Zenei album kritikája következik. Na, ilyet sem olvashattatok még nálam, ám most ennek is eljött az ideje. Kezdjük mindjárt egy különös ellentmondással! Létezik ugye "A Rock örök és elpusztíthatatlan!" tétel, ám sokan mégis a kemény zene haldoklásáról beszélnek, mondván, hogy nincsenek méltó utódai a letűnőben lévő Nagyoknak. Ehhez két dolgot fűznék hozzá: Egyrészről azoknak a bizonyos Nagyoknak egy jelentős része még egyáltalán nincs letűnőben. Persze, nyilvánvaló, hogy Ozzy, az Iron Maiden, a Motörhead, és a többi öreg banda ideje lassan lejár, de példának okáért a Metallica, vagy a Nightwish még bőven tombolhat akár évtizedekig is. Másrészről pedig az utánpótláshiányról alkotott teóriákkal sem tudok egyetérteni. Vannak már hosszú ideje működő, rendkívül ütős fiatal bandák, így Finnországból a '97-ben útjára indult Children of Bodom, vagy a még régebb óta zúzó Sonata Arctica, de Skandinávián kívül is találkozhatunk komoly, erejük teljében lévő nevekkel, ott van például a Bullet for my Valentine. A magyarországi színtérre most nem térnék ki, mert azt regénnyi terjedelemben tudnám ajnározni. Inkább maradjunk a külföldieknél, azokon belül is egy egészen új bandáról legyen szó, név szerint a The Pretty Recklessről. Az erőteljes, headbangeltetésre teremtett banda énekesnője az a Taylor Momsen, akinek brutális erejű szexuális kisugárzásához képest csupán fantasztikus hangi adottságai mérhetőek. És fogadjunk, hogy van köztetek olyan, aki nem tudja, hogy nem is olyan régen, 2000-ben, ő keltette életre A Grincs című film női főszerepében látható kislányt, Cindy Lout. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy rendkívül érdekes, de kétségtelenül pozitívan értékelhető öndefiniálás ment végbe a lány életében. A zenekar nemrég hozta ki második nagylemezét, amely a Going To Hell címre hallgat. Lássuk, milyen lett a feltörekvő csapat új anyaga, számról számra!