Movie Tank

Szemekbe zárt titkok (2015)

2015. november 29. - Sparrow

A Szemekbe zárt titkok című argentin produkció sokak által kedvelt dráma, ami akkora népszerűségre tett szert, hogy 2010-ben még a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat is megkapta. Az utóbbi évek gyakorlata alapján sajnos eléggé egyértelmű volt, hogy Hollywood lecsap a történetre, és elkészíti saját, kiherélt változatát, ami mégis több emberhez fog eljutni a leigazolt világsztárok miatt.

secreteyes.jpg

Ray (Chiwetel Ejiofor) tizenhárom éve hagyta ott a terrorelhárítást, miután közeli barátja és munkatársa, Jess (Julia Roberts) lányát az általuk megfigyelt mecset mellett holtan találták. Az eltelt esztendőkben Ray megállás nélkül kutatott a gyilkos után, aki akkoriban épphogy kicsúszott kezeik közül, majd pedig köddé vált, és a jelek arra mutatnak, hogy most megtalálta a plasztikai műtétek által megváltoztatott külsővel rendelkező férfit. Ahhoz, hogy kézre kerítse, régi ismerőse, a kerületi ügyészi hivatalát kezdő Claire (Nicole Kidman) segítségét kéri.

Az az igazság, hogy rám már az eredeti, argentin produkció sem gyakorolt túlságosan mély hatást, néhány éve láttam, de már közvetlenül utána sem emlékeztem belőle sokra. Az mindenesetre igaz, hogy az unalmas cselekményvezetés ellenére a mű egyedi hangulati világgal, és erős atmoszférával operált. Az amerikai remake már messziről bűzlött, ez tipikusan az a film, amiről előre tudjuk, érezzük, hogy rossz lesz, nemes egyszerűséggel azért, mert valóban nem lelhető fel semmiféle alkotói motiváció a fölösleges majmolás mögött. Ettől függetlenül érkezhetett volna kellemes meglepetés, ám ez az egyszázadnyi esély nem igazolódott be. A Szemekbe zárt titkok esetében az a legsúlyosabb probléma, hogy még azt a néhány, izgalmasabbnak, és jobban koreografáltnak tetsző jelenetét is sikerült elrontani. Szinte már beteges a pózőrködés, ami a képsorok nagy részét, elsősorban értelemszerűen a párbeszédes jeleneteket repülőrajtból vágja tönkre, a Claire köré felépített szexuális feszültség pedig ugyan izgalmas lehet a férfi nézők számára, ám a dramaturgia szempontjából teljes mértékben indokolatlan. Néha olyan, mintha egy pornófilm bevezető képeit néznénk.

secreteyes2.jpg

A színészi alakítások némiképp mentik a helyzetet. Kifejezetten meglepő, hogy a gárda tagjai képesek egészen jól játszani ebben a kiherélt, unalmas, és idegesítő történetben. Chiwetel Ejiofor szépen helytáll a főszerepben, a még önmagához képest is csúnya (bár ez most dramaturgiailag indokolt) Julia Roberts is korrekt, sőt, Nicole Kidman-re sem lehet panasz, ami nem azért érdekes, mert ne tartanám sokra a színésznő tehetségét (ilyesmiről szó sincs, láttam a Más világot), hanem azért, mert karaktere gyakorlatilag szereptelen, jelenlétének alig van értelme.

A Szemekbe zárt titkok gyenge remake lett, nem sikerült a szabályt erősítő kevés kivétel közé csatlakoznia, persze erre őszintén nem is lehetett számítani. 5,5/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://movietank.blog.hu/api/trackback/id/tr158125310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

para_noir 2015.11.30. 09:47:28

Miért erőlteted az írást, amikor nem tudsz írni, miért írsz filmkritikát, amikor lövésed sincs a filmkritikáról, miért írsz egy olyan filmről, ami szerinted nem jó (a világ többi része szerint közel zseniális), de még ha nem is tetszett, hogy nem tudod felismerni az erényeit? Mi közöd egyáltalán a filmhez? Miért nem mosóporokról firkálsz? Kínzó kérdések.

Kyria 2015.11.30. 10:53:40

Én egyik variációt sem láttam, viszont a regényt olvastam. Véleményem szerint egyrészt remek krimi, másrészt rendkívül érdekes társadalomrajz Argentína egy nem túl dicsőséges korszakába ágyazva. A vége pedig...bár a magam részéről, mikor gondolkodtam rajta mi lenne vajon a méltó büntetés, pontosan ugyanerre jutottam, de még így is akkorát üt, hogy egyszerűen felejthetetlen.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.12.11. 10:08:09

@para_noir: Ha már így belemegyünk ebbe a közvélekedésre hivatkozás érvelési hibába, mondd csak, a 41%-os RT-index vagy a 6.3-as imdb pontszám a megkérdőjelezhetetlen jele a zsenialitásnak? ;)
süti beállítások módosítása