Movie Tank

The Pretty Reckless: Going To Hell (2014)

2014. március 22. - Sparrow

Zenei album kritikája következik. Na, ilyet sem olvashattatok még nálam, ám most ennek is eljött az ideje. Kezdjük mindjárt egy különös ellentmondással! Létezik ugye "A Rock örök és elpusztíthatatlan!" tétel, ám sokan mégis a kemény zene haldoklásáról beszélnek, mondván, hogy nincsenek méltó utódai a letűnőben lévő Nagyoknak. Ehhez két dolgot fűznék hozzá: Egyrészről azoknak a bizonyos Nagyoknak egy jelentős része még egyáltalán nincs letűnőben. Persze, nyilvánvaló, hogy Ozzy, az Iron Maiden, a Motörhead, és a többi öreg banda ideje lassan lejár, de példának okáért a Metallica, vagy a Nightwish még bőven tombolhat akár évtizedekig is. Másrészről pedig az utánpótláshiányról alkotott teóriákkal sem tudok egyetérteni. Vannak már hosszú ideje működő, rendkívül ütős fiatal bandák, így Finnországból a '97-ben útjára indult Children of Bodom, vagy a még régebb óta zúzó Sonata Arctica, de Skandinávián kívül is találkozhatunk komoly, erejük teljében lévő nevekkel, ott van például a Bullet for my Valentine. A magyarországi színtérre most nem térnék ki, mert azt regénnyi terjedelemben tudnám ajnározni. Inkább maradjunk a külföldieknél, azokon belül is egy egészen új bandáról legyen szó, név szerint a The Pretty Recklessről. Az erőteljes, headbangeltetésre teremtett banda énekesnője az a Taylor Momsen, akinek brutális erejű szexuális kisugárzásához képest csupán fantasztikus hangi adottságai mérhetőek. És fogadjunk, hogy van köztetek olyan, aki nem tudja, hogy nem is olyan régen, 2000-ben, ő keltette életre A Grincs című film női főszerepében látható kislányt, Cindy Lout. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy rendkívül érdekes, de kétségtelenül pozitívan értékelhető öndefiniálás ment végbe a lány életében. A zenekar nemrég hozta ki második nagylemezét, amely a Going To Hell címre hallgat. Lássuk, milyen lett a feltörekvő csapat új anyaga, számról számra!

pretty reckless.jpg

Tovább

A Grand Budapest Hotel ( 2014 )

Vonakodtam moziban megnézni Wes Anderson új filmjét, és ennek több oka is volt. Egyrészről valahogy egyáltalán nem tudott felcsigázni a produkció, nem érdeklődtem a történet után, és az előzetes képekből áradó látszólagos giccsparádé sem ébresztett bennem túlzott vonzalmat a mű iránt. De ami a legfontosabb indítékom volt a tartózkodásra, az nem más, mint a tény, hogy nekem a direktor legutóbbi munkája, a sokak által imádott Holdfény királyság nem igazán jött be. Persze, nem volt rossz film, de nálam elmaradt a csoda, ráadásul a sztori, és a gyerekszínészek egyaránt irritálóak voltak. Végül azonban rávettem magamat, hogy beüljek a moziba, nehogy utólag, amikor DVD-n megtekintem az alkotást, majd a fejemet verjem a falba, ha netán mégis olyan nagyszerű ez a film, mint ahogy mondják, ráadásul kétségtelen, hogy a nagyobbnál nagyobb neveket felvonultató színészgárda is csábított. Hú, és így utólag, már inkább bele sem merek gondolni, hogy mekkora hiba lett volna kihagyni ezt az élményt.

grandbp.jpg

Tovább

Krisztus utolsó megkísértése ( 1988 )

„Miért akarod megváltani a világot? Nem elég neked a saját bűneid terhe?”

