A világirodalom nagy regényeinek történeteit újra és újra bátran el lehet mesélni, hiszen a készítők jogosan reménykedhetnek abban, hogy a közönség mindig vevő lesz a jól ismert panelek új aspektusból való felelevenítésére. Thomas Hardy regényét idén az a Thomas Vinterberg adaptálta, aki korábban már többször is bizonyította rátermettségét, hiszen olyan címek fűződnek nevéhez, mint a Születésnap és A vadászat.
Gabriel Oak (Matthias Schoenaerts) nyugodt, természettől övezett környezetben vezeti a farmját a tizenkilencedik századi Angliában. Élete általános áramlása azonban fordulatot vesz, miután megismeri az erős és független Bathsheba Everdene-t (Carey Mulligan), akinek rövid időn belül a kezét is megkéri. Az értelemszerű visszautasítást követően azonban a sors ismét egy helyre sodorja őket, hiszen miután Oak tragikus módon elveszíti farmját, abban a gazdaságban vállal munkát, aminek nagybátyja halála után éppen Bathsheba a tulajdonosa és a vezetője.
Thomas Hardy regényét David Nicholls alakította forgatókönyvvé. A szkript meglehetősen színvonalasra sikeredett, hiszen a cselekményvezetés üresjáratokat csupán elvétve tartalmaz, eseményláncolatának sodrásában pedig sokrétű, érdekes karaktereket mozgat. Bathsheba Everdene figurája mintha nem illene a tizenkilencedik század társadalmi rendjébe, túlzott függetlenségét egyszerre éli meg áldásként és átokként, és miközben egy megnevezetlen, nehezen átlátható küldetéshez hasonlatos módon éli mindennapjait, jelleme meglehetősen erőteljes, ugyanakkor mégis érzelemgazdag árnyalatvilágot ölt. Oak figurája nagymértékű tiszteletet vív ki magának a történet során, hiszen a néző lépten-nyomon elcsodálkozik a férfi alkalmazkodóképességén, azon, hogy mindig, minden körülmények között tudja, hol a helye. Eközben a cselekmény két fontos mellékalakja, William Boldwood és Frank Troy rendszerint a kockázat, a veszély, a boldogság pengeélen táncoló lehetőségét érzékeltetik labilisnak ható karaktereikkel. A remekül megszerkesztett figurák között formálódó szituációk kontextusában az emberi sors gyámoltalansága kerül a középpontba, az üzenet szerint a legapróbb véletlenek, képtelen találkozások, kicsiny részletek is nagy mértékben képesek befolyásolni azt, hogy egy bizonyos ponton túl merre tartunk, és hová jutunk. A fináléban tragédiák és sikertörténetek állnak párhuzamba, majd ok-okozati viszonyba, hogy ezáltal is egyértelmű legyen: Az életben a buktatók és a felemelkedések nem létezhetnek egymás nélkül, és az igazi boldogságot ebben az összetett, keserédes rendszerben kell megtalálnunk.
Thomas Vinterberg most is megmutatja, hogy rendezői eszköztára végtelenül kreatív és bárminemű történetben képes erőteljes teljesítményt produkálni. A karmester meghökkentő, lenyűgözően precíz, szimbolizmusban sem szegény jelenetkoreográfiákkal érzékelteti a történet fontos fordulópontjait, miközben színészvezetésével maradéktalanul kihasználja a tehetséges gárdájában rejlő lehetőségeket. Vinterberg remekül hangolja egyes jeleneteit a címben rejlő tartalomra, és bizonyítja, hogy a szereplők életét megnehezítő legfontosabb bonyodalmak mind a világ nagy horderejű, zajos, gonosz eseményeinek kisebb leágazásai, egyenruhába és hazafiasságba bugyolált fertőzések, amelyek csak fájdalmat és agóniát hordoznak magukban. Zsenijéhez a direktor minőségi segítséget kap a stáb többi tagjától. Charlotte Bruus Christensen operatőri munkája egyedülállóan gyönyörű képeket varázsol a vászonra. Napfény, alkonyat, virágok, állatok, és emberi kapcsolatok egyaránt csodálatos, nem ritkán szinte már könnyfakasztóan szépséges tálalásban tárulnak a néző szemei elé. Nehezen tudom felidézni, hogy mikor láthattunk moziban ennyire elragadó természeti képeket. A lenyűgöző vizualitás mellett a füleinknek sem kell irigykedniük, hiszen Craig Armstrong filmzenéje azontúl, hogy csodaszép, még igazán változatos is.
Carey Mulligan szinte teljesen biztosra veheti az Oscar-jelölést, hiszen egy Akadémia-kompatibilis produkcióban nyújt valóban kimagasló teljesítményt. A színésznő arcjátékával szokatlan, de kreatív módokon érzékelteti hitelesen Bathsheba összetett jellemrajzát, valamint gazdag érzelmi világát. Matthias Schoenaerts szintén elég szépen helytáll, de kolléganőjétől azért messze elmarad. Mellékszerepeikben Michael Sheen és Tom Sturridge hasonlóképpen hiteles produktumokat prezentálnak.
A Távol a világ zajától megnézésre mindenképpen érdemes film. A minden téren magas színvonalat nyújtó produkció makulátlanul teljesedik ki a zárójelenetben, ahol Vinterberg pazarul hangolja össze a fényképezést, a filmzenét, és a színészi játékot, ezáltal maradandó befejezést adva alkotásának. 8,5/10.
