Nyilvánvaló, hogy koránál fogva fekete-fehér ez a film, ám közel hét évtized távlatából nézve a fényképezés már komoly jelentéstartammal bír. Ugyanis ez a történet a valóságban játszódik, a mi világunkban, ami már 1947-ben is a maihoz hasonlatos alapelvek szerint működött. Feketében és fehérben. Álmok, vágyak, képzelet nélkül. Egy reálisan gondolkodó, a józan ész szerint szerveződő és működő társadalom tagjai népesítik be az utcákat. Az utcákat, amiken vásárlók tömegei vonulnak karácsonykor a bevásárlóközpontokba, hogy minél drágább ajándékokat vegyenek követelőző gyerekeiknek.

Ebben a szívtelen, színtelen világban jelenik meg egyszer csak egy öregember, aki azt állítja magáról, hogy ő a Mikulás. Az igazi, az egyetlen...

Nagy fába vágja a fejszéjét az, aki elhatározza, hogy becsületes emberként éli le életét. Aki hajlandó a mások érdekeit nézni a sajátjai helyett. Aki képes félretenni emberi önzőségét és mások szolgálatába állni. Nem pénzért, és nem dicsőségért. Egyszerűen csak azért, mert így helyes. De még egy ilyen, fehér hollóként az aljasság fekete egét szántó lélek számára is betelhet egyszer a pohár, és mondhatja azt, hogy bárcsak meg se született volna. Ritka az ilyen nagyszerű ember, legalább annyira ritka, mint a meghallgatásra találó imák száma.

Néha azonban akad olyan ima, ami meghallgatásra talál.

Egy olyan világban élünk, ahol a gonoszság, a félelem, a halál, és mindenekelőtt a gyűlölet az úr. Egy olyan világban élünk, ahol lassan már boldog-boldogtalan ezekről a témákról forgat filmet. Richard Curtis azonban bátor lépésre szánta el magát 2003-ban, hiszen elhatározta, hogy művében arra fog fókuszálni, amit valamiért egyre többen elfelejtünk. A tényre, hogy miközben a gyűlölettel teljes eseményekre koncentráljuk figyelmünket, nem vesszük észre azt a hatalmas mennyiségű, óriási erővel bíró szeretetet, ami körülvesz bennünket.

És az Igazából szerelem eme hozzáállástól válik megkerülhetetlen alkotássá.

Charles Dickens Karácsonyi ének című műve a világirodalom egyik legismertebb alkotása, ennek megfelelően jó néhány filmes feldolgozást megélt már. Bill Murray számára is kijutott a jóból 1988-ban. A színész nem konkrétan Ebenezer Scrooge karakterét játszhatta el, hanem egy napjainkba (vagyis '88 napjaiba) ültetett, modern megfelelőt.

Az alapvetés azonban nem változott, a goromba fickónak ezúttal is meg kell tanulnia a szeretet, és az ünnep igazi értékét.

Hosszú vívódás és belső érvütköztetés után arra jutottam, hogy az előző két év hagyományait semmibe véve, múltamat megtagadva, és szembe köpve mindent, amit képviselek... najó, hagyjuk a baromságokat. A lényeg az, hogy a korábbi évek szokásaitól eltérő elhatározásra jutottam. 2014 filmévének összegzését nem fogom eltolni január végére. Igaz, hogy a közeljövőben érkezik még néhány érdekes 2014-es film, úgy mint a Whiplash, a Kódjátszma, vagy éppenséggel a Foxcatcher, de arra jutottam, hogy eme néhány cím miatt nem várok a toplistázással, inkább majd utólag mondok egy fenébe-t, ha úgy alakul. Az alapvetés most sem változott, ezúttal is azon filmeket tekintem 2014-esnek, amelyeket a világon legelőször ebben az évben vetítettek le, még ha csak egyetlen fesztiválról volt is szó, tehát a magyar premier NEM számít. Hogy egyszerűbben fogalmazzak, azt az évet nézem, ami az IMDB-n fel van tüntetve a filmek adatlapján. A felépítés megváltozik, az idei évösszegzés rövidebb, tömörebb, és ennek megfelelően lényegre törőbb lesz, kevesebb sallanggal, nulla fölösleges elemmel. A négy napos évösszegzés során 6, azaz hat darab toplista fog napvilágot látni, ezek közül négy Top5, kettő pedig Top10 lesz.

