Jo Nesbo egy egész világot hódított meg páratlan minőségű krimitörténeteivel. Nemcsak a rendszerint érdekes és merész témaválasztások és a részletgazdag, csavaros cselekményvezetés okán vált planéta szerte imádottá a szerző életműve, hanem önpusztításra hajlamos, alkoholista, cinikus főhőse, Harry Hole főtiszt miatt is. A megváltóban Hole a kronológiai rend szerint hatodszorra száll harcba, hogy egy újabb megrendítő gyilkossági ügyet göngyölítsen fel.

Közeledik a karácsony, és ezért Oslóban a szokásosnál is jobban mozgolódni kezd az Üdvhadsereg, hogy a számtalan éhező, koldus, és drogos életébe legalább egy egészen kicsi boldogságot vigyen a szeretet ünnepén. December derekán a hadsereg éppen nyilvános koncertet tart, amikor egy rejtélyes elkövető, aki piros szalagot visel a nyaka köré kötve, a nyílt utcán agyonlövi az egyik tisztet, Robert Karlsent. Habár jó pár potenciális szemtanú akad, az emberek valamiért képtelenek normális személyleírást adni a gyilkosról, egyedül a piros kendőben biztosak. Harry Holénak a szürke, nyomasztó, oslói december kellős közepén kell az elkövető után erednie, aki azonban csak eszköz, nem több, mint báb egy sokkal nagyobb játszmában, és ahogy az ügy részletei fokozatosan kezdenek kirajzolódni, Hole előtt összeáll a minden ízében hátborzongató kép, a gyomorforgató igazság.

Hangulat, hangulat, és atyaúristen, micsoda HANGULAT!!!! Nesbo most sem hazudtolja meg önmagát, és elvezeti az olvasót egy olyan Oslóba, ami a karácsony közeledtével boldogságba és békességbe öltöző főváros helyett leginkább egyfajta fagyos Pokolra hasonlít. A rideg, szürke, nyomasztó atmoszféra csontig hatol, miközben mi is érezzük a csövesek bűzét, elborzadunk az utcákon összeverődő, céltalanul, belőve bolyongó heroinfüggőkön, és betekintést nyerünk az Üdvhadsereg jótékonykodó munkásságába.

Liam Neeson 2008-ban, 56 évesen döntött úgy, hogy kipróbálja magát akcióhősként, ekkor vállalta el az azóta már mondhatni kultikussá vált Elrabolva főszerepét, és a műfajbeli debütálás annyira jól sült el, hogy a színészt azóta már jó néhány hasonló produkcióban láthattuk aprítani. Második körben is elnyomott egy Elrabolvát, volt már Ismeretlen férfi, A szupercsapat vezetője, és a Fehér pokol farkasaival is összecsapott. Csak így tovább!, gondolhatta Neeson, ugyanis idén megérkezett következő tökös akcióthrillere, a Non-stop.

Az első trailer még elég keveset mutatott, de fenemód erős hangulati töltetet sugárzott magából. Az először 1954-ben megálmodott szörnyeteg legújabb megtestesülése az alábbi, legújabb előzetesben is csak részleteiben jelenik meg, azonban ennyi bőven elég ahhoz, hogy a romokban heverő New York képeivel együtt már előre is letaglózzon bennünket. Nem szégyellem, alig várom Gareth Edwards rendezését. Magyar premier május 15.-én!

Kétségtelen, hogy egy valóban minőségi horrorfilm megnézéséhez hasonlító élmény kevés van. Olyan mozgóképes műfajról beszélünk, ami pontosan azért tartja magát a mozi hajnala óta a filmrajongók radarjának kiemelten szemmel tartott pontján, mert képviselői rendkívül egyedi, semmi máshoz nem fogható hatást képesek gyakorolni. Sajnos az is igaz, hogy manapság már rendkívül sok szemetet termelnek ki horror címszó alatt, és valósággal vadászni kell a maradandó produkciókra. Ám amikor végre ráakadunk egy ilyen élvezetes, és igazán érdekes műre, örömmel sóhajtunk fel két sikoly és összerándulás között, nyugtázva, hogy még mindig nincs minden veszve. Még a 2000-es években is élvezhetjük a vér, a halál, a félelem, és a nyomasztó atmoszféra világát. De vajon büntetlenül? A thai Sopon Sukdapisit sátáni kacaj közepette közli, hogy nem...

Paul Verhoevennél egy csomó sokkal jobb rendező létezik és létezett a filmművészet világában. Viszont kevés, az övénél egyedibb stílussal dolgozó direktort ismerhetünk. Olyan művész ő, akinek alkotásait gond nélkül fel lehet ismerni a különböző védjegyekről. Legfontosabb filmjeiben teret kap a propaganda hírközlés erősen kisarkított kritikája, a gátlástalan naturalizmus, és az egyedülállóan kezelt science fiction - elemek. Verhoeven talán legtöbbre tartott műve az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készített Az emlékmás, de nem mehetünk el szó nélkül a nemrég pofátlanul meggyalázott Robotzsaru mellett sem. Úgy gondoltam, ideje értekeznem a rendező eddigi utolsó komoly sci-fijéről, a Csillagközi invázióról is.

