A True Detective, azaz A törvény nevében első szezonja elég komolyan megmozgatta a sorozatrajongók világát. Példátlan eredetiségről és utánozhatatlan hangulatról lehetett hallani, na meg persze fantasztikus színészi játékokról. Tény és való, az a bizonyos nyolc epizód valóban ütősre sikeredett, még ha kicsit túlértékeltté is vált a nagy agyeldobások közepette. A második évadot nagy várakozások előzték meg, hiszen mindenki tudta, hogy egy teljesen új történetet, teljesen új karaktereket, és teljesen új színészgárdát fogunk látni. Ja, és Cary Fukunaga is távozott a rendezői posztról...

Nehéz már pontosan visszaemlékezni, de azt hiszem, az általam önkényesen modern thrillernek titulált, Hitchcock utáni műfaji éra volt az első olyan zsáner, amiben nagy favoritra találtam. A 23-as szám például jó ideig a kedvenc filmem volt, de imádom a Viharszigetet, a Maradj! is maradandó hatást gyakorolt rám, és Az árván is remekül szórakoztam. Ugyanakkor azonban nagy igazság, hogy ebben a stílusban kb. szökő évente egyszer készül számottevő alkotás, így már igazán ki voltam éhezve egy ütős darabra. Erre most egyenesen ellettem kényeztetve, hiszen Joel Edgerton nagyjátékfilmes rendezői debütálása rendesen odavág.

Habár szent meggyőződésem, hogy nem véletlenül rímel a tripperre, azért mégis arra jutottam (egy bölcs kolléga megkérdezése után), hogy öt esztendő elteltével talán beadhatnám a derekamat ennek a Twitternek, hátha a végén még ér is valamit. Szóval ha minden jól megy, eme poszt publikálásakor már láthattok egy oldaldobozt a blogon, a Facebook-doboz alatt. Akkora állat vagyok, hogy még egy napszemüveggel szigorúan cenzúrázott képet is megosztottam magamról. Ezen a Twitter oldalon terveim szerint olyan, a bloghoz, a filmvilághoz, illetve a popkultúra egyéb területeihez kapcsolódó kis apróságok fognak előkerülni, amelyekre nem áldozok külön blogbejegyzést (a Facebookon pedig többnyire csak a posztokat osztom meg, mert így van a megszokás). Szóval ez a helyzet, követni is lehet meg minden. :)

David Cronenberg fénykorának védjegye a különös, enyhén ijesztő, szürreális atmoszféra, a látványbéli meghökkentő naturalizmus, az a bizonyos perverz hangvétel, és a választott témakör polgárpukkasztó narratívában való feldolgozása. Az említett fénykor a kilencvenes évek közepére fújt ki, azóta eléggé megváltozott a rendezőzseni stílusa. Ám még mielőtt feladta volna régi önmagát, Cronenberg összerakta pályafutása talán legelborultabb, legperverzebb alkotását. Ráadásul ez még csak nem is testhorror.

Úgy néz ki, hogy a sorszámok és az alcímek jelzik a minőséget. A Mission: Impossible franchise első három részének címeit még csupán előbbiek használatával különítették el egymástól, és bizony egyik sem volt valami nagy szám. Az első felvonás egyszer nézhető, de teljesen feledhető tucatfilm, John Woo második része borzasztóan rossz, J.J. Abrams a harmadik körben pedig hiába érzett már rá valamire, az ő alkotása is csak A hidas jelenet, és a köré muszájból felhúzott film alcímet érdemelné. Aztán jött egy pozitív törés, hiszen Brad Bird a Fantom protokollal az utóbbi tizenöt év egyik legfaszább akciófilmjét hozta össze. Most Christopher McQuarrie-n volt a sor, akitől jogosan várhattuk, hogy az előző epizóddal megkezdett vonalat viszi tovább színvonalban, hiszen ha rendezőként nem is, de íróként akadtak már emlékezetes megmozdulásai a múltban, elég ha csak a Közönséges bűnözőket említjük.

Amikor elhangzik Frank Oz neve, az emberek egy része kérdő tekintettel értetlenkedik, egy másik része az Óz, a csodák csodájára asszociál, de remélhetőleg minden társaságban akadnak néhányan, akik rögtön rávágják, hogy ő volt az, aki személyiséggel töltötte fel Yoda mester nagyszerű bábfiguráját George Lucas klasszikus Star Wars trilógiájában. Azonban nem csupán eme teljesítménye miatt méltathatjuk az úriembert, hiszen ha nagyon nagy vizeket nem is kavart, az elmúlt évtizedekben aktív szereplője volt a filmvilágnak. Rendezőként is letett egy pár címet az asztalra, például 2007-ben egy remek fekete komédiát.

Taxisofőrként akadhatnak igazán érdekes napjaid, hiszen nem tudhatod, hogy ki fog beszállni hozzád a következő sarkon. Érdekes beszélgetéseket folytathatsz az utas számlájára, emberi sorsokba, sikerekbe, és bukásokba nyerhetsz bepillantást. Ha jó a lapjárás, a munka kellemes időtöltéssel vegyülhet, és az utca kockázatának képzete már halványul is a fejedben.

Ám ekkor Michael Mann a kocsidba ülteti bérgyilkosát.

A világirodalom nagy regényeinek történeteit újra és újra bátran el lehet mesélni, hiszen a készítők jogosan reménykedhetnek abban, hogy a közönség mindig vevő lesz a jól ismert panelek új aspektusból való felelevenítésére. Thomas Hardy regényét idén az a Thomas Vinterberg adaptálta, aki korábban már többször is bizonyította rátermettségét, hiszen olyan címek fűződnek nevéhez, mint a Születésnap és A vadászat.

Két hónapja meghirdettem az V. Olvasói Hetet, amire szép számban küldtetek is filmajánlatokat. A programot a beküldési időszak után össze is állítottam, és úgy terveztem, hogy valamikor mostanában nyélbe is üthetném a dolgot, ám úgy alakult, hogy az alkotói folyamat a vártnál kissé lassabban halad. Ezért arra jutottam, hogy az V. Olvasói Hét szeptember elején kerül megrendezésre, konkrétan a hónap első teljes hete a kitűzött időpont, tehát a 7-e, hétfő és 13-a, vasárnap közé eső időszak. Elnézést kérek a kicsi késésért, de szerintem jobb, ha később érkezik egy teljes, kész olvasói hét, mintha hamarabb kerülne ki egy hiányos projekt.

--Közlemény vége--

Életrajzi filmet általában olyan emberekről szokás csinálni, akik valami igazán maradandó, valamilyen kiemelkedően pozitív teljesítményt tettek le az asztalra, adott esetben kisebb-nagyobb mértékben segítették az emberiség fejlődését, vagy netán olyan magatartásról tettek tanúbizonyságot, ami generációk sorának szolgálhat inspirációul, tanulság gyanánt. Elfordulhat azonban olyan eset is, amikor valaki azzal vívja ki magának a rajongást és a tiszteletet, hogy negatív rekordot állít fel egy adott területen. Hogy képes valamit kimagaslóan pocsékul csinálni. Edward D. Wood Jr. ilyen ember volt.

1994-ben Tim Burton tisztelgett minden idők legrosszabb filmrendezője előtt.