„A rettegéstől nem találsz el a saját sírodig sem.”
Bő fél évvel ezelőtt írtam a Préda című Batman-képregényről, és most végre-valahára sikerült beszereznem a folytatást, mely a Terror címre hallgat, és szintén a Képes Kiadó gondozásában jelent meg még 2008-ban. Az író megint csak Doug Moench, ahogy Paul Gulacy is újra rajztábla mögé ült a második felvonás kedvéért, és új partnert vett maga mellé Jimmy Palmiotti személyében. A Préda jó kis képregény, de minőségén egyértelműen meglátszik a készítők bátortalansága. És mintha ezzel ők is teljesen tisztában lettek volna, a Terror készítésekor alaposan megrázták magukat, és megmutatták, hogy tudnak ők a korrektnél, az egész jónál sokkal, de sokkal nagyszerűbbet is alkotni.
A Prédában látszólag elhalálozó Dr. Hugo Strange él és virul, ráadásul őrültebb, mint valaha. Továbbra is Batman a rögeszméje, és a megszokottnál is nagyobb veszélyt jelent a Denevéremberre, hiszen még az előző kötetben kisakkozta, hogy az álruhás önbíráskodó álarca alatt a milliárdos iparmágnás, Bruce Wayne rejtőzik. Segítőjének az Arkham Elmegyógyintézetben fogvatartott Jonathan Cranet, azaz a Madárijesztőt szemeli ki, azonban rossz lóra tesz, ugyanis miután lábra állítja a történet elején romokban heverő doktort, az túlnövi mesterét, letaszítja trónjáról, és folytatja korábban megkezdett bosszúhadjáratát, amely során a Jonathan Crane-nek valaha fájdalmat okozó, és benne félelmet keltő összes ember a vérével fizet.
„Maga az élet is csak egy feltételes reflex a halálfélelemmel szemben!”
Ebben a képregényben minden a Madárijesztőről szól. Doug Moench valódi velőtrázó karakterrajzot formál, beleássa magát Crane lényének legmélyébe, felforgatja beteg elméjének minden apró zugát, és tökéletesen mutatja be a rémséges őrült félelem-uralta világát. Fiatalkorában bántották, az iskolában terrorizálták. Ott kezdődött minden. Ám valahol a Pokolba vezető úton Crane élete reciprokára váltott, és többé már nem áldozata volt a rettegésnek, hanem irányítója. Hallucinogén félelemgázával bárkit térdre tud kényszeríteni, és tényleg mindenre képes, hogy végezzen az egyetlen dologgal, ami még mindig képes rémületbe taszítani őt: Batmannel. A végig izgalmas, egészen megrázó módon sötét hangulatú, horrorisztikus sztoriban az író a félelem egészen új filozófiáját reprezentálja, és a rettegés, a szorongás, a terror magasabb rendű uralmát mutatja be, aminek csak a Pokol tüze szabhat határt.
Lehet, hogy Jimmy Palmiotti hatására, de Paul Gulacyék rajzai sokkal de sokkal erőteljesebbek a Prédában látott képeknél. A rajzok gördülékeny vonalvezetése, és a karakterek élettel teli kidolgozása magával ragadóvá teszi a Terrort, és bizony, sokszor időzünk egy-egy oldalon csak azért, hogy az illusztrációkban gyönyörködhessünk. Ebben a színekért felelős James Sinclairnek is fontos szerepe van. A Prédával dolgozó Steve Oliff fakó világával ellentétben ezúttal dinamikus, élénk színekkel találkozunk, amik alaposan hozzájárulnak a képregény hátborzongató hangulatához.
A Terror valóban jobban sikerült, mint az amúgy sem rossz Préda. A félelem témája köré csoportosuló, feszült cselekmény magával ránt, a rettegéstől terhes atmoszféra pedig megborzongat. 8,5/10.
