Abban az időben, amikor remake-ek még ésszerű logika mentén és nem csupán az értelmetlen pénzlehúzás okán készültek, Akira Kurosawa meghatározó klasszikusa, A hét szamuráj nagyszerű, ötletes tálalásmódban kelt újra életre. A középkori japán történetből vadnyugati pisztolyhősök küzdelme lett, és ha valami, akkor ez igazán érdekes átirat. John Sturges gondoskodott is róla, hogy feldolgozása majdnem akkora címmé váljon, mint az eredeti alkotás.
Az aljas Calvera (Eli Wallach) évről évre egy szegény mexikói falun élősködik. Tolvajbandájával mindig megfosztják a dolgos parasztokat betakarított termésük nagy részétől. A lakosok megelégelik a kiszolgáltatottságot, ezért elhatározzák, hogy puskákat vásárolnak és harcba szállnak érdekeik képviseletében. A városban azonban találkoznak a hidegvérű mesterlövésszel, Chrisszel (Yul Brynner), aki közli velük, hogy jobban járnak ha inkább puskásokat fogadnak fegyvervásárlás helyett, hiszen így még talán meg is fizethetik a költségeket. Így hát Chris, akinek egyből meg is tetszik az ötlet, embereket kezd verbuválni maga köré, többek között a puskával művészien bánó Vin-t (Steve McQueen) és a kosztért fát vágó O'Reilly-t (Charles Bronson). Az összeálló, hétfős csapat eztán felkerekedik, hogy a faluba érkezve kiképezzék a lakosokat és együtt vegyék fel a harcot Calvera bandájával.
A hét mesterlövészben valóban az a legüdítőbb, hogy ésszerű indokok alapján készült el. Nem tudom, hogy van-e bármi információ arról, hogy eredetileg kinek az ötlete volt Kurosawa szamurájfilmjének vadnyugati újragondolása, de az illető kisebbfajta zseni lehetett. A jól ismert történet ugyanis kiválóan működik a tikkasztó napsütésben sütkérező Mexikó pusztáinak ölelésében. A napfényes, kaktuszokkal, kisvárosokkal és pisztolyhősökkel tarkított környezet legalább olyan jól fogja meg a westernhangulatot, ahogy A hét szamuráj tette azt a középkori japán sötét atmoszférájával.
Ez a remake nem annyira fajsúlyos, mint eredetije, de már csak a történelmi kontextusból adódóan is érthető, hogy ilyenné formálódott a forgatókönyv. Persze itt is megjelenik a félelem témaköre, de inkább csak a felszínt kapargatva. A hangsúly inkább "amerikaibb" értékekre helyeződik. Becsület és tisztesség kerül a mérleg nyelvére, míg a szemközti oldalon a főszereplők lelki világa egyensúlyoz. Az anyagilag, illetőleg az erkölcsileg értékes munka közti határvonal kerül előtérbe, és mintha Sturges azt mondaná: Ha igazán maradandót akarsz alkotni az életben, ne a pénz, hanem a másokhoz való, őszintén jó szándékú viszonyulás vezéreljen. Nem derül ki, hogy a hét mesterlövész konkrétan miért egyezik bele a falu védelmébe. Saját megváltásuk reményében vagy egyszerűen csak kalandvágyból? Nem tudjuk meg. Az viszont egyértelmű, hogy azért csinálják, mert valamilyen okból kifolyólag úgy érzik, hogy ez a helyes döntés.
Túl tehát nem szárnyalja eredetijét ez a film, bár megközelíti. Egy vonatkozásában viszont kétségtelenül jobb. Ez pedig nem más, mint a produkciós design, tehát a díszletek, illetőleg ezek elrendezése, beállítása. Nagyon hangulatos helyszínképeket láthatunk a produkció során. A magányos falu egyszerre megigéző és nyomasztó, romos temploma egyedi atmoszférát kölcsönöz neki. De még a belső terek elrendezése is érezhetően jól megtervezett, részletgazdag szisztéma mentén áll össze.
John Sturges rendezésére nem lehet komoly panaszunk. Beállításai jól működnek, akciókoreográfiái színvonalasak. Különösen a finálé áll össze nagyon ütős összképpé. A hét szamurájjal ellentétben itt nincs túlnyújtva a végső csata, viszont legalább ugyanolyan látványos, még ha nem is annyira nagyívű. Kreatív kameramozgások és dinamikus pisztolypárbajok útján száguldunk a befejezés felé, amikor természetesen meggyászolhatjuk az áldozatokat, és leróhatjuk tiszteletünket a sírdombok előtt, amikhez hasonló nyughelyet biztosítottak az 1500-as években néhány bátor szamuráj számára.
Összességében tehát remek film A hét mesterlövész. Könnyen lehet, hogy ez minden idők legindokoltabb remake-je. 8,5/10.