Martin Scorsese életműve túlnyomórészt gengszterfilmekből áll, de időszakosan mindig megszállja az öreget a rövid időre szóló változás szele, és kipróbálja magát valamilyen teljesen másféle műfajban. Csinált már sportfilmet (Dühöngő bika), a filmművészet oltárán tisztelgő remekművet (A leleményes Hugo), izgalmas pszichothrillert (Viharsziget), és Jézus-filmet is. Ez utóbbiról lesz most szó.

christ2.jpg

Tovább

Fargo ( 1996 )

A Coen-tesók filmjei között akad olyan, amit imádok ( A nagy Lebowski ), olyan, amiért azért nem rajongok, de egyértelműen jónak tartok ( A félszemű ), és olyan is, amit utálok ( Nem vénnek való vidék ). Szóval kicsit hasonló állásponton vagyok a srácokkal, mint Stanley Kubrickkel, az viszont biztos, hogy stílusuk, mind forgatókönyvírói, mind pedig rendezői munkáikat nézve, rendkívül egyedi. És a Fargo ezt az előbbi állítást csak megerősíteni tudja.

fargo4.jpeg

Tovább

Bret Easton Ellis: Amerikai Psycho

A filmet láttam először. Miután megnéztem Mary Harron rendezését, azonnal elkönyveltem magamban, hogy bizony, maradandó élménnyel gazdagodtam. Azonban nem sokkal ezután több helyről is azt az információt kaptam, hogy az általam igazán nagyra tartott mozgóképes adaptáció, minden zsenialitása ellenére, közelében sincs az eredeti regénynek. Épp ezért már egy ideje kacérkodtam a gondolattal, hogy - annak ellenére, hogy nem szeretek olyan regényt olvasni, aminek láttam már a filmadaptációját - kezembe veszem a könyvet, és reménykedek benne, hogy a csoda engem sem kerül el.

Nem került el.

psycho.jpgA főhős Patrick Bateman jó családból származó, gazdag aranyifjú, aki nem mellesleg a Wall Streeten dolgozik. Ideje nagy részét a munkatársakkal elköltött ebédek, a kurvázás, a kokózás, és a... hmm... mi is van még... ja, igen, a gyilkolás tölti ki. Belül valósággal haldoklik, és csak gyűlölettel és vérengzéssel telt gondolatai nyújtanak neki pillanatnyi nyugalmat. Beteges megfelelési kényszerben szenved, fanatikus módon ad magára, és bátran szórja a pénzét annak érdekében, hogy felvághasson mások előtt, miközben lenézi, semmibe veszi mindazokat az embereket, akik erre akár egy egészen aprócska okot is adtak. Persze, Patrick számára sokszor már a másik létezése is elegendő oknak bizonyul.

Bret Easton Ellis az utóbbi néhány évtized egyik legfontosabb irodalomtörténeti mérföldkövét rakta le az Amerikai Psycho képében. Művében gondosan kielemzi a '90-es évek amerikai nagyvárosának önmagából kifordult, erkölcstelen, felborult értékrend szerint működő világát. A megállás nélkül tomboló nyüzsgésben és káoszban a gazdag üzletemberek pont ugyanolyan céltalan kísértetekként kóborolnak az óriásplakátok árnyékában, mint az úton-útfélen feltűnő csövesek, és prostituáltak. A saját modernitásába fulladó civilizáció poklában a főhős kénytelen átadni magát a rendszertelenül özönlő szituációk kínzó semmilyenségének, és személytelenségének. Nem véletlen, hogy az író olyan hirtelen vált egyik jelenetről a másikra, hiszen ezzel maximálisan érezteti a környezetével és önmagával is haragban álló, a valóságtól egyre jobban elszakadó szociopata felforduló univerzumát. Patrick Bateman mintha egy megállíthatatlanul özönlő folyó vad áramlatában vergődne, sokszor ő maga sem tudja, hogy pontosan hol van, mit csinál, mit kéne csinálnia, és ez a mérhetetlen határozatlanság torkollik brutális mentális vérengzésbe. Persze mindehhez hozzáadódik az egyfolytában jelenlévő féltékenység, a nagyképűség, a maximalizmus, és a pénz, a pénz, a pénz. A filmben eléggé egyértelműen érkező történetvégi fordulat a regényben is az utolsó oldalakon válik egyértelművé, ám a szerző az adaptációhoz képest gondosabb előkészítés után tárja elénk a végső igazságot, és utána olyan gyorsan siklik is tovább, hogy valójában nem is egyértelmű, hogy mi is az igazság. Az Amerikai Psycho világa görbetükör a mindennapok fényűző mocska előtt. Olyan világ ez, ahol semminek sincs értelme, semmire sincs logikus magyarázat, és a csillogó felszín alatt a boldogtalanság és a düh tombol kegyetlenül.

