Movie Tank

Pénzcsináló

2012. január 07. - Sparrow

"Hihetetlen, milyen keveset tud az ember arról a játékról, amit egész életében játszott." Így szól a Pénzcsináló elején megjelenő Mickey Mantle idézet, és a több, mint kétórás játékidő leteltével mi is rájövünk, hogy ez mennyire igaz. Több ez, mint egy egyszerű sportfilm sikerről és bukásról. A Pénzcsináló egy filozófiai tanulmány arról, hogy miként tudod átvenni az irányítást saját sorsod felett.

Billy Beane ( Brad Pitt ) fiatalkorában profi baseballjátékosnak ígérkezett, fel is áldozta az egyetemi ösztöndíjat az egyik csapat által neki felajánlott kisebb vagyonért. Viszont idővel kiderült, hogy Billy mégsem a pályára termett, ezért egy idő után leteszi az ütőt, és az oaklandi baseballklub sportigazgatója lesz. Történetünk jelenében viszont a csapat nem úgy játszik, ahogy kéne, és a legjobb játékosok is eligazolnak. Billy ezért egy teljesen új módszerrel próbálja meg újraépíteni a csapatot. Tervének végrehajtásában segítségére van a fiatal játékoselemző, Peter Brand ( Jonah Hill ). Kezdetben senki sem bízik az alulértékelt játékosokból felépített teamben, de az idő Billyt igazolja, és az Oakland A's rekordot dönt húsz, zsinórban aratott győzelmével.

A forgatókönyvet Steven Zaillian mellett az az Aaron Sorkin írta, aki A közösségi háló szkriptjéért Oscart kapott. Sorkinnak idén is kinéz a díj, és ezúttal nekem is nagyon tetszett, amit alkotott. A történet kidolgozása részletgazdag és érdekfeszítő. Bennett Miller kiváló rendezése pedig csúcsra járatja az írók munkáját. A Pénzcsináló legnagyobb erőssége a tökéletes tempó eltalálása. A film nyugodt ütemben halad, az első, szűk egy órában megfelelően lassú ahhoz, hogy kellően átérezzük a csapatnál eluralkodott melankolikus hangulatot, majd a sikereket gyors képsorokban, tévéfelvételeken látjuk lepörögni. A huszadik győzelem előtt pedig olyannyira tökéletesen fokozza Miller a feszültséget, amit nagyon ritkán tapasztalni. Hasonló emócióról van szó, mint amit az Emlékezz a Titánokra! fináléjában érzünk, de mégis más. Valóságosabbnak hat, kevésbé meseszerű, két lábbal áll a földön. És itt meg is ragadnám a rendezés másik nagy erősségét. Miller élethűen ábrázolja az eseményeket. Nem akarja a legkisebb királyfi népmesébe illő sikertörténetét bemutatni hollywoodi nyáladzás kíséretében, erőltetett érzelgéssel. Komor dráma ez, időnként örömteli pillanatokkal, az összképet pedig többnyire inkább tragikusnak érezzük, mint vidámnak. Néha belecsöppenünk Billy magánéletébe, ahogy kislányával tartja a kapcsolatot. Ezt azért kell mindenképpen megemlíteni, mert a gyönyörű zárójelenetben főhősünk autót vezetve, könnyes szemmel hallgatja lánya énekét, és tulajdonképpen vele együtt jövünk rá az élet igazi értékeire. Innen pedig már természetesen egyértelmű, hogy Beane nem fogadta el a Red Sox igen magas pénzösszeget magában foglaló ajánlatát.

Brad Pitt most már tényleg megérdemelné az Oscart. Az élet fájáért nem fogja megkapni, az a film nem versenyképes a februárban esedékes díjátadón, viszont a Pénzcsinálóval komoly esélye van, hogy végre a kezében tartsa azt a szobrot, ami a He7edik óta kinéz neki. Kiválóan mozog a szerepben, és mint úgy általában, most is nagyon ráérzett a karakterre. Érdemes figyelni Pitt arcjátékát, mennyire zseniálisan adja át magát az épp megkívánt érzelmeknek. Jonah Hill is érdemelne egy jelölést, hiszen meglepően jól hozza a fiatal játékoselemző figuráját. Elsőre nem néznénk ki belőle, de elég eltelnie csupán néhány percnek, hogy rájöjjünk, mennyire kiválóan adja vissza a karaktert. Philip Seymour Hoffman játssza a csapat edzőjét. Nem mondhatnám, hogy kiemelkedő alakítást produkál, eléggé fapofa végig, ami a karakterből adódóan nem baj, de a színész túlzásba viszi.

A Pénzcsináló szinte biztosan ott lesz a 84. Oscar - gála legjobb film jelöltjei között, és ha nyer, az mindenképpen méltó győzelem lesz. 

Egy levegővel #4

Ezúttal a tavalyi év utolsó animációs filmjéről alkotott szösszenetem következik.

