Liam Neeson 2008-ban, 56 évesen döntött úgy, hogy kipróbálja magát akcióhősként, ekkor vállalta el az azóta már mondhatni kultikussá vált Elrabolva főszerepét, és a műfajbeli debütálás annyira jól sült el, hogy a színészt azóta már jó néhány hasonló produkcióban láthattuk aprítani. Második körben is elnyomott egy Elrabolvát, volt már Ismeretlen férfi, A szupercsapat vezetője, és a Fehér pokol farkasaival is összecsapott. Csak így tovább!, gondolhatta Neeson, ugyanis idén megérkezett következő tökös akcióthrillere, a Non-stop.
Bill Marks ( Neeson ) ex-rendőr, aki jelenleg légi marsallként dolgozik. Alkoholista főhősünk azonban gyűlöli a munkáját, ugyanis utál repülni. Ezúttal egy Londonba induló járaton kell figyelnie, ám nem sokkal a felszállás után üzenetet kap a repülőgép mobilhálózatán. Valaki, aki az egyik utasnak vallja magát, 150 millió dollárt követel az általa megadott bankszámlaszámra, ellenkező esetben húsz percenként végez valakivel a repülőn, egészen addig, amíg nem teljesítik követelését. Bill kezdetben próbálja abba a hitbe ringatni magát, hogy csak valami beteges viccről van szó, és megkísérli megtalálni a baromkodó utast, ám amikor húsz perc elteltével megtörténik az első haláleset, egy csapásra világossá válik, hogy ez a játék igenis komoly. Az elkövető ráadásul a marsallra akarja kenni az egészet, ugyanis rövidesen fény derül a meglepő tényre, miszerint a fenyegetőző által megadott számlaszám Bill nevén van, és ezután már nem kell sok ahhoz, hogy főhősünket a repülőgép eltérítésével vádolják.
Liam Neeson ismét Jaume Collet-Serra rendezővel állt össze, akivel már az Ismeretlen férfi esetében is együtt dolgozott. Nem mellesleg a direktor úr felelős Az árva című, fantasztikus 2009-es thrillerért. Nagy vállalás volt Collet-Serrától, hogy egy tulajdonképpen egyetlen helyszínen játszódó film levezénylésére adta a fejét, de a végeredmény kifejezetten jól sült el. A direktor remekül érzékelteti a veszéllyel, és a halálfélelemmel való összezártság jelenségét, és filmjével mindkét oldalt megmutatja. Nem tudunk ugyanis haragudni az utasokra azért, mert félnek, és mert egy idő után Bill ellen fordulnak, hiszen több ezer láb magasan, egy minden jel szerint valóságos fenyegetés árnyékában rettegnek, és az egyetlen ember, aki ellen bizonyíték is van, maga a marsall. És Bill szemszögéből is láthatjuk az eseményeket, aki egyedül a "világ" ellen küzd a láthatatlan gyilkos ellen, és próbálja megtalálni a titokzatos üzenetküldőt.