Tovább

Kocka ( 1997 )

A cselekmény nagy részét egyetlen, kisebb, behatárolt területen lebonyolító filmek műfaja már régebben is adott hírt magáról ( Hátsó ablak, Tizenkét dühös ember ), de kétségtelen, hogy az utóbbi időszakban kapott komolyabb felhajtást maga köré ez a valóban izgalmas, lehetőségekkel teli zsáner ( 127 óra, Buried, Fűrész, A fülke, Non-stop ). Az egyhelyszínes filmek modern érájának egyfajta zászlóshajójaként tekinthetünk Vincenzo Natali filmjére, a Kockára.

cube.jpg

Tovább

Hannibal - 2X03

Will bátran viseli a megpróbáltatásokat, és terve is van, még hogyha mi, nézők, egyelőre nem is egészen látjuk át az egészet, de hát ez még így az elején egyáltalán nem baj. Azonban hiába üli végig faarccal a tárgyalási napokat, azért belül kínozza önmagát rendesen. A harmadik epizód nyitójelenete ez utóbbit példázza. A hátborzongató, pazarul szerkesztett képkockák a villamosszékben sülő Willt mutatják, amint kivégzése visszafelé zajlik, és a legeslegvégső ítéletet kimondó kart ő maga húzza meg, tetőtől talpig öltönyben és nyakkendőben. Ezzel pedig már most megvan az évad egyik legjobb jelenete!

hanni hassun61.png

Tovább

TOP10 Kedvenc Filmjeim

Kissé hosszúra nyúlt a bevezető vaker, de ha van időtök, akkor kérlek, fussátok át!

A Movie Tank régebbi olvasói jól tudják, hogy ennek a kedvenc filmjeim - dolognak kisebbfajta történelme van ezen a blogon. Amikor annak idején, néhány hónappal a tizenhatodik születésnapom előtt ( a kelleténél sokkal, de sokkal korábban ) elkezdtem írni ezt a blogot, kényszert éreztem arra, hogy összeállítsak egy 20 helyezettet felvonultató listát a kedvenc filmjeimből. El is készítettem, itt olvasható ez a blogos időszámításban véve már ősrégi bejegyzés. Jó kis lista lett és tükrözte, az akkori ízlésvilágomat, legalábbis nagyjából. Már akkor is idegesített a dolog, hogy a lista publikálása után szépen fokozatosan beugrottak olyan filmek, amiket kihagytam, pedig helyük lett volna a rangsorban. Ám ami még fontosabb az az, hogy a blogolásnak hála a korábbinál sokkal gyorsabban nőtt a filmes műveltségem, így nagyon hamar elavultnak kezdtem érezni a listámat. Ebből kifolyólag 2011 nyarán, nem egészen egy évvel az előbbi toplista publikálását követően, elkészítettem a frissített változatot, videós formában. Jó lista lett, egyetlen gond volt/van vele: Összecsapott, a pillanat hevében készült, és habár vitathatatlanul húsz óriási kedvencemet vonultatja fel, utólag egyáltalán nem voltam/vagyok megelégedve vele. Akadt egy-két darab, amit ennél a videós listánál is átgondolatlanságból kihagytam, de a fő probléma az a rangsorolás volt. Természetesen a videó készítésekor nem éreztem ezt, de utólag visszanézve olyan hatása van ennek a rangsornak, mintha - a 1. helyezettet leszámítva - találomra írtam volna be a filmeket a számok mellé. Ebből kifolyólag megsértődtem magamra, és elhatároztam, hogy nem készítek több ilyen tematikamentes kedvenc-listát, helyette tematikus toplistákra váltok. Ez jó ötletnek bizonyult, hiszen az azóta eltelt esztendőkben számos ilyen kategorizált toplistát csináltam, és ezekkel nagyon elégedett vagyok a mai napig. Viszont. Filmrajongó vagyok, és az előbb említett, két és fél éve bemutatott videós lista óta eltelt időben mozgóképes műveltségem sokszorosára dagadt. Ezért, illetve a Movie Tank most már kifejezetten nagy olvasótábora okán úgy gondoltam, hogy magamnak, és nektek is tartozom egy igazán masszív, remélhetőleg időtálló, átgondolt rangsorral rendelkező toplistával. Utólag visszanézve az előző két toplista átgondolatlansága a 20 helyezettes rendszernek köszönhető, ezért ezúttal csak az abszolút TOP10-et szedtem össze. Olyan művekről van szó, amelyek már régóta óriási kedvenceim, és a rangsor is ebben a formában él a fejemben már egy jó ideje. Igyekeztem a lehető legalaposabban átgondolni a dolgokat, hogy tényleg hiteles, és masszív legyen a lista, és ehhez újfajta módszert alkalmaztam: Igyekeztem érzelmi alapon dönteni. Na, de ezt ne tessék nyáladzásként felfogni, a lényeg ugyanis a következő: Azon túl, hogy természetesen az én szubjektív szemszögemből nézve ez a tíz valaha készített legjobb film, olyan művekről van szó, amelyek a legnagyobb hatással voltak rám eddigi életem során. Olyan művek ezek amelyek nagyban formálták személyiségemet, gondolkodásmódomat, világszemléletemet. Filmek, amelyek nélkül most egészen biztosan más ember lennék.

