Kétségtelen, hogy egy valóban minőségi horrorfilm megnézéséhez hasonlító élmény kevés van. Olyan mozgóképes műfajról beszélünk, ami pontosan azért tartja magát a mozi hajnala óta a filmrajongók radarjának kiemelten szemmel tartott pontján, mert képviselői rendkívül egyedi, semmi máshoz nem fogható hatást képesek gyakorolni. Sajnos az is igaz, hogy manapság már rendkívül sok szemetet termelnek ki horror címszó alatt, és valósággal vadászni kell a maradandó produkciókra. Ám amikor végre ráakadunk egy ilyen élvezetes, és igazán érdekes műre, örömmel sóhajtunk fel két sikoly és összerándulás között, nyugtázva, hogy még mindig nincs minden veszve. Még a 2000-es években is élvezhetjük a vér, a halál, a félelem, és a nyomasztó atmoszféra világát. De vajon büntetlenül? A thai Sopon Sukdapisit sátáni kacaj közepette közli, hogy nem...

Shane ( Chantavit Dhanasevi ) ex-drogos mozigépész. Miután a munkahelyéül szolgáló filmszínházba megérkezik a legújabb, természetesen igaz történeten alapuló horror, a Bosszúvágyó Szellem, a fiú jó pénzért beenged egy filmkalózt egy műsoron kívüli vetítésre, hogy az kényelmesen rögzíthesse az anyagot. Shane elalszik a vetítőgép mögött, és amikor reggel felébred, nem találja a kalózt, a kamera viszont ott hever a székek előtt. A felvételt visszanézve Shaneben tudatosul, hogy a hamarosan a nagyközönség előtt is bemutatásra kerülő produkció a horrorfilmes félelemkeltésnél sokkal nagyobb veszélyt rejt.

Sopon Sukdapisitnek a nagyszerű Shutterhez is volt köze, ugyanis társíróként dolgozott a 2004-es remekmű forgatókönyvén. A Coming Soon esetében szintén otthagyta kézjegyét a szkripten, de emellett a rendezői széket is befoglalta. És a Shutter hatása amúgy érződik is a filmen, néha talán a kelleténél még jobban is. A Coming Soon igazság szerint olyan horror, ami leginkább A kör és Shutter perverz szerelemgyerekének tűnik, akit születése után a szülészorvos, Dr. Sukdapisit bitang erősen a földhöz vágott, otthon pedig a szülei ráüvöltöttek: Soha életedben nem nézhetsz horrort, különben nagyon megbánod!

Ne tessék aggódni, ugyanis azonnal megmagyarázom a gyerkőc személyiségének előbb említett négy összetevőjét. Tehát! Hasonlít a Shuterre, ugyanis az író-rendező a sikerrecept néhány hozzávalóját belekotyvasztotta művébe. Akadnak a 2004-es műre hasonlító jelenetek, például amikor a táska átalakul a bosszúálló szellemmé, vagy ahogy a kísértet csapdába csalja a főhőst úgy, hogy a srác (volt) barátnőjének tetteti magát. Maga a kísértet is rendkívül hasonlóan néz ki, mint a Shutter gyilkosa. A kör azért juthat eszünkbe a Coming Soon nézése közben, mert itt is egy film képkockái válnak valóra és gyilkolják meg a szerencsétlen áldozatokat. A különbség csupán annyi, hogy ezúttal nem egy látszólag véletlenszerűen egymás mögé rakott képeket felvonultató videokazettáról, hanem egy elvileg profik által készített mozifilmről van szó. Az újszülött földhöz vágásán leginkább azt értem, hogy a produkció kezdettől fogva gyakran kifordul önmagából, és egyfajta szórakoztatóan hatásvadász, gyakran eltúlzott félelemkoktéllal ajándékoz meg minket. És persze ne feledkezzünk meg a szülőkről, akik megtiltják a horrornézést a gyerkőcnek, hiszen ez a pont rejti a film nagyon, de nagyon érdekes üzenetét. Ugyanis arról van szó, hogy ez a bitang Sopon Sukdapisit egy félelmetes horrorral szól be kőkeményen a műfaj rajongóinak, akik pénzt és időt áldoznak arra hogy szenvedést, halált, és brutalitást lássanak a vásznon. Miért akarunk ennyi negatív dolgot látni, miért jó így megterhelni magunkat, szórakozni azon, ahogy egy mozgókép szereplői gyötrődnek? A horror világát állandóan ezek a kérdések lengték körül, ezek miatt vált erősen rétegműfajjá, és talán ezen gondolatok miatt van az is, hogy ez a műfaj rendelkezik a legerősebb és legkitartóbb rajongótáborral. Ugyanis a válaszai mindenkinek megvannak. És ezek a válaszok teszik a horrort elképesztően különleges filmes műfajjá.

A Coming Soon valóban félelmetes. Igaz, hogy egy kicsivel gyakrabban is érkezhetnének a takaró alá bújós jelenetek, de azért különösebben nem panaszkodhat a néző, hiszen bőven van min megijedni. A bosszúálló kísértet hátborzongató külsejét megteremtő maszkmesteri munka lenyűgöző, bár természetesen messze nem annyira, mint a Shutter esetében. Ami viszont kiemelkedő, és nagyban táplálja a félelem légkörét, az a hang. A hangvágás és a hangkeverés is igazi mestermunka, a hangmérnökök maradéktalanul kiaknázzák a produkcióban rejlő lehetőségeket. Az atmoszféra különösen a a játékidő fináléja előtt érkező erőteljes dupla csavart követően válik igazán megkapóvá, a filmet záró tízperces őrjöngés pedig már-már szürreális módon szakít el bennünket a valóság talajától. Ha az amúgy rövid játékidő alatt lezavart történet egy kicsit pörgősebb lenne, és az unalmasabb képsorok is fel lennének dobva valahogy, akkor a fent említett pozitívumokkal karöltve egészen fantasztikus élménnyel gazdagodnánk a mű megtekintése által. Persze, azért így se rossz, amit kapunk.

A színészi játékokra leginkább a korrekt jelzőt tudom használni. Chantavit Dhanasevi eléggé unottan játszik, de ahol igazán kell, ott azért képes összeszedni magát. A női főszerepben Vorakarn Rojjanavatchra azonban eléggé hiteles.

A Coming Soon vérfagyasztó horrorfilm Thaiföldről. Lehetne valamivel pörgősebb, de az erőteljes befejezés után  már nem ezen fog járni az eszed. Le fog ugyanis foglalni a kérdés, amit az éjszaka közepén, álmatlanul fetrengve teszel majd fel magadnak újra és újra: Tényleg látni akartam? 7,5/10.