Sziasztok!
Mostanság kevés emlékezetes magyar produkció születik, és ha készítenek is egy - egy jobb filmet, azok általában mind a vígjáték műfaját gazdagítják. Ezért nagyon megörül a magyar néző, ha egy - egy igényesebb hazai drámával vagy thrillerrel találkozik. A Halálkeringő Köves Krisztián Károly 2010 - es filmje, ami nagyon jól sikerült.
A film teljes egészében egy párszobás lakásban játszódik. Főhősnőnk, Elza ( Dobó Kata ) rendőrnő, aki a terhesség kilencedik hónapjában jár. Ám a boldogság helyett a szomorúság, és talán egy kicsi depresszió lengi be mindennapjait. Bánatát alkoholba és kokainba fojtja. Férjével, Patrikkal ( Mészáros Béla ) sem a legjobb a viszonya. Közben körülötte legyeskedik az egyre nagyobb pályán játszó drogdíler, Patrik hajdani legjobb barátja, Alex ( Lengyel Tamás ). Harmincadik születésnapján betoppan tíz éve nem látott apja, a szintén rendőr Rusty ( Kern András ). Mindketten érzik, és látják a másikon, hogy valami nincs rendben, és kölcsönös, egymás utáni nyomozás veszi kezdetét a lakásban.
A film legnagyobb pozitívuma, a hihetetlenül nyomasztó, néha már - már depressziós hangulat. A szürke, sápadt színek sokat dobnak a hatáson. Mintha még a vörös rózsák is, amiket Rusty hoz a lányának, sokkal fakóbbak lennének, mint ahogy azt várnánk. Mintha egy egészen más világban, valami szellemsíkon játszódna a film. A történet önmagában nem egy nagy durranás, de az alkotóknak nagyon sok mindent sikerült kihozniuk belőle. A sztori kerül minden sablont, teljesen újat mutat, amit nagyon jó látni, főleg, hogy hazai produkcióról van szó.
A karakterek jól megvannak írva, a legszimpatikusabb közülük Rusty. Kern András hitelesen kelti életre a "kissé" elmeháborodott rendőrt. Mészáros Béla nem alakít túl jól, de mivel nem is szerepel sokat, ez elviselhető negatívum. Aki még szimpatikus volt, az az Alexet játszó Lengyel Tamás, bár ő csak a film végére toppan be, körülbelül az utolsó tíz percre. Dobó Kata játékában itt - ott akad kivetni való, de egyáltalán nem vészes. A párbeszédek jók, egy - egy erőltetett bölcsességtől eltekintve. A film vége pedig, hát... Elég megdöbbentő.
A Halálkeringő után újra bizakodó vagyok a magyar film terén. Remélem hamarosan több hasonlóan jó filmet produkál hazánk. És remélem Köves Krisztián Károlynak sikerül még sok filmet készítenie megdöbbentő, egyedi stílusában.
Köszönöm, hogy elolvastátok!
Sziasztok!
A főhős Michael Nantz törzsőrmester ( Aaron Eckhart ), akit épp leszerelni készül, de mikor a csillagászok meteorzáport jósolnak, egy tapasztalatlan egység mellé helyezik egy evakuációs művelet erejéig. Csakhogy a meteorok valójában idegen űrhajók. A földönkívüliek a jelek szerint gyarmatosítani akarják bolygónkat, mert a Föld vízkészleteire fáj a foguk. Tehát a törzsőrmesternek és az egységnek ki kell hozni a civileket az idegen csapás sújtotta Los Angelesből.
A főhős, Kevin ( Armand Assante ) már nem praktizáló pszichológus, aki már inkább csak könyvet ír. Ám egy dedikálás után találkozik Mirával ( Dina Meyer ), aki megzsarolja, ugyanis a nő véleménye szerint Kevin félrediagnosztizálta az egyik betegét, Janet ( Lacey Chabert ), aki ezért valószínűleg élete végéig egy elmegyógyintézet fogja marad. Nem mellesleg Jane Mira húga. Kevin kénytelen Spanyolországba utazni, hogy újra megpróbáljon rájönni, mi lehet Jane baja, akit tudathasadással diagnosztizáltak. Minden jel arra mutat, hogy Janenek négy személyisége van. Hamar kiderül, hogy a négy személyiség megegyezik négy lánnyal, akik évekkel ezelőtt tűntek el. Ezért Kevinék azt feltételezik, hogy Jane a hírek hatására kreált magának új személyiségeket.
A történet pofonegyszerű. Tengerparti kisvárosban elindul a tavaszi szünet, és több száz diák özönli el a partot. Ám ezzel egy időben egy földrengés következtében a tenger mélyén kiszabadul fogságából egy piranha faj, amit már rég kihaltnak véltek. Szépen elkezdik hamizni a bulizó fiatalokat.
A film fő helyszíne az előző részben megismert Chicagói bérház, főszereplőink pedig a gondnok, Max ( Gil McKinney ) és húgai, Lisa ( Johanna Braddy ) és Rose ( Jadie - Rose Hobson ). Ők az átok következő áldozatai. Eközben a városba érkezik Naoko ( Emi Ikehata ), aki nem más, mint Kayako ( Aiko Horiuchi ) húga. Kayako az a nő, akinek a halála következtében megszületett az átok. Naoko azt állítja, hogy egy szertartással megtudja fékezni az átkot.
Főhőseink néhány tudós, akikbe a kelleténél egy kicsit több kalandvágy szorult. Rövid megbeszélés után úgy határoznak, hogy kilövetik magukat a Holdra. Tervüket végre is hajtják, ám az égitesten találkoznak a cseppet sem barátságos holdlakókkal, akik elfogják őket. Ám tudósaink megmenekülnek és visszatérnek a Földre, ahol méltóképpen megünneplik őket.
A történet ismét több szálon fut. Az egyiken három diáklányt követhetünk nyomon, akik viccből merészkednek be a film elején abba a bizonyos házba. Egy másik szál egy Amerikában élő családról szól, akiknek az otthonába valamilyen úton módon megérkezik az átok. A harmadik szál Az első rész központi karakterének, Karennek( Sarah Michelle Gellar ) a húgával, Aubreyval ( Amber Tamblyn ) foglalkozik, akit a lányok anyja küld Tokióba, hogy hozza vissza nővérét. Természetesen hamarosan ő is betéved a házba.
Főhősünk Karen ( Sarah Michelle Gellar ), aki önkéntes ápolóként dolgozik a tanulás mellett Japánban. Egy nap, helyettesíteni küldik egy idős nőhöz, ugyanis a nő ápolója nem ment be dolgozni, és nem lehet sehogy sem elérni. Karen a házban furcsa dolgokat tapasztal, és hamarosan bebizonyosodik, hogy rajtuk kívül van még valaki/mi a házban.