Karácsony után ejtem meg az évösszegzést, 27-én már kezdem, és majd 30-án zárom. Remélem, várjátok már!

Ha hiszitek, ha nem, a Movie Tank idén már az ötödik karácsonyát ünnepli. Bizony, gyorsan szalad az idő, és örömömre szolgál, hogy minden korábbinál több olvasóm számára kívánhatok boldog, békés karácsonyt! Sok ajándékot, szeretetet, gyomorrontást jó kajálást, és marcipán Nic Cage-t kívánok nektek a következő három napra, meg amúgy mindenkorra! Azért amikor ráértek, nézzetek fel a Movie Tankra, mert lesznek ilyen karácsonyi posztok, amelyek talán segíthetnek eldönteni, hogy miket kéne nézni az ünnep alkalmából. A jobb fölső sarokba kattintva kezdjétek el követni a blogot, hiszen így, amennyiben be vagytok jelentkezve indapass azonosítótokkal, a publikálással egy időben értesültök a friss posztokról!

Még egyszer kellemes karácsonyt mindenkinek!

Miben rejlik a valódi tehetség? Az emberrel együtt született adottságról, vagy elszántsággal, bátor célkitűzésekkel, és egy jó tanár segítségével fejleszthető készségről van szó? Lehet, hogy mindannyiunkban ott rejlik az a szikra, ami csak ránk vár, hogy fellobbantsuk belőle lelkünk tüzét, hogy az aztán beragyoghassa életünket, és sorsunkat. Talán az egész elhatározás kérdése. Hogy felállsz akkor is, amikor már tucatnyi kudarc van a hátad mögött, és a régmúlt dicsősége elveszni látszik az emlékezett sötétjében. És elhatározod, hogy most tényleg győzni fogsz. Csak azt kell tudnod, hogy egészen pontosan mi is az, amit akarsz, és hogy honnan ered az utolsó hozzávaló, a mögöttes motiváció, ami teljessé teszi a művet. Pontosan, teljes egészében, részleteibe menően tudnod kell, hogy mit akarsz.

Hugh Grant például minden bizonnyal olyan filmmel akarta megörvendeztetni rajongóit, amilyet a nézőközönség valószínűleg egyáltalán nem várt volna tőle.

Ha magyar romantikus vígjáték maratonnal fenyegettek, akkor sem tudom megmondani, hányszor láttam már eddigi húsz évem alatt Steven Spielberg meghatározó kalandfilmtrilógiájának záródarabját. Mindig is ezt a filmet tartottam a legjobbnak a három közül. Tény, hogy a franchise '80-as években készült darabjai rendkívül közel állnak egymáshoz minőségileg, de ettől függetlenül, Az utolsó kereszteslovag továbbra is a kedvencem.

Most, hogy végre sikerült beiktatnom egy teljes körű újranézési folyamatot abból a franchise-ból, ami gyerekkorom meghatározó filmes élményei között foglal el kiemelkedő helyet, ideje alkotnom egy toplistát, mintegy összegzés jelleggel. Az alábbiakban az általam a Star Wars eddig létező hat filmjéből összeválogatott tíz legjobb karaktert láthatjátok rangsorolva, néhány gondolattal megtoldva. Nem mintha lenne értelme ezt leírni, de a lista szubjektív, csak és kizárólag az én véleményemet tükrözi.

Az eredeti Star Wars-trilógiából ez az a darab, amit a legrégebben láttam a mostani újranézési folyamatot megelőzően, így értelemszerűen már vártam, hogy eljussak hozzá. Emlékeim szerint A Jedi visszatér nagyszerű sci-fi, tökéletes megkoronázása a filmtörténelem egyik legfontosabb trilógiájának.

Az újranézés mesébe illő tökéletességgel erősítette meg gyerekkori élményeimet.