Érkezett egy poszter A csodálatos Pókember rossz fiújának, A Gyíknak, amit valahol egy amerikai utcában ki is állítottak, gondosan bekeretezve. Néhány járókelő biztos megijedt a rá meredő, agresszív szem láttán, főleg, ha belegondolunk, hogy amerikaiakról van szó, akik állítólag még a Paranormal Activity vetítésén is elájultak, úgy rettegtek.

Ha még emlékeztek, április utolsó hetében megrendeztem egy viszonylag sikeresnek mondható olvasói hetet, melynek keretein belül a ti általatok kért filmekről írtam kritikákat, naponta hármat, összesen 21-et. Úgy gondoltam, megrendezek még egy ilyen alkalmat, leginkább azért, mert kíváncsi vagyok, hogy a múltkorihoz képest mennyi ajánlás fog érkezni. Persze ezúttal is csak akkor működik a dolog, ha jön elég kérés, ha van igény a tematikus hétre. Szóval, arra kérnélek titeket, hogyha vannak olyan címek, amikről szívesen olvasnátok írást az én tollamból, akkor azt küldjétek el ide kommentben, vagy e-mailben a sparrow.movietank@gmail.com címre! Remélem, lesz érdeklődés!

A borgia bika

A teljes egészében Magyarországon forgatott Borgiák első évada nagy kedvencem volt, hiszen egy mocskos pápai család ármánykodását mutatta be kendőzetlenül, lerántva a leplet a tényről, hogy maga az egyház, sőt annak legmagasabb szintű vezetője sem patyolat tiszta, sőt. A stáb az első szezon hatalmas sikere után visszatért Etyekre, hogy tovább csűrjék-csavarják Rodrigo Borgia, és családja történetét. A második évad első része A borgia bika címet kapta, ami az epizód legfontosabb motívumára, egy bikát ábrázoló, ókori kultúrából megmaradt szoborra utal.

Halálos hallgatás ( 2007 )

Mit vár az ember a Fűrész után egy olyan filmtől, melynek James Wan a rendezője, Leigh Whannel az írója, és Charlie Clouser a zeneszerzője? Hát minimum egy dupla orgazmust, nem? Ám a Halálos hallgatás sajnos mégis félresikerült, és az egészben a legrosszabb az, hogy nem igazán lehet megmondani, hogy az alkotók hol tértek le a helyes útról. A történetben pedig van potenciál, egy hasbeszélő asszony bosszúvágyó szelleméről szól, aki bábui segítségével öl. Ezt azért lehetett volna csavarni, bár tény és való, hogy ez már inkább tucatgyártás, és meg sem közelíti a Fűrész eredetiségét. Egyedüli pozitívumként az igen rideg fényképezést tudom kiemelni, ami A körre hajaz. A félelem faktor nevetségesen alacsony, csak néha emelkedik át azon a bizonyos határon, ahol már a néző tényleg retteg egy esetleges, sarokból előugró szörnytől, de ez tényleg nagyon ritkán történik meg. Ez azért is érdekes, mert a produkciót gyakran emlegetik a legfélelmetesebb filmek között. A hasbeszélő karakterén azért látszik a munka, de egyáltalán nincs eléggé kibontva. A főszereplő játéka nulla, Donnie Wahlbergnek pedig marhára rosszul áll a nagypofájú, laza zsarufigura. A film főmotívumát képező hasbeszélő bábu viszont nagyon emlékeztet Jigsaw első számú követére így legalább egy kellemes nosztalgiaélmény már biztosított. Clouser zenéjében néha megidéződik a Hello Zepp, de összességében egy teljes mértékben sablonos scoret tett le az asztalra a zeneszerző.