A forgatókönyv miatt válik a Non-stop igazán maradandó élménnyé, ugyanis az írók valami elképesztően feszült, csavaros, izgalmas, és érdekfeszítő történetet tettek le az asztalra. A láthatatlan gyilkos zsenialitását az első haláleset meghökkentő kivitelezésével teszik egyértelművé, és az eddig óvatosan előkészített izgalombomba csak ezután robban, ám innentől a játékidő utolsó öt percéig nincs megállás, Bill próbál ráakadni a gyilkosra, és nekünk is folyamatosan jár az agyunk, hogy a gépen tartózkodó rengeteg ember közül vajon ki lehet az elkövető. Újabb és újabb gyanúsítottak kerülnek elő, és amikor már véglegesen felderítettnek érezzük a rejtélyt, érkezik egy extra csavar, ami után elégedetten csettintünk ( mármint aki tud, én világéletemben hiába próbálkoztam vele ). Az ügyesen összerakott részletek megerősítik a sztori profi mivoltát, és habár itt-ott egy-egy mozzanatba, apróságba bele lehet kötni, igazából ugyanolyan egyszerűen találhatunk magyarázatot is ezekre a dolgokra, hogyha akarunk. A kétségbeesés, a halálfélelem, és a repülő által teremtett zárt tér pazar atmoszférát teremtenek. A forgatókönyv további nagy erőssége, hogy odafigyel a karakterekre, és nem csak a főhőssel foglalkozik. Persze, tény és való, hogy Bill figurájával törődtek a legtöbbet, és bizony, egészen fasza kis karakterrajzot állítottak össze az írók. A szürke hangulatú nyitójelenetben már nyilvánvalóvá válik, hogy Neeson ismét egy összeomlott élet súlyát a vállain hordó, gyakorlatilag vegetáló férfit alakít, akinek az alkohol az egyetlen mentsvára, és egészen lenyűgöző ahogy egy váratlan csavarral egyértelművé válik, hogy miért is lett belőle ilyen ember. A szkript legügyesebb húzása a főhőssel kapcsolatban az, hogy végig hidegvérrel, nyugodtan kezeli az előálló helyzeteket, mint akinek már tényleg nincsen vesztenivalója. De a többi figura is érdekes, attól függetlenül, hogy a karakterek klisékből épülnek fel. Van itt rendőr, orvos, apukájához utazó kislány, bunkó néger csávó, meg mobilprogramozó, de adott esetben bármelyikük képes megkavarni a szart, hiszen a félelem egyre nő, ahogy halad előre a játékidő. A történet fináléjában ismét pazar megoldás, hogy előkerül a közelmúlt amerikai történelmének legsötétebb tragédiája, ezzel az alkotók elképesztően rövid idő alatt, de tökéletesen felvázolják az elkövető motivációit.
Liam Neeson már nem egyszer bizonyította, hogy jól áll neki az ilyenfajta szerep, és ez most sincsen másként, ugyanis remekül helyt áll a hidegvérű főhős szerepében. Julianne Moore érzésem szerint eléggé erőltetett módon van belezsúfolva a filmbe, nyilván kellett még egy húzónév, de ettől függetlenül a színésznő jól hozza a figurát.
Az operatőri munka kifejezetten jó lenne, hogyha az akciójelenetek alatt nem lenne borzalmas. Ugyanis a verekedős képsorok alatt az operatőr úgy rángatja a kamerát, hogy szinte köszönetet mondunk, amiért viszonylag kevés bunyó van a filmben. A másik pedig megint ez a kurva korhatár-besorolás, és az ebből adódó bugyuta vágás, hogy még véletlenül se láthassunk vért. Az operatőri és vágási bénázások tengeréből a kivételt erősítő szabályként emelkedik ki a végső nagy harcot záró lassítás, ami őrülten jól néz ki, és minden bizonnyal Liam Neeson akcióhős-karrierjének egyik ikonikus megmozdulása lesz.
Ahogy az Elrabolva esetében is, a befejezés ezúttal is sokkal, de tényleg nagyon sokkal nyálasabb a kelleténél, ugyanis az nonszensz, hogy a nemrég valódi pokoljárást átélt utasok mosolyogva, viccelődve ugrándoznak a kifutópályán, amikor a valóságban sokkos állapotban, eszetlenül kalapáló szívvel ücsörögnének a betonon, és alig tudnának válaszolni a mentősök kérdéseire.
Na de sebaj, a Non-stop ettől még igazán jó film, és Jaume Collet-Serra és Liam Neeson újabb összefogásának hála, 2014 nem csupa rossz mozis élményt hagy maga mögött, ahogy átlép a tavaszba. Megérkezett az év első jó filmje ( igen, tudom, hogy az elvileg a Lego-kaland, de azt még mindig nem láttam ). A Non-stop 8,5/10.
