Érzed, ahogy fagyos lehelete egyre közeledik? Ahogy a zaklatottság, a sötétség, és a borzongás halad feléd? Nemsokára utolér.

Ha vérfagyasztó programra vágysz, október végén válaszd a Movie Tank-ot! 3 nap vér, halál, terror, és rettegés. Igen jól sejted. Közeleg a...

...Halloween '14!!!!

Nem lesz nyugodt az álmod.

A Démonok között nagy sikert aratott, a horrorrajongók odavannak James Wan tavalyi ördögűzős filmjéért. Én személy szerint nem tudom hova tenni a nagy lelkesedést, a mű nem volt rossz, egyszer meg lehetett nézni, de semmi kiemelkedőt nem nyújtott. Nem baj, a pénz nagy úr, tehát valamifajta folytatás borítékolható volt. Végül spin-off lett a folyamat vége, amely arra a bizonyos babára fókuszál, amit a Démonok között főhősei paranormális raktárukban tartanak. Annabelle megérkezett, és óvakodj, ha szembe találkozol vele.

Mert egy filmen belül ennyi klisét még nem láttál...

A művet a Magyar Filmhéten láttam.

Budapesten születtem, és eddigi húsz évemet végig a fővárosban éltem le. Láttam a rohanó embereket, a részeg tinédzsereket, az aktuális divatért tüntető intelligenciacsászárokat. Láttam a céltalanul lődörgő csavargókat, a jövőkép nélkül létező fiatalokat, a lehetőségektől megfosztott szerencsétleneket. Láttam a távolról gyönyörű város utcáit elárasztó káoszt, szemetet, és a kézzelfoghatónak tetsző kétségbeesést. És mégis, mindemellett, végig láttam a megfoghatatlan szépséget is. Azt a furcsa és megmagyarázhatatlan vonást, ami ezt a helyet végső soron különlegessé teszi, ami miatt egy porcikám sem bánja, hogy ide születtem. Ennek megfelelően természetesen végig úgy éreztem, hogy Reisz Gábor filmje nekem készült. És tudjátok mi a legjobb az egészben?

Az, hogy ezzel rajtam kívül minden bizonnyal még nagyon sokan vannak ugyanígy.

A művet a Magyar Filmhéten láttam.

A betegség és a gyógyulás egyaránt Istentől ered, mondja a tiszteletes a tanácsot kérő fiúnak Zomborácz Virág filmjében. Mindenki elbújik valami mögé. Saját tökéletlenségünket elütjük egy felsőbbrendű hatalom megnevezésével. Találunk valamit, valakit, akire ráfoghatjuk, akire magunk helyett a felelősséget terhelhetjük. A képmutatás tartja össze az egész világot. Életjelenséget ugyan adó, de belül teljesen halott droidok róják a kopár utcákat a szürke ég alatt. És tudjátok, mi van?

Ez az egész pokolian vicces.

Szerencse és sors. Kizárják egymást? Vagy pont ugyanazon jelenség kétfajta megnevezéséről van szó. Egy láthatatlan erő, ami életünk bizonyos pontjain csodákra hajazó eseményeket generálva terel minket a helyes útra, létezésünk céljának irányába. Véletlen egybeesés, vagy egy magasabb szintről érkező jó szándék. Na, de mégis melyik? Igazság szerint mindegy

Mert Michael Hoffman rendezése nem fog annyira mélyen megérinteni, hogy a Vissza hozzád megtekintése után komolyan górcső alá vedd ezt az amúgy valóban fontos és érdekes kérdést...

Hank Palmer csak első ránézésre kiegyensúlyozott. Régi sebek húzódnak a bőre alatt. Begyógyultnak hitt sérülések a lelkén, a szívén, az agyán. Régi emlékek kínozzák, vissza-visszatérnek rémálmaiban, és magányos pillanataiban. Eltussolt, elfeledni próbált bűnök, okok a kárhozatra. Mind-mind ott élnek benne. Megpróbálta maga mögött hagyni a mocskos múltat, megkísérelte tisztára mosni a kezét. Azt hitte, végleg kitörölheti az életéből az embert, aki saját olvasatában minden bajának, minden nyomorának okozója. Felkészületlenül érte a hang, a hívószó. Mert nem számított rá, de mégis megtörtént. És most...

