Kérte: Power

A Születésnap (uncredited)direktorának és forgatókönyvírójának, nem mellesleg pedig a történet ötletgazdájának neve kellemes emlékeket ébreszt bennem, hiszen Thomas Vinterberg készítette el A vadászat című mesterművet. Jelen írás alanyának főszereplőjével is találkoztam már, hiszen Ulrich Thomsen volt az ügyesen fanyar humorú Ádám almáinak központi alakja is. A két dán úriember korábban közösen is dolgozott. A Születésnapban az alkotók kényes és/vagy megdöbbentő témák csoportosulását járják körül. Avagy így néz ki a pokol, ami a boldog család látszata mögött rejtőzik.

Jómódú család tagjai gyűlnek össze a csodaszép vidéki villában, hogy megünnepeljék Helge (Henning Moritzen) hatvanadik születésnapját. A férfi három gyermeke is megérkezik az alkalomra, így jelen van Christian (Ulrich Thomsen), Michael (Thomas Bo Larsen - ő is feltűnik A vadászatban), és Helene (Paprika Steen). A program szerint sokfogásos lakoma, tánc, zene, éneklés, és nagyszerű szórakozás vár az egybegyűltekre. Christiannak azonban egészen más tervei vannak...

Anthony Dod Mantle operatőr egészen megrendítő munkát végez, és ezt abszolút pozitív értelemben írom. Az Oscar-díjas művész kreativitását illetően legalábbis mindenképpen, ugyanis az úriember egészen lehetetlennek ható helyekre volt képes kamerákat biggyeszteni a forgatás során. Ezen pozíciókból tökéletesen belátható az adott jelenet színtere, és a tálalás is izgalmasnak hat, főleg a dinamikus kameramozgásokkal karöltve, amelyek egészen lenyűgöző, pergő ritmussal ruházzák fel a Születésnapot.

A mondhatni szándékosan rossz minőségű felvételek egyértelműen családi/otthoni/házi videó hatását akarják kelteni, és ötletnek ez kétségtelenül dicséretes, azonban az élményt némiképp megkurtítja ez a húzás, időnként idegesítővé válik, az operatőri munka ezért kapja egyetlen mínuszát. Bár ez sem teljes értékű mínusz, hiszen az ötlet tényleg jó volt. Csak el kellett volna vetni.

A produkció kezdetben egy színvonalasabb szappanopera egyik pörgősebb epizódjára hajaz, ám ez a hatás hamar elmúlik, és egyre komolyabb, kissé nyomasztó hangulati töltet kezd úrrá lenni a történeten. A nagy áttörést, ami a cselekményt áttaszítja a bevezetésből a tárgyalásba, természetesen Christian az ünnepi vacsoránál való első felszólalása képezi. Ezt követően alaposan átértékelődik a sztori, és izgalmas, érdekfeszítő szituációk sora veszi kezdetét, amely során olyan pazar hitelességgel kerül bemutatásra a bugyuta emberi magatartás szivárványskálája, hogy azt öröm nézni. A vendégek igyekeznek nem foglalkozni a múltból előkerülő démonokkal, inkább nevetnek, énekelnek, és egymásra bámulnak, mintegy tanácsra várva. Néha, ha úgy érzik, hogy a helyzet azt kívánja meg, kicsit lázonganak, de aztán inkább visszamennek tömni a pofájukat. Thomas Vinterberg szerint az ember sokkal egyszerűbbnek tartja fejének homokba dugását, mint a problémával való szembeszállást, és természetesen, a könnyebb utat választja, az író továbbá azt is könyörtelenül kimondja, hogy mennyire lelketlenül, közönyösen tudunk viszonyulni mások minket közvetlenül nem érintő gondjaihoz, a másik ember szenvedéséhez. És Thomas Vinterbergnek, ha tetszik, ha nem, kurvára igaza van. A múlt borzalmas, eltussolt, homokba dugott valójának feltárulása zseniálisan erőteljes feszültséget teremt, ami pazar hatásfokkal örvénylik végig a cselekményen, egészen a csúcspontig, ahol olyasvalami történik, ami után a szereplőknek szembe kell nézniük az igazsággal. Az ezt követő negyedórát nyugodtan ki lehetett volna hagyni a filmből, ugyanis az eme periódusban prezentált töltelékjelenetek keretein belül a történet és hangulat is csupán egy helyben toporog, a néző pedig unatkozik. Persze, az ezután érkező zárójelenetre kétségtelenül szükség van, nehogy már azt higgyük, hogy a hülye, balga ember képes a fejlődésre.  

A színészi játékok egészen lenyűgözőek. A gárda minden tagja maradéktalanul hiteles, mindenki tökéletes természetességgel, rendkívül energiagazdagon kelti életre figuráját. Ulrich Thomsen egészen megrázóan prezentálja az önmagából lassacskán kiforduló férfit, ahogy Thomas Bo Larsen is nagyszerű az ingerlékeny, az alkoholt meg nem vető Michael szerepében. Henning Moritzen szintén kiemelkedik, remekül helytáll a fater bőrében. De a különböző mellékszereplők is szépen teljesítenek.

Egyedi, nagyszerű filmélményt jelent a Születésnap. Ugyan nem tökéletes, de üzenetét maradéktalanul átadja. Bevisz egy párhuzamos világba. A mosolygások, ölelések, jókívánságok fala mögé. Ahol a szörnyetegek laknak, ahol a múlt leselkedik a képmutatókra, és alig várja, hogy karmait a húsukba vájja. 8,5/10.