Ezúttal kettő stop-motion animációról lesz szó.
Csibefutam (2000)
A Tepsi-tanyán élő csirkék élete nem éppen fenékig tejfel. Az agyalágyult Tepsi gazda jelenléte még nem is lenne 
nagy gond, ám az üzemet Tepsiné asszony irányítja, aki kegyetlen vigyorral az arcán viszi levágni azt a tyúkot, amelyik már jó ideje nem tojt semmit. A csirkék vezéregyénisége Rozsda, aki mindenáron megakarja szöktetni az egész bagázst a farmról, ám kísérletei rendszerint kudarcba fulladnak. Új, és talán utolsó reményként azonban feltűnik a színen Rocky, a repülő kakas, aki végre kijuttathatja a csirkéket a tanyáról. Hát, igen ez a történet azt az elrugaszkodott vonalat képviseli, amit nagyon szoktunk szeretni az animációs filmek esetében. A szökni próbáló csirkék viszontagságai számos rendkívül humoros szituációt teremtenek, és a kiváló, vicces hangulat csak tovább fokozódik a nagyszerű karaktereknek köszönhetően. Rozsda a tyúkok legérettebbike, ő igyekszik összetartani a csapatot. Aztán itt van Taraj a katonatiszt-jellemet képviselő kakas, és persze számos idióta csirke, akiken jókat lehet röhögni. A Tepsi-tanya kisugárzása kifejezetten ijesztő, olyan hatása van, mint egy fogolytábornak. Ez a főhelyszín töltődik fel a Peter Lord és Nick Park rendezők által kiválóan megkomponált jelenetekkel, melyek közül a táncmulatságot bemutató képsor viszi a prímet, de a hangulat kiválóan érvényesül a Rocky-poszter teljessé tételekor is. A cselekményvezetés igazán szórakoztató, egymást érik a különböző izgalmak, amelyek közül a pitegépben lezajló túlélőtúra viszi a prímet, de persze a repülős finálé sem elhanyagolható. Mindemellett egy kis jenki-kritika is megjelenik a műben. 8,5/10.
Tim Burton és Mike Johnson nekrofil rémmeséje zseniálisan jó filmélmény! A főhős Victort szülei egy számára teljesen ismeretlen lánnyal akarják összeházasítani, akivel, mint kiderül, nincs is komoly baj, ám mielőtt nyélbe 
üthetnék a frigyet, Victor egy egészen abszurd véletlen folytán eljegyez egy halott lányt, aki magával viszi a fiút a holtak birodalmába. Aha, tényleg erről szól a film, és emberek, ez valami lehengerlően fantasztikus! Burtonék elképesztően morbid agyszüleménye árasztja magából a stílust és a hangulatot. A horrorisztikus légkör és a magával ragadó jókedv váltakozik a játékidő során, miközben eszelősen morbid jelenetek gondoskodnak a néző felhőtlen szórakoztatásáról, és arról, hogy a sajnos csak 70 perces játékidő egy szempillantás alatt elrepüljön. A jelenetkoreográfiák elsőosztályúak, a dalbetétek remekül működnek, a humorvilág pedig egész egyszerűen fantasztikus! A gondosan és intelligensen megszerkesztett színvilág remekül érvényesül. Az élők földje szürke, sötét árnyalatokban létezik, összképe ellenszenves, a holtak birodalma viszont színes, és csak úgy árasztja magából a vidámságot. A társadalomkritika egyértelmű, és Burtonék ezzel az önmagából kiforgatott kontraszttal nagyszerűen teremtik meg azt az abszurd atmoszférát, ami miatt ezt a mesterművet muszáj lesz újranézni. Aztán újra. És újra... ÉS ÚJRA!!!! 10/10.
