Fontos: Én azokat a filmeket tekintem 2016-osnak, amelyeket valahol a világon, akármilyen keretek között jövőre mutatnak be legelőször, vagy egyszerűbben fogalmazva az IMDB-évjárat az, ami számít, NEM a magyar premier!

Listám második részében még mindig nem jutunk el az általam legjobban várt mozgóképekhez, de már közelebb kerülünk 2016 megelőlegezett krémjéhez, miközben egyéb minőséginek remélt produkciókon haladunk végig.

20. Szellemirtók/Ghostbusters

Megmondom őszintén, nem vagyok nagy ismerője a kultikus státuszú klasszikusnak, bár egyszer már belekezdtem, elég unalmasnak találtam. Akik még ezután is olvassák a posztot, azoknak elmondanám, hogy ettől függetlenül izgalmas ötletnek tartom a reboot-ot, amelyben női szereplők kalandjain szórakozhatunk majd. A rendező ráadásul Paul Feig, akinek eddigi vígjátékai eléggé bejöttek.

Ismét befejezünk egy évet, hogy aztán elkezdjünk egy másikat. A filmes blogokon ilyenkor két dolgot szoktak csinálni. Évösszegzést, illetve évelőzetest írnak. Nekem is lesz 2015-toplistám, de majd csak valamikor január második felében, hiszen nálunk néhány nagyon ígéretes idei produkció átcsúszott a jövő év első heteire, és nem akarnék hiányos toplistát publikálni. A 2016-előzetesnek azonban semmi sem állhat útjába, a tavalyról ismert felállásban, három részben veszem végig, rangsorba állítva, hogy melyek azok a mozgóképek, amelyeket a legjobban várok az elkövetkező esztendő terméséből. Fontos, hogy én azokat a produkciókat tekintem 2016-osnak, amelyeket akárhol a világon, akármilyen keretek között legelőször jövőre mutatnak be, vagy egyszerűbben fogalmazva az IMDB-évjárat az, ami számít, NEM a magyar premier. Lássuk tehát a 21. helyezettig.

30. Star Tek: Mindenen túl/Star Trek Beyond

Valószínűleg nem meglepő, hogy az új Star Trek franchise harmadik epizódja ennyire hátra került, hiszen mindannyian láttuk az első előzetest, és szép számban el is borzadtunk ezen a giccses, parodisztikus hatású valamin. J.J. Abrams nagyszerű filmjei után teljes képtelenség, hogy pont Justin Lin veszi át a gyeplőt, aki ezelőtt leginkább Vin Dieselékkel majomkodott meg autózgatott. Azért reménykedjünk a kellemes csalódásban!

Nagyon unalmas és sablonos lenne ha én is, idén is karácsonyi filmekről irkálnék karácsonykor, sőt, még indokolatlan is volna, hiszen tavaly alig néhányan olvastátok el az ilyen jellegű bejegyzéseket. Úgy döntöttem idén hagyjuk a kényszertélapókat és giccses családi filmeket, helyette egy hamarosan debütáló akciófilm-feldolgozásról, illetőleg annak eredetijéről lesz szó.

A blog történetében immáron hatodik alkalommal kívánok boldog karácsonyt minden olvasómnak!

Az ünnep után várható egy 2016-előzetes, a tavalyról ismert, háromrészes konstrukcióban, évösszegző toplista viszont január második felében esedékes, mert hülye lennék A visszatérő, Aljas nyolcas, meg Creed nélkül megcsinálni.

Na de addig is még egyszer, kellemes ünnepeket!

David O. Russell stílusa az utóbbi években jóformán félreismerhetetlenné vált. A Napos oldal óta a Joy már a harmadik film, ami hangulatában, humorában, képi világában, és Jennifer Lawrencében is ugyanazt a vonulatot képviseli. Van, aki szereti ezt a vonulatot, és akad olyan is, aki nem. Az előbbiek megnyugodhatnak, ők harmadszorra sem fogják megunni, mert a Joy jól sikerült!

