Miben rejlik a valódi tehetség? Az emberrel együtt született adottságról, vagy elszántsággal, bátor célkitűzésekkel, és egy jó tanár segítségével fejleszthető készségről van szó? Lehet, hogy mindannyiunkban ott rejlik az a szikra, ami csak ránk vár, hogy fellobbantsuk belőle lelkünk tüzét, hogy az aztán beragyoghassa életünket, és sorsunkat. Talán az egész elhatározás kérdése. Hogy felállsz akkor is, amikor már tucatnyi kudarc van a hátad mögött, és a régmúlt dicsősége elveszni látszik az emlékezett sötétjében. És elhatározod, hogy most tényleg győzni fogsz. Csak azt kell tudnod, hogy egészen pontosan mi is az, amit akarsz, és hogy honnan ered az utolsó hozzávaló, a mögöttes motiváció, ami teljessé teszi a művet. Pontosan, teljes egészében, részleteibe menően tudnod kell, hogy mit akarsz.
Hugh Grant például minden bizonnyal olyan filmmel akarta megörvendeztetni rajongóit, amilyet a nézőközönség valószínűleg egyáltalán nem várt volna tőle.
Keith Michaels (Hugh Grant) forgatókönyvíró... lenne, ha kapna munkát, merthogy ilyen már jó ideje nincs neki. Írt néhány filmet korábban, de ezek közül csak egy, Az elcseszett Paradicsom aratott sikert, méghozzá akkorát, hogy Keith meg is kapta érte a forgatókönyvírói Oscar-díjat. Most azonban alkotói válságban szenved, fogy a pénze, az új virtusoknak hódoló Hollywood pedig nem vevő többé az ötleteire. Ügynöke egy elsőre egészen megalázónak tetsző megoldást kínál a számára, amit a férfi kénytelen elfogadni. Főhősünk így elutazik kaliforniai otthonából, hogy New York állam egyik városkájának egyetemén munkába álljon, mint forgatókönyvírást oktató tanár.
Ne hagyjátok, hogy a magyar cím megtévesszen benneteket, ugyanis az eredetileg The Rewrite néven futó produkció történetének gyakorlatilag semmi köze sincs a szerelemhez. Ez egy rendkívül kellemes élményt biztosító, könnyed, ámde tartalmas dramedy, amelynek főhőse drámai töltetű háttérsztorival rendelkezik. Ennek eredményeképpen Keith-ből önironikus keserűség árad. Eléggé összeférhetetlen, tapintatlan, úgy is fogalmazhatnánk, hogy kissé bunkó figura, aki igazságtalannak tartja a világot, úgy érzi, többre hivatott annál, mint amit elért az életben, ugyanakkor kínozza a gondolat, hogy vajon jól döntött-e a múltban, és valóban az arra érdemes dolgokra fókuszált, vagy talán elrontotta útközben és ezzel visszafordíthatatlan károkat okozott környezetének, de elsősorban saját magának. A főhős önismereti túrája, cinikus hangvételű útkeresése filmes és irodalmi utalások tömegével, valamint jól eltalált poénokkal van kikövezve. Igen, a Hogyan írjunk szerelmet vicces film, elejétől a végéig tartogat humoros momentumokat, amik ugyan nem képviselnek kirobbanó erőt, ámde képesek jó kedvre deríteni a nézőt, miközben a hol gyengébben, hol pedig nagymértékben jelenlévő mögöttes tartalom el is gondolkodtat néhány arra érdemes kérdésen. A tehetség, a kitartás, az eredetiség, az önmegvalósítás, és a kijavításra szoruló hibák mibenlétén.
Hugh Grant hitelesen adja át a saját életébe belefáradt, kissé embergyűlölő, de amúgy jó szándékú forgatókönyvírót, miközben remekül dolgozik össze színészkollégáival. Közülük egyértelműen J.K. Simmons-t kell elsőként kiemelni, aki kisebb mellékszerepeiben a mű talán leghumorosabb epizódjait szállítja. Grant női partnere Marisa Tomei, aki szépen hozza a tőle elvárható színvonalat. A főhős vetélytársa az Etikai Bizottság konzervatív elnöknője, aki Allison Janney tolmácsolásában kel életre. A színésznő kifejezetten jól alakít néhány jelenetében. Keith szomszédját, és egyben kollégáját Chris Elliott játssza, akinek szintén sikerül néhány emlékezetesebb pillanatot teremtenie.
Jó kis film a Hogyan írjunk szerelmet. Nem nagyívű óriásmű, hanem kisebb gyöngyszem, amit legalább egyszer mindenképpen érdemes megnézni. Könnyed, de ugyanakkor gondolkodási alapot is adó karácsonyi mozizásnak például tökéletesen megfelel. 8/10.
