2016 nyara filmes szempontból érdektelen és csalódást keltő produkciók sorából állt. Augusztus végéig kellett várni egy igazán jó alkotásra. A zenés ifjúsági Sing Street végre kellemes moziélményt és valódi mozgóképes értékeket szállított. Most pedig, mindössze egy héttel később egy egészen más műfaj, a horror is megvillan, méghozzá egészen vakító erővel. Három hónapon át kénytelenek voltunk strandra és fesztiválokra járni mozi helyett, ám most irány a filmszínház vaksötétje, és nézzétek meg a Vaksötétet!

A félrevezető neve ellenére nőnemű Rocky (Jane Levy) szíve szerint menne, menekülne messzire Detroitból, és vinné magával húgát is, minél távolabb idegroncs, önpusztító anyjuktól. Pénze azonban nincs a kaliforniai útra, így két társával Money-val (Daniel Zovatto) és Alex-szel (Dylan Minnette) rablásra adják a fejüket. Mivel Alex apja egy lakásriasztókkal foglalkozó biztonsági cégnél dolgozik, a fiú könnyedén megszerzi a szükséges kulcsokat, innentől pedig gyerekjáték az egész. A csapat következő kiszemeltje egy iraki veterán (Stephen Lang), aki ráadásul meg is vakult a háborúban. Néhány éve halálra gázolták a lányát, ami után óriási kártérítést kapott. Rockyék erre a pénzre pályáznak, ám nagy hibát követnek el, amikor meggondolatlanul lépnek egy megsebzett, vesztenivaló hiányában mindenre képes szörnyeteg területére. 

Az amerikai társadalom egyik legellentmondásosabb konfliktusa a háborús veteránok helyzete. Habár gyakran hallhatjuk a dicső nagy monológokat és a katonákat piedesztálra emelő hollywoodi filmek ömlengéseit, a való életben a véres csatákat megjárt veteránok nagy részének borzasztó életkörülmények között kell érvényesülnie. Sokan kerülnek utcára, rendőri őrizetbe, szenvednek lelki gyötrelmektől, és jó páran végül véget is vetnek saját életüknek. A Vaksötét alapkoncepciója érezhetően erre a szociális kitaszítottságra akar fókuszálni. A főszereplőkben nincs semmi megbecsülés, semmi tisztelet a súlyosan sérült katona iránt, könnyű prédának tartják, készek gyengeségeit kihasználni, amúgy is tragédiába fulladt életét még lejjebb taszítani a lejtőn. Mintha a sors leckéje lenne, a házba való betörés után, mint kísérleti egerek, úgy szorulnak a labirintusba.

Persze az eztán következő egészen beteg, néhol kifejezetten perverz fordulatok alaposan árnyalják a képet, a vak férfi karakteréről döbbenetes igazságok derülnek ki. Mindent egybevéve azonban nem a jó és a gonosz összecsapását láthatjuk. Azonosulni egyik oldallal sem tudunk, hiszen gyilkosok és bűnözők esnek egymásnak. Viszont egy igencsak hiteles teóriát láthatunk arról, hogy mire képes a háború, mit tud művelni az emberi lélekkel. Sőt, nem is csupán a háború, hanem a vele együtt járó súlyos fogyatékosság, a vakság, amit megtetéz egy borzasztó családi tragédia. Mindez őrült, sebzett, kegyetlen vadállatot hagy maga után.

A három fiatal tolvaj sablonokból épül fel, viszont ezek a panelek kétségtelenül jól megvannak válogatva. Money a gengszterbeütésű laza gyerek, akit annyira csak a pénz motivál, hogy még a neve is ezt fejezi ki. Ő az, akiért nem kár, akit nem sajnálunk. Alex apjának bemutatni akaró, bizonytalan fiú, akit kicsit sajnálunk már, de inkább szánunk, amiért ilyen kicsinyesen és ostobán lázad a szülői hatalom ellen. Rocky kétségtelenül szimpatikus, hiszen ő a körülmények szorításában adja bűnözésre a fejét, ő cuki kishúgát akarja horogkereszt tetoválásos pasikkal kavaró anyjuktól elmenekíteni.

Rendben van tehát a belső tartalom, a háttér és összességében a karakterek is. Na de milyen a horror? Fede Alvareznek többé nem kell erre a kérdésre válaszolnia, hiszen most 90 percben tökéletesen bemutatta. Évek óta nem volt ennyire zsigeri parafilm a magyar mozikban (a The Babadook ugye nem jutott el hozzánk...) A vak férfi otthonának sötétjében hirtelen veszélyforrás lesz a ház minden apró részlete. A legkisebb zajok, neszek és lélegzetvételek is végzetes következményekkel járhatnak. A feketeségben, lelakatolt ajtókkal övezett birodalmában a veterán az úr, szeme világának hiányában is borzasztó ellenfél, sokáig egyenesen legyőzhetetlennek tetszik. Mindezt enyhe, és kétségtelenül nagyon sokkoló torture porn beütés tűzdeli meg a játékidő derekán na meg az a kikúrt rottweiler. Atyavilág, kutyát én még nem láttam negatív szerepben ennyire jól filmen végigaraszolni. Alvarez pazar jeleneteket generál a vérszomjas bestia köré, de persze vak fődémonáról sem feledkezik meg, hiszen őt kiváló, remekül megvilágított beállításaiban teszi egészen félelmetessé. Emellett természetesen a durvulással sincs probléma, a rendező nem viszi túlzásba a vérengzést, viszont nem spórol az erőszakkal, akciójelenetei vérfagyasztóak. Végül szépen kikerekített, hosszú, de nem unalmas fináléban csúcsosítja ki a történetet, amit megfejel a kiválóan nyomasztó zárójelenettel.

Jane Levy jól működik a főhősnő szerepében. Nem játssza túl a karakterét, pedig lenne rá alkalma. De ő tartja magát, és hiteles érzelmeket prezentál. Stephen Lang persze viszi a prímet, egészen magas színvonalon hozza a frászt a nézőre. A másik két előtérbe kerülő színész, Zovatto és Minnette nem nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. Persze ilyen főszereplőpáros mellett erre nincs is túl nagy szükség. 

A Vaksötét üdítő meglepetés! Aki kicsit is bírja a horrort, semmiképpen se hagyja ki. Eddig ott van az év legjobb filmjei között, ami akkor is dicsőség, hogyha 2016 történetesen rég nem látott mértékben gyenge összminőséget produkál. 9,5/10.