Movie Tank

Jég veled! (1993)

2016. szeptember 10. - Sparrow

Érdekes, hogy ugyanazon a sportünnepen történt meg az ötkarikás játékok történetének kettő talán legkülönlegesebb nevezése. Idén áprilisban mutatták be az Eddie, a sas című kellemes és szórakoztató sportfilmet, ami a későn kezdő, de rendkívül kitartó, ugyanakkor nem túl tehetséges síugró srác megindító történetét meséli el. Szintén az 1988-as, Calgary-ban megrendezett téli olimpián indult el Jamaica első bobcsapata, ezzel nem kis kavarodást okozva a sportszerető közvélemény állóvízében. Róluk jóval korábban csináltak filmet.

jegveled.jpg

Tovább

Rövidzárlat (1986)

A robottechnológia és a mesterséges intelligencia jó ideje első helyen, vagy legalábbis az elsők között foglalkoztatja a tudományt és a populáris kultúrát is. Mióta úgy tűnik, hogy a nagy technológiai generációváltás belátható távolságba került, különösen megszaporodtak az eme témával foglalkozó alkotások, de persze a filmművészet korábbi évtizedeinek termésében is szép számmal fellelhetők a zsáner képviselői. Így például '86-ból ez a kellemes, ugyanakkor eléggé bugyuta vígjáték.

rovidzarlat.jpg

Tovább

Kígyók a fedélzeten (2006)

A trashfilmek komoly kultusznak örvendenek. Gyilkos szörnyetegeket vagy eltúlzott vérfürdőket bemutató, enyhén vagy nagyon morbid akciófilmek és horrorfutamok ezek, amelyek büszkén vállalják, hogy filmművészetileg nem sokat érnek, hiszen épp ez volt a céljuk. Megmutatni az érem másik oldalát, a mozgóképalkotás tulajdonképpeni paródiáját prezentálni. Annyira rosszá válni, ami már jó és felhőtlenül képes szórakoztatni. Na hogyha ehhez még hozzájön egy Samuel L. Jackson is, a siker garantált!

snakes3.jpg

Tovább

A hét mesterlövész (1960)

Abban az időben, amikor remake-ek még ésszerű logika mentén és nem csupán az értelmetlen pénzlehúzás okán készültek, Akira Kurosawa meghatározó klasszikusa, A hét szamuráj nagyszerű, ötletes tálalásmódban kelt újra életre. A középkori japán történetből vadnyugati pisztolyhősök küzdelme lett, és ha valami, akkor ez igazán érdekes átirat. John Sturges gondoskodott is róla, hogy feldolgozása majdnem akkora címmé váljon, mint az eredeti alkotás.

magnseven.jpg

Tovább

Vaksötét (2016)

2016 nyara filmes szempontból érdektelen és csalódást keltő produkciók sorából állt. Augusztus végéig kellett várni egy igazán jó alkotásra. A zenés ifjúsági Sing Street végre kellemes moziélményt és valódi mozgóképes értékeket szállított. Most pedig, mindössze egy héttel később egy egészen más műfaj, a horror is megvillan, méghozzá egészen vakító erővel. Három hónapon át kénytelenek voltunk strandra és fesztiválokra járni mozi helyett, ám most irány a filmszínház vaksötétje, és nézzétek meg a Vaksötétet!

vaksotet2.jpg

Tovább

Wilfred (2011-2014)

Azt már korábban tisztáztam, hogy az idei moziszezon néha meg-megcsillanva döglődik, legalábbis eddig, ám közben a tévében újabb csodák történnek. Ezt egészen konkrétan a Mr. Robotra értettem, ám nem szabad megfeledkezni az elmúlt évek egyéb nagyszerű sorozatairól sem, hiszen jó pár esztendőt kell visszamennünk azért, hogy a tévés mozgókép terén ugyanolyan üresjáratot találjunk, mint amilyennek 2016 bizonyul a mozi szempontjából. A kis képernyős felfelé ívelés nem csak minőségileg kimagasló, hanem még rendkívüli műfaji sokszínűségre is képes. A közelmúlt egyik legkülönlegesebb produkciója, a Wilfred például egészen egyedi dramedy, pszichológiai dráma, sitcom jellegű és krimi betétekkel megtűzdelve.

wilfred2.jpg

Tovább

A hét szamuráj (1954)

Akira Kurosawa filmje nem csak a japán mozgókép nagymesterének legtöbbre tartott alkotása, hanem egyben a távol-keleti filmművészet legnevesebb darabja is, ráadásul a mindenkori mozgóképgyártás mezején is rendszeresen emlegetik a legnagyobb hatással rendelkező produkciók között. Ezt talán az bizonyítja a legjobban, hogy a belőle készült feldolgozás szintén klasszikus lett a western műfajon belül. És valóban, A hét szamuráj erőteljes történelmi tabló és harci dráma is egyben emberi értékekről, félelemről és vesztes csatákról. Mindenekelőtt vesztes csatákról.

sevensamuraz.png

Tovább

Sing Street (2016)

A zene megment, felszabadít, tanít, hozzád ad, fejleszt, bátorít és akármikor felhúz a padlóról. Belegondolni is borzasztó, hogy milyen lenne egy dallamok, hangszerek és ének nélküli világ. Mintha magunk körül mindent fekete-fehérben látnánk, de talán még annál is rosszabb. A zenére szükségünk van, mert segít a mindennapokban, a belső és az interperszonális konfliktusok megoldásában egyaránt. Önkifejezési mód, nem csak a játszása, hanem a hallgatása is, ilyen módon közösséget és emberi kapcsolatokat kovácsol. Erre jönnek rá az idei nyár magasan legjobb filmjének főszereplői is.

singstreet.jpg

Tovább

Top10: Filmek, amiken felnőttem

1994 decemberében születtem, így szerencsére még most sem vagyok öreg, de azért azt már kis túlzással ki lehet jelenteni, hogy úgy-ahogy felnőttem. A gyerekkoromat legalábbis már mindenképpen magam mögött hagytam. Tudjátok, vannak azok a filmélmények, amelyek gyakorlatilag egyidősek az emlékezetünkkel. Meghatározó mozgóképes kalandok, amiken keresztül nem csupán a filmmel, hanem a világgal és a társadalommal is ismerkedtünk. Olyan alkotások, amelyeket hosszú évek múltán izgatottan veszünk újra elő, és közben kissé félünk is, nehogy az újranézés során felfedezzünk olyan hibákat vagy zavaró butaságokat, amik gyermekként a legkisebb mértékben sem foglalkoztattak. Örök, meghatározó emlékek, a személyiségfejlődés fontos mérföldkövei, különösen egy filmek iránt kiemelkedően érdeklődő ember esetében. A produkciókat nem rangsor szerint állítottam sorba, mert ebben a tematikában szerintem ez fölösleges és gyakorlatilag lehetetlen volna. A bemutatási év alapján, növekvő sorrendben szerepelnek a címek.

Ez talán az eddigi legszemélyesebb jellegű posztom, fogadjátok szeretettel! :)

kids-watching-movie.jpg

Tovább

Haverok fegyverben (2016)

Todd Phillips mindent kihozott a Másnaposokból, amit csak lehetett. Sőt, sajnos még többet is. Az első rész valóban klasszikus vígjáték, de nekem még a második felvonás is tetszett, viszont a harmadikat már tényleg felesleges volt elkészíteni. A rendező szerencsére úgy döntött, hogy most már tényleg más vizekre evez, ám új filmjét látva úgy néz ki, egyelőre még ő maga sem tudja pontosan, hogy merre is vannak ezek a vizek.

wardogs2.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása