Az oknyomozó újságírás minden kétséget kizáróan rendkívül érdekes foglalkozás. Az állandó kíváncsiság, az igazság keresése, a véletlen szerencse öröme, a váratlan siker íze, ezek mind-mind hozzájárulnak a tényfeltárás által generált adrenalinfröccshöz, ami életet ad a tollnak vagy a klaviatúrának. Külső szemlélőként végiggondolva legalábbis valahogy így képzelem el a dolgot.

Vannak igazán komoly ügyek. Nagyszabású helyzetek, arctalan cégek, óriási emberek, és az általuk dédelgetett mocsok. Elég egy apró rés a pajzson, egy névtelen forrás, néhány, a lomtár legmélyéről előkapart, megkérdőjelezhetetlen hitelességű bizonyíték, és az újságíró máris képes világraszóló sztorit prezentálni. És a siker mámorától, az elismert pillantásoktól, a díjaktól, a hírnévtől, és a különböző, neves műsorok készítői által küldött meghívóktól megrészegült cikkfaragónak még csak át sem fut az agyán, hogy nagy és ronda emberekkel kezdett ki. A lejárató kampány gyors és kegyetlen.

Király volt egy-két hétig. Bolond marad élete végéig. Pedig csak az igazságot kereste.

Az igaz történet alapján készült film főhőse egy kisebb lap oknyomozó újságírója, Gary Webb (Jeremy Renner). A drogdílerekre szakosodott szerző váratlan fülest kap egy nagyszabású összeesküvésről, egy többszörösen elfedett, tökéletesen álcázott CIA-hadműveletről. Webb kideríti, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség komoly pénzeket ölt a nicaraguai lázadók támogatásába. Ám ez még semmi, mert ugyanekkor fény derül arra is, hogy a Közép-Amerikába juttatott lóvé az USA-ban zajló kereskedés eredményeként kitermelt drogpénz volt. Tehát tulajdonképpen egy óriási, és hihetetlenül mocskos pénzmosóakcióról volt szó. Gary megírja a cikket, ami azonnal az ország slágere lesz, ám a CIA szokás szerint nem szereti, ha baszakodnak vele, így főhősünk egyik pillanatról a másikra durva lejárató hadjárat célpontjává válik.

Az év egyik legjobb filmje lehetett volna a Jobb, ha hallgatsz abban az esetben, hogyha Michael Cuesta helyett valaki rátermettebb foglalja el a rendezői széket. Nem csapnivaló a rendezői munka, összességében erős közepesnek mondanám, a legnagyobb gond vele az, hogy eléggé hullámvölgyes. Érkeznek kifejezetten pofásan összerakott jelenetek, remekbe szabott, feszültségtől duzzadó blokkok, ugyanakkor sokszor észrevehetjük azt is, hogy a produkció leül, kiszárad, vontatottá válik. Azért is érdekes a gyengébb jellegű direktori munka, mert Cuesta rendezett jó néhány Homeland-epizódot is, tehát elmondhatjuk, hogy van már tapasztalata a hasonló jellegű sztorik világában. Mégegyszer elmondom, egyáltalán nem vészes a helyzet, hiszen a rendező komponál néhány tényleg ütős képsort, a színészvezetés pedig non-stop lenyűgöző, de összességében sajnos akkor is elmondható, hogy a kontextus erőteljességének megteremtése nem sikerült felhőtlenül, az atmoszféra nem elég masszív, valamint a tempó is lehetne sokkalta feszesebb.

A forgatókönyv viszont magas színvonalúra sikeredett. A szkript szép kimértséggel mutatja be a főhős nyomozását, a nagy sztori hirtelen érkezését, a bizonyítékok megszerzését, és a bomba beidőzítését. Gary személyében igencsak szimpatikus figurát ismerhetünk meg. Szenvedélyes újságíró, ugyanakkor szerető férj és apa, de korántsem tökéletes, ugyanúgy esendő ember, mint akárki más. Tulajdonképpen átlagember, és ettől a néző nagyon közel érzi magához a figurát. Egy átlagember, aki olyan lendülettel csap a szarba, hogy az már szinte nekünk esik rosszul. A lejárató kampány bemutatása enyhén sokkoló, és teljességgel kiábrándító. Kiábrándító, mert az egyszerű ember fölött álló hatalom, és annak szervezetei keverednek komoly gyanúba. Egy hatalmas, szövevényes rendszer, egy arctalan gonosz, egy megátalkodott felsőbbrendű erő száll szembe az egymagában küzdő kisemberrel, és ahogy az annak a rendje, semmi perc alatt el is söpri őt. Ám a padlóra küldött Gary által tanúsított konok magatartás, a vesztes megingathatatlan kitartása, a méltóság higgadt tartása elképesztő mértékben teszi izgalmassá az utolsó húsz percet. A film végén a főhős rokonszenvesebb számunkra, mint korábban bármikor.

Jeremy Renner nagyon jó a főszerepben. A színész uralja a porondot, lenyűgöző tehetségét gondosan aknázza ki a minél hitelesebb karakterábrázolás érdekében. Nyugodt szívvel elmondhatjuk, hogy Renner élete eddigi legnagyszerűbb alakítását prezentálja. A mellékszereplők közül Oliver Platt-ot érdemes megemlíteni, aki szépen helytáll Gary szerkesztőjének szerepében, illetve nem mehetünk el szó nélkül az egyjelenetes Ray Liotta mellett sem, aki a sötét motelszobában előadott, lenyűgöző monológjával a mű legjobb jelenetét hozza el.

Hát, valahogy így mutatja be a Jobb, ha hallgatsz című film Gary Webb útját a kutyától a lószarig. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni! 7/10.