Ha valaki esetleg lemaradt volna a hírről: Szeptember óta a premierfilmek egy részéről az Sg.hu-ra írok. Így van ez most az új Star Wars produkció esetében is, aminek általam írt, spoilermentes kritikáját ide kattintva érhetitek el. A Facebook-on és a Twitteren megosztom az Sg-s cikkeket is, szóval ha nem akartok lemaradni róluk, kövessetek ezeken a fórumokon is. A jobb oldali oldaldobozokból könnyedén elérhetők.

Figyelem! A kritikám alatt egy nagyeszű spoilerezik kommentben, vigyázzatok!

A Marvel nem elégszik meg azzal, hogy univerzumot épít a mozivásznon, és ezáltal új trendet hoz létre a filmvilágban. Az alapvetően különálló, de mégis egy közös rendszert alkotó produkciók sora egyre bővül, de a forradalmasítók sem alszanak, sőt, újabb babérokra törnek. A Marvel egy ideje már a kis képernyőt is ostromolja, a hadművelethez pedig nem is szerezhetett volna nagyszerűbb szövetségest a Netflixnél. A nemrég bemutatott Daredevil szépen helytállt, ráadásul elindította a képregény adaptációk világának keményebb, véresebb, sötétebb, káromkodósabb vonulatát, így láthattunk olyan kalandokat, filozófiai gondolatokat, és durvulásokat, amelyek a nagy vásznas szuperhősös produkciókban nem kaphatnak helyett. Most megérkezett a következő Netflix-együttműködés, méghozzá egy nálunk tényleg csak a legnagyobb rajongók által ismert karakterrel, az emberfeletti fizikai erővel rendelkező Jessica Jones-szal a középpontban.

Kettő idei film, az egyiket nemsokára láthatjátok, a másikat meg majd talán láthatjátok.

Mediterranea (2015)

A Scope100 program résztvevőjeként nyílt lehetőségem megtekinteni ezt az afrikai bevándorlók viszontagságaival foglalkozó produkciót. Jonas Carpignano rendező az általános olasz helyzetet ábrázolja, tehát a film nem a mostani, tömeges áramlást boncolgatja. Ettől függetlenül lenne miben állást foglalnia, és lenne kérdés, amire válaszolhatna, ám nem teszi. Ehelyett játékfilmes köntösben előadott dokumentációt látunk, ami valóban hiteles, gyakorta tényleg erőteljes ábrázolású bemutatása a főkonfliktusnak, de mégsem elég ahhoz, amit a mű vállal. Mert 110 perc alatt a nyers dokumentáció unalomba fullad és vontatottá válik, a játékidő derekén túl már nem is érdekli annyira a nézőt, hogy mit lát, hiszen érzi, hogy az eddigieknél többet már nem fog kapni a Mediterranea részéről. Talán csak a főszereplő Koudous Seihon egészen remek játéka tudja még a fináléban is emelni a film fényét. 6,5/10.

A forradalmi és világszerte közkedvelt animációs stúdió, a Pixar, rövid gyengélkedés után bemutatta eddigi legnagyszerűbb alkotását. Sőt mi több, a mesteri Agymanók mellett még egy visszafogottabban reklámozott másik egész estés filmet is készítettek nekünk, illetve jelen esetben célszerűbb lenne úgy fogalmazni, hogy gyerekeinknek, illetve kistestvéreinknek. A Dínó tesó kicsit más, mint az "igazi" Pixar filmek, de ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne.

A Szemekbe zárt titkok című argentin produkció sokak által kedvelt dráma, ami akkora népszerűségre tett szert, hogy 2010-ben még a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat is megkapta. Az utóbbi évek gyakorlata alapján sajnos eléggé egyértelmű volt, hogy Hollywood lecsap a történetre, és elkészíti saját, kiherélt változatát, ami mégis több emberhez fog eljutni a leigazolt világsztárok miatt.