...a múltja újra magához szólítja.

Hétfőn történt. Reggel nyolckor már nem voltam otthon, sajtóvetítésre mentem, ami természetesen nagyon jó dolog, mindig örömmel fogadom a különböző filmekre szóló meghívókat. Utána már fele ilyen nagyszerű sem volt a napom. Tudniillik nekem a hétfő non-stop egyetemmel telik. Egymást váltják az előadások, én pedig izzadok, szenvedek, és gyakran még a gyomrom is kínosan megkordul, aminek köszönhetően konstatálom, hogy megint elfelejtettem kaját venni. Miután negyed tizenegyre, hullafáradtan hazaestem, leültem a tévé elé, mondván, úgysem tudok ilyen hirtelen elaludni. Gondoltam, megnézem lefekvés előtt, iskola utáni kikapcsolódásként a végre újfent köztünk járó The Walking Dead ötödik szezonjának nyitórészét. Én, béna balfék, tudhatnám már, hogyha könnyed kikapcsolódásra vágyom, nem éppen Frank Darabont sorozata a legjobb választás. Negyven percnyi vér, halál, dühöngés, és pusztulás után végül nyugtalan álomba merültem.

És álmom nem csak a vér, a halál, a dühöngés, és a pusztulás miatt volt nyugtalan...

Az írás nagyon spoileres, de csak abban az esetben, ha nem láttad a filmadaptációt!

Emlékszem, miután kijöttem David Fincher új filmje, a Holtodiglan sajtóvetítéséről, már azon járt az eszem, hogy minél előbb be kell szereznem az eredeti regényt. Még aznap megvásároltam az 527 oldalas kötetet, és még aznap el is kezdtem az olvasást. Most, hogy befejeztem a mű megemésztését, ideje, hogy számot adjak tapasztalataimról, és közöljem a tényt:

A nagy víz ugyan elválaszt minket egymástól, és így ez az eszelős nőszemély nem érhet el... de én ettől függetlenül...

Mocskosul rettegek Gillian Flynn-től.

Generációk nőttek fel Walt Disney meséin. Évtizedeken át érkeztek a meghatározóbbnál meghatározóbb rajzfilmek, amiket hosszú listába szedve lehetne sorolni. Az oroszlánkirály volt az utolsó igazán nagy dobás, még 1994-ben, majd érkezett még néhány emlékezetes darab, úgy mint a Mulan vagy a Tarzan. Azonban a régi fény, a csillogás, a felhőtlen meseélmény, a magával ragadó kreativitás szépen fokozatosan elveszett. Felejthető egyszer nézős alkotások érkeztek, és számomra ebből a kategóriából a sokak által istenített Rontó Ralph sem tudott kilépni. Tavaly megérkezett a Jégvarázs, ami a hercegnős-varázslós vonalat képviseli. Az általános pozitív visszhang, és az Oscar-díjak azt sugallják, hogy sikerült visszahozni a régi fényből valamit.

Ezúton jelentem, hogy a sugalmazás hamis.

Történjen már valami!

Kevin Costner gyengélkedik, történjen már valami. Ez a csávó annyira kopasz, mintha sose lett volna haja, történjen már valami. Kevin Costner még jobban gyengélkedik, történjen már valami. Szép a párizsi napfelkelte, történjen már valami. Amber Heard dögös, történjen már valami. Hailee Steinfeld irritáló tucatfruskát játszik, történjen már valami. Itt van egy túlságosan lila bicikli, történjen már valami. A túlságosan lila bicikli túlságosan sok teret kap a filmben, történjen már valami. Na most történik valami, ja nem, mégsem, történjen már valami. Autós üldözés, de mire beleélném magamat, vége, történjen már valami. Mindjárt vége a filmnek, történjen már valami.

AZ ISTENÉRT, TÖRTÉNJEN MÁR VALAMI VÉGRE!!!!