Ismeritek az érzést, amikor a moziteremben ülve, a játékidő előrehaladtával tudatosul bennetek, hogy igazi, meghatározó moziélményben van részetek? Az érzést, amikor a stáblista kezdetén szívetek szerint felállva tapsolnátok meg a készítőket, amiért felejthetetlen órákkal ajándékoztak meg benneteket? Olyan filmmel, amiben minden részlet passzol, ami egyszerre izgalmas és elgondolkodtató, merész, és grandiózus, tele jó karakterekkel, és minőségi színészi játékokkal. Megvan ez az érzés? Oké... Akkor most képzeljétek el a szöges ellentétét is.

A Marvel tovább bővíti filmes univerzumát, ezúttal a ( Magyarországon legalábbis mindenképpen ) kevésbé ismert A galaxis őrzői kapnak saját filmet. Jó sokáig várattak minket, de most végre megérkezett az első előzetes, ami grandiózus látványt, és jó poénokat ígér. Amerikai bemutató augusztus elsején esedékes, de minden bizonnyal mi is láthatjuk majd ez időtájt a filmet.

Pedofília. A modern társadalmak egyik legnagyobb tabutémája. Nem szeretünk beszélni róla, nem szeretünk gondolkodni rajta, és utáljuk, hogyha bárki az eszünkbe juttatja. Pedig elképzelhető, hogy a problémához való nyitottabb hozzáállás segítene csökkenteni a gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények számát. Mert pedofilból egyelőre annyi van, mint égen a csillag. Elbújnak szem elől, rejtőzködnek, és mivel mi még csak észre sem akarjuk venni őket, a sötét falak mögött végig túlélnek. Akár a csótányok...

Harry Hole oslói rendőrnyomozó az ausztrál eseményeket követően romokban hever, és a rejtélyes Denevérember elfogása óta egyetlen komolyabb sikert tudott csak elkönyvelni: Letette a Jim Beamet és sörre váltott. Ám ezúttal kénytelen összeszedni magát, hiszen újabb feladat vár rá. Bangkokba kell ugyanis utaznia, ahol egy motelszobában holtan találták a norvég nagykövetet, Harrynak pedig segítenie kell az ottani hatóságok munkáját. Azonban a nyomozás váratlan fordulatot vesz, amikor a nagykövet diplomatatáskájában pornográf fényképet találnak, amelynek főszereplője egy thai kisfiú. 

Négy másik Harry Hole-regény ismeretében a Csótányok minősége már egyáltalán nem volt kérdés a számomra. Ez a könyv is zseniális. Nesbo ezúttal az atmoszférateremtésben alkot igazán nagyot, hiszen a jóformán élhetetlen bangkoki világ hangulatát elképesztően hitelesen adja át. A szmogtól és hőségtől fuldokló város nemcsak Harryt viseli meg, mi olvasók is szinte érezzük, ahogy az izzadtságtól ránk tapad a ruha, és időnként köhöghetnékünk támad a pusztító mennyiségű kipufogógáztól. Az író elvezet minket egy olyan helyre, ahol már így is mindennaposak a dugók, ám a forgalomban lévő autók száma mégis ezerrel nő hetente, ismétlem, HETENTE! És ez még csak a jéghegy csúcsa, ugyanis ahogy haladunk előre a regényben, úgy nyerünk egyre mélyebb, és egyre hátborzongatóbb betekintést a város színfalai mögött működő szexuális ( és egyéb ) bűncselekmények tömegére. Prostituáltak, stricik, pedofilok, gyerekpornó, és korrupció. Nyersen, tisztán, félelmetesen tálalva.

"If you want justice, you've come to the wrong place."

Már csak másfél hónapot kell várnunk, és végre visszatérhetünk Westerosra, hogy A gyűrűk ura óta volt legnagyszerűbb fantasy történetet élvezhessük. Azonban annak érdekében, hogy az április 6.-ai premierig hátralevő időt még véletlenül se tudjuk békességben, és türelemben eltölteni, kaptunk egy elképesztően faszán összerakott előzetest.

A Trónok harca 4. évada az előző szezonhoz hasonlóan George R.R. Martin A tűz és jég dala című regényciklusának harmadik kötetét, a Kardok viharát adaptálja, ami nekem személy szerint a kedvencem a könyvszéria darabjai közül.

A szektákkal kapcsolatban rendkívüli módon bebetonozódott sztereotípiák élnek a köztudatban. Csuklyás köpenybe öltözött, üvegszilánkokon táncoló, latin szövegeket kántáló alakok élnek a fejünkben, akik valamilyen szélsőséges vallás vagy gondolkodásmód híveiként ijesztő beavatási, és egyéb módszereket alkalmaznak. Nyilvánvaló, hogy ezek a képek erősen kisarkított formáját mutatják eme zárt közösségek világának, azonban biztos, hogy erednek valahonnan. Egészen biztos, hogy léteznek olyan szekták, amelyek elrugaszkodott eszméikkel, és az igét a totális bizonyosság érzésével szóró vezetőikkel a frászt hoznák ránk, hogyha egyszer személyesen találkoznánk velük. És erről kellene szólnia Zal Batmanglij filmjének, ám az úriember Brit Marlinggal közösen írt forgatókönyve mindenféle thrillerrel kevert időutazós témákat visz bele a történetbe, és ez a borzasztó katyvasz végül egy totálisan ellentmondásos, hiányos, élménynek alig nevezhető másfél órával büntet minket.