Pedofília. A modern társadalmak egyik legnagyobb tabutémája. Nem szeretünk beszélni róla, nem szeretünk gondolkodni rajta, és utáljuk, hogyha bárki az eszünkbe juttatja. Pedig elképzelhető, hogy a problémához való nyitottabb hozzáállás segítene csökkenteni a gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények számát. Mert pedofilból egyelőre annyi van, mint égen a csillag. Elbújnak szem elől, rejtőzködnek, és mivel mi még csak észre sem akarjuk venni őket, a sötét falak mögött végig túlélnek. Akár a csótányok...
Harry Hole oslói rendőrnyomozó az ausztrál eseményeket követően romokban hever, és a rejtélyes Denevérember elfogása óta egyetlen komolyabb sikert tudott csak elkönyvelni: Letette a Jim Beamet és sörre váltott. Ám ezúttal kénytelen összeszedni magát, hiszen újabb feladat vár rá. Bangkokba kell ugyanis utaznia, ahol egy motelszobában holtan találták a norvég nagykövetet, Harrynak pedig segítenie kell az ottani hatóságok munkáját. Azonban a nyomozás váratlan fordulatot vesz, amikor a nagykövet diplomatatáskájában pornográf fényképet találnak, amelynek főszereplője egy thai kisfiú.
Négy másik Harry Hole-regény ismeretében a Csótányok minősége már egyáltalán nem volt kérdés a számomra. Ez a könyv is zseniális. Nesbo ezúttal az atmoszférateremtésben alkot igazán nagyot, hiszen a jóformán élhetetlen bangkoki világ hangulatát elképesztően hitelesen adja át. A szmogtól és hőségtől fuldokló város nemcsak Harryt viseli meg, mi olvasók is szinte érezzük, ahogy az izzadtságtól ránk tapad a ruha, és időnként köhöghetnékünk támad a pusztító mennyiségű kipufogógáztól. Az író elvezet minket egy olyan helyre, ahol már így is mindennaposak a dugók, ám a forgalomban lévő autók száma mégis ezerrel nő hetente, ismétlem, HETENTE! És ez még csak a jéghegy csúcsa, ugyanis ahogy haladunk előre a regényben, úgy nyerünk egyre mélyebb, és egyre hátborzongatóbb betekintést a város színfalai mögött működő szexuális ( és egyéb ) bűncselekmények tömegére. Prostituáltak, stricik, pedofilok, gyerekpornó, és korrupció. Nyersen, tisztán, félelmetesen tálalva.
A cselekményvezetés izgalmas, és magával ragadó. Nesbo ismételten tökéletes érzékkel vezet félre minket, és szokásához híven a rejtély megoldásakor a legapróbb részleteknek is fontos jelentőséget tulajdonít. Az érdekfeszítő nyomozást hosszú, és vérfagyasztóan pörgős finálé koronázza meg, hogy aztán az egyoldalas zárófejezet szabályosan beleringasson minket a Csótányok melankolikus világába, hogy aztán az immár csukott regény fölött még hosszú percekig görnyedjünk, ismét hálát remegve a skandináv krimi egyik legnagyobb alakjához.
Fantasztikus a szimbolikus párhuzam, amit az író a pedofilok és a csótányok között von. Időnként érkezik egy-egy mondat, megjelenik egy-egy csótány, és érezzük, hogy a hotelszoba falaiban rejtőző rovarsereg a Bangkok sötét színfalai mögött rejtőző pedofil társadalomnak felel meg. Ezzel kapcsolatban azonban egyvalami nem tetszett. Az, hogy a pedofília a történet végén háttérbe szorul, és kiderül, hogy korábban is csak félrevezető jellege volt. Nesbo helyében inkább úgy írtam volna meg a regény végét, hogy ennek, a művet igazából összetartó jelenségnek nagyobb teret engedek.
Harry padlón van az ausztrál események után, és Nesbo főhőse megint csak azért olyan mérhetetlenül emberközeli, mert nem fényes páncélban tündöklő lovag, vagy szimbolikus értelemben vett szuperhős, hanem egy mindennapi problémáktól szenvedő, megtört férfi, aki minél előbb le akarja tudni a bangkoki nyomozást, hogy végre mehessen vissza Oslóba vedelni. Remek figura ez a Hole, nagyon kedvelem. Ráadásul a Csótányokban a szokásoshoz képest jobban előjön a főhős fanyar, cinikus humora, amit én nagyon szeretek. De a mellékalakok is remekül vannak megírva, különösen a kopasz rendőrnő, Crumley főtiszt, és a pökhendi Jens Brekke figurája tetszett.
A Csótányok továbbra is a hamisíthatatlan Jo Nesbo-színvonalat képviseli. 9/10. Olvashattatok már nálam a Denevéremberről, most a Csótányokról, korábban a Vörösbegyről, a Nemesziszről, és a Boszorkányszögről, azaz legközelebb A megváltó lesz terítéken.
