok a bevezetőt is, mindent tudtok, lássátok a listát!

"- Szerintem te leszel rajta.

- Nem is, mert te leszel rajta."

Egy társas interakciókra vágyó gyermek számára nagy csapás a kényszerű magányosság. Lakhelye unalmas, barátkozási lehetőség nincs, a szüleinek pedig minden idejét lefoglalja a munka. Értelemszerű, hogy a kisfiú vagy kislány ilyen esetben valami jobb után vágyakozik. Teljesen jogosan szeretne odaadó szülőket, tartalmas barátságokat, és élménygazdag mindennapokat a magáénak tudni. Amikor szinte hihetetlen módon rátalál életének szebb, ragyogóbb, boldogabb dimenziójára, jóformán gondolkodás nélkül veti bele magát a megújult világba, és már az is átfut az agyán, hogy régi, unalmas életét feláldozza az új, fényesen ragyogó jövőkép oltárán.

És ekkor kiderül, hogy a csillogás mögött olyan borzalom rejtőzik, amihez képest a mindennapos, szürke élet maga a paradicsom...