Asszem, ennyi lenne a bevezetés, aki végigolvasta, annak köszönet érte! Most pedig lássátok a TOP10-et!

movie-night-banner.jpg

Tovább

Célegyenesben az Interkozmosz!

Megtisztelőnek érzem, hogy Bánhegyi Béla filmrendező már a munkálatok kezdete óta információval lát el engem, és ezáltal a Movie Tank olvasóit is a készülő, illetve most már hamarosan bemutatásra kerülő magyar sci-fi rövidfilmmel, az Interkozmosszal kapcsolatban. Korábbi eme művel kapcsolatos posztok itt és itt. Örömmel értesültem róla, hogy a forgatás lezajlott, a főszereplő Szőke András. Kaptam néhány képet, és egy rövid, de annál tartalmasabb összefoglalót. Mindezt az alábbiakban megosztom veletek!

unnamed6.jpg

Tovább

Batman: Terror ( Képregény )

„A rettegéstől nem találsz el a saját sírodig sem.”

Bő fél évvel ezelőtt írtam a Préda című Batman-képregényről, és most végre-valahára sikerült beszereznem a folytatást, mely a Terror címre hallgat, és szintén a Képes Kiadó gondozásában jelent meg még 2008-ban. Az író megint csak Doug Moench, ahogy Paul Gulacy is újra rajztábla mögé ült a második felvonás kedvéért, és új partnert vett maga mellé Jimmy Palmiotti személyében. A Préda jó kis képregény, de minőségén egyértelműen meglátszik a készítők bátortalansága. És mintha ezzel ők is teljesen tisztában lettek volna, a Terror készítésekor alaposan megrázták magukat, és megmutatták, hogy tudnak ők a korrektnél, az egész jónál sokkal, de sokkal nagyszerűbbet is alkotni.

Batman_Terror_01-1.jpgA Prédában látszólag elhalálozó Dr. Hugo Strange él és virul, ráadásul őrültebb, mint valaha. Továbbra is Batman a rögeszméje, és a megszokottnál is nagyobb veszélyt jelent a Denevéremberre, hiszen még az előző kötetben kisakkozta, hogy az álruhás önbíráskodó álarca alatt a milliárdos iparmágnás, Bruce Wayne rejtőzik. Segítőjének az Arkham Elmegyógyintézetben fogvatartott Jonathan Cranet, azaz a Madárijesztőt szemeli ki, azonban rossz lóra tesz, ugyanis miután lábra állítja a történet elején romokban heverő doktort, az túlnövi mesterét, letaszítja trónjáról, és folytatja korábban megkezdett bosszúhadjáratát, amely során a Jonathan Crane-nek valaha fájdalmat okozó, és benne félelmet keltő összes ember a vérével fizet.

Tovább
süti beállítások módosítása