Táncoló talpak 2

George Miller, a Mad Max filmek rendezője, aki elindította Mel Gibsont a sztárráválás útján, az utóbbi öt évben kizárólag a táncoló pingvinekre fókuszált. Az első részt lassan újra kéne nézni, ugyanis nem igazán emlékszem már rá, lehet, hogy nem is láttam teljes egészében még. A második rész viszont tökéletes kikapcsolódás volt egy szilveszter délutáni, családi mozizás tárgyának. 

Topi, aki az első részben is főhősként funkcionált, már boldog családapa, szintén különc fiát neveli a sarkon. Ám váratlanul egy hirtelen meginduló jéghegy csapdába ejti a császárpingvin populációt. Topi és néhány kisebb pingvin épp másfele járnak, így ők nem jutnak társaik sorsára, viszont az ő feladatuk segítséget találni. Mindeközben Will és Bill, a két Krill, egy rendkívül aranyos mellékszálon csúcsragadozói babérokra törnek.

A történet kétségtelenül nagyon jó, és több nem is kell egy kellemes családi filmbe. A kivitelezés igazán szórakoztató. Személyes kedvencem a Krillek kalandja. Mindkét figura nagyon szimpatikus és vicces. A többi karakter is jól van megírva, látszik, hogy az alkotók elég energiát fordítottak a figurákra, így nem csak a nagyon kicsi gyerekek tudják élvezni a filmet. Több vicces mellékszereplőt is becsempésztek a történetbe, mint például a hősszerelmes Ramont, vagy a Hatalmas Svent. A cselekményvezetés normál tempóban halad, igaz, néha egy kicsit belassul, de ez hanyagolható negatívum. Az animáció hibátlan, a színek szépek. A szereplők kivitelezése aranyosra sikerült. Az eredeti szinkronhangok között számos nagy név van, épp ezért egyszer majd megnézem angolul is a Táncoló talpak 2 - t, amit bátran ajánlok mindenkinek, hiszen tökéletes kikapcsolódás.

Legjobban várt 2012 - es filmek

Ahogy korábban ígértem, összegyűjtöttem azt a tíz idei filmet, melyekre a legkíváncsibb vagyok.

 

10. Gone

Amanda Seyfried lesz a főszereplője ennek a remélhetőleg Elrabolva stílusú akciófilmnek, melyben a főhős testvérét elrabolják, de mivel a lánynak senki sem hisz, egyedül vág neki, hogy kiszabadítsa húgát.

 

 

 

 

 

 

 

9. Wish you were here

Már csak a főbb szerepekben látható Joel Edgerton és Teresa Palmer miatt is érdemes lesz rá beülni, bár lehet, hogy itthon nem fog mozikban futni. A történet szerint egy baráti társaság egyik tagja rejtélyes körülmények között, nyomtalanul eltűnik.

 

 

 

 

 

 

 

8. American Reunion

Hosszú idő után végre a régi arcokkal folytatódik a széria. Megint betegre fogjuk röhögni magunkat, legalábbis a trailerek, és az előző részek alapján biztosan.

 

 

 

 

 

 

 

 

7. Sötét zsaruk 3

Régóta tervben van már a harmadik felvonás, és úgy tűnik, hogy idén meg is fog valósulni. Will Smith a múltba utazik, hogy megmentse a fiatal Tommy Lee Jonest, akit Josh Brolin kelt életre.

 

 

 

 

 

 

 

 

6. A bosszúállók

Az első trailer ugyan csalódás, viszont egy olyan film, amiben ennyi Marvel - szuperhőst állítanak össze, egyszerűen nem lehet rossz. Képregényben is király, így is az lesz. Vasember, Thor, Amerika Kapitány, Nick Fury, Fekete Özvegy, Hulk, Loki. Mi kell még?

 

 

 

 

 

 

 

 

5. Szellemlovas: A bosszú ereje

Azon kevesek közé tartozom, akik szeretik az első részt, ráadásul az új filmet a Crank produkciók rendezőpárosa csinálja, és még Nic Cage is csúnyán néz benne. Tuti jó lesz.

 

 

 

 

 

 

 

 

4. Hobbit: An Unexpected Journey

Őszintén! Van olyan, aki ezt nem várja?! Hát persze, hogy nincs. Peter Jackson újra elvisz minket Középföldére, ezúttal Zsákos Bilbó kalandjait követhetjük nyomon. Többek között láthatjuk, ahogy megszerzi A Gyűrűt.

 

 

 

 

 

 

 

 

3. The Expendables 2

Az első rész hatalmas volt, de ez talán még jobb lesz, hiszen Willis és Schwarzi fontos szerepeket kaptak, előbbi konkrétan a fő gonosz lesz. Ráadásul itt lesz még Chuck Norris és Jean - Claude Van Damme is a régi arcok mellett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. A sötét lovag: Felemelkedés

Vajon Bane tényleg véget vet a sötét lovag pályafutásának? Nyáron kiderül! Az elmúlt évek legepikusabb filmjének ígérkezik Nolan Batman trilógiájának zárása. Tom Hardy játssza Banet, Christian Bale pedig továbbra is Bruce Wayne.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. Az éhezők viadala

A regény nagy kedvencem, és a film trailere igazán biztató. Jennifer Lawrence pedig az egyik kedvenc színésznőm, és a szereposztás többi része is jónak tűnik. 100%, hogy király film lesz!

 

 

Évösszegzés 2011: TOP20 Legjobb filmek

20 helyezettet tartalmaz a múltkori lista ellenpólusa. Ez annak köszönhető, hogy a 2011 - es filmév igencsak pozitív volt. A többi filmről készülő összefoglaló poszt is kikerül hamarosan, illetve készülök egy legjobban várt 2012 - es filmek toplistával is.

A tovább mögött lapul a lista.

 

Tovább

Évösszegzés 2011: TOP10 Legrosszabb filmek

Elérkeztünk egy újabb év végére, napokon belül búcsúztatjuk 2011 - et. Épp ezért eljött az ideje a filmévösszegzésnek is. Kettő toplista lát napvilágot, a legrosszabb idei filmekről, ahogy a cím is mutatja, ebben a posztban olvashattok, majd pedig holnap láthatjátok az ellenpólust, a jobbakat. A holnapi lista valószínűleg 20 helyezettet fog tartalmazni. Ennek az az oka, hogy 2011 igencsak pozitív esztendő volt filmek szempontjából, különösen az én, közvéleménytől többnyire eléggé eltérő ízlésemnek. Azokról a filmekről, melyek egyik listába sem kerültek bele, egy hosszabb összefoglaló posztban fogok értekezni.

A továbbra kattintva láthatjátok azt a tíz filmet rangsorolva, melyek véleményem szerint az idei felhozatal legrosszabbjai voltak.

 

Tovább

Polar Expressz

Úgy tűnik, Robert Zemeckis, pályafutásának második felében előszeretettel csinál motion capture technikájú karácsonyi filmeket. A 2004 - es Polar Expressz közel sem olyan jó, mint a Karácsonyi ének, de árad belőle az ünnep hangulata, épp ezért leginkább Szenteste ajánlott a megnézése ( hát igen, elkéstem ).

A Polar Expressz egy különleges varázsvonat, mely Szenteste, mielőtt felszáll a Mikulás, begyűjti a hitükben megingott gyermekeket, és az Északi - sarkra szállítja őket, ahol a télapó közülük választja ki az első karácsonyi ajándék tulajdonosát.

Nagyjából ennyi a történet lényege. A film Chris Van Allsburg könyvéből készült, és valljuk be, a sztori valóban eredeti, és beindítja az ember fantáziáját. Zemeckis rendezése mesteri, érezhető, hogy végig biztos kézzel tartja a gyeplőt. Ki kell emelni azt a különösen bravúros jelenetet, melyben az egyik gyerek elvesztett vonatjegyének útját láthatjuk. Egyszerűen pazar ez a képsor, nem győzünk gyönyörködni az aranyjegy körútjában.

A motion capture és az animáció viszont ezúttal sajnos borzasztóan sikerült. A karakterek mozgása, illetve a rájuk húzott animáció egy jó pár éves számítógépes játék grafikáját idézik. Ezen valamennyit segítenek a csodálatos színek, de az összkép még így is eléggé bántja a szemet. És ha már karakterek: Igazság szerint senkivel sem tudunk igazán szimpatizálni. A főhős, akit amúgy Tom Hanks alakít, nem elég erőteljes figura ahhoz, hogy bármit is érezzünk iránta. A Mikulás karaktere kifejezetten ellenszenves. Egy flegma, egoista öregembert kapunk télapó címén, ez szerintem nagyon rossz húzás volt. A színészi játékok is eléggé gépiesek, és szinte mindig túljátszottak. Visszatérve a látványra: Igaz, hogy maguk a figurák borzalmasak, de minden más gyönyörű. A környezetábrázolás nagyon szép, árad belőle a karácsony hangulata. Kiemelném a címszereplő vonat kidolgozását, illetve a korábban már említett " jegyes jelenetben " a farkasokat és a sasokat, melyek varázslatosan gyönyörűek. Az északi - sarki Mikulásváros látványra szép, viszont maga a helyszín leginkább egy karácsonyi lázban égő település főterére hasonlít. Kicsit meseszerűbbé kellett volna tenni a filmnek ezen részét.

Technikai szempontból viszont tetszettek a betétzenék. Jól ismert karácsonyi dallamokat hangszereltek át kicsit kalandfilmesebb irányba, és ez kifejezetten jót tett az összképnek.

A film mondanivalója elsősorban a hit ereje és fontossága. Ezt többnyire, főleg a zárójelenetben, nagyon jól sikerül érzékeltetni  a száncsengővel, mely csak azoknak szólal meg, akik hisznek. Nem is elsősorban a Mikulásban vagy az Északi - sarkban, sokkal inkább a karácsonyban, és annak jelentésében, melyet megpróbálnak elkorcsosítani, de elpusztítani sosem tudják.

A Polar Expresszt az ember leginkább karácsonykor tudja élvezni, az év többi szakaszában valószínűleg veszít a varázsából, de az ünnep alatt bátran vegye elő, akinek kedve van hozzá, mert érdemes megnézni!

süti beállítások módosítása