Két nővér ( 2003 )

Tudtommal a Hívatlan vendéget hivatalosan nem ismerték el a Dél-koreai Két nővér amerikai feldolgozásának, pedig hülyeség is lenne tagadni, hogy egy az egyben ugyanaz a történet. A főhősnő és húga elmegyógyintézetből szabadulnak, ahová egy korábbi trauma miatt kerültek. Onnan az apjuk hazaviszi őket, ahol a mostohájuk vár rájuk. Az édesanyjuk rég meghalt. Az események egyre furcsább, egyre kísértetiesebb irányt vesznek, és kezd úgy tűnni, hogy a házban természetfeletti erők munkálkodnak. Nagy különbség a Hívatlan vendéghez képest, hogy itt kettő nagy csattanót is kapunk, és a történet elmebaji vonulatát is jobban mutatja be a film, mint az amerikai produkció. A forgatókönyv, főleg a cselekmény vége felé, nehezen értelmezhető, a látottakat nehéz nagy egésszé összerakni, viszont ha figyelünk, akkor jól működnek a dolgok. A félelemfaktor alacsonyabb, mint az amcsi testvér esetében, viszont a hangulat súlyosabb, nyomasztóbb. A zene is elsőosztályú, gyönyörű módon szomorú. Habár a távol-keleti filmek esetében eléggé idegesítő, hogy a szereplők ugyanúgy néznek ki, a színészi játékok mégis elsőosztályúak, a gárda minden tagja magával ragadó alakítást nyújt, talán egyedül a lányok apját életre keltő Kap-su Kim-re lehet ráfogni, hogy eléggé lagymatagon hozza a figurát, és kicsit papírszagú a játéka. Maga a helyszín, a magányos ház a vízparton, elsőosztályú választás volt, a táj, a fényképezéssel kiegészítve lenyűgöző.

Halálos hallgatás: 5/10

Két nővér: 7/10

Ezúttal egy magyar és egy amerikai klasszikust hoztam.

Kezdetben horror mérföldköves listát terveztem, de valami elrettentett tőle ( nem is tudom, mi... ), úgyhogy inkább egy sokkal szubjektívabb témát választottam, méghozzá egy egyszerű kedvenc listát. Összeszedtem kedvenc horrorfilmjeimet, és egytől huszonötig rangsoroltam őket. Még egyszer kiemelném, mert ennek megértése nehéz szokott lenni, hogy teljes mértékben SZUBJEKTÍV a lista, kizárólag az én véleményemet tartalmazza. Persze, nyugodtan lehet vitatkozni, ha kulturáltan teszitek. A horror összes kategóriájából válogattam, semmilyen megkötést nem alkalmaztam, az volt a lényeg, hogy a filmek ebbe a műfajba essenek. A 11. helyezett után a továbbra kattintva nézhetitek meg a TOP10-et!

25. Red State ( 2011 )

Rendezte: Kevin Smith

Smith-t mindenki csak a pop kulturális utalásoktól hemzsegő, fogyasztói társadalmat kritizáló vígjátékairól ismerte, egészen tavalyig, amikor is Néma Bob a mozikba küldte a Red State címre keresztelt, magyar szinkront máig nem kapó horrort. A direktor hasonló üzeneteket lovagol meg, mint korábban, de most sokkal jobban elviszi a történetet a vallási fanatizmus irányába. Igazából utóbbi könyörtelen kritikája a film elsősorban, kegyetlenül, véresen tálalva, lenyűgöző színészi játékokkal, élen John Goodmannal.

24. Silent Hill - A halott város ( 2006 )

Rendezte: Christophe Gans

Sosem próbálkoztam a játékokkal, igazság szerint nem vagyok nagy klaviatúra meg joystickbűvölő, viszont a népszerű videojáték sorozat alapján készült filmet nagyon szeretem. Ennek elsődleges oka, hogy az egyik legfélelmetesebb film, amit valaha láttam. Minden Silent Hill hátborzongató vészharangjával kezdődik, aztán jön a sötétség, a szörnyek, és a határtalan rettegés. Mindez elképesztően pazar fényképezés tolmácsolásában. Ja, és Sean Bean ezúttal túléli a filmet!

23. Az utolsó ház balra ( 1972 )

Rendezte: Wes Craven

Egy szülőnek nincs nagyobb fájdalom annál, hogy megfosztják gyermekétől. Egyszerű, nyers bosszúfilm ez a forradalmian brutális produkció, melyben nem kell feltétlenül nagy mondanivalókat keresni. A történet lényege a kegyetlen megtorlás a három alávaló bűnözőn, akik megölik az ártatlan Marit. A szülők, ahogy megtudják, mi történt, puskához és láncfűrészhez nyúlnak, aztán pedig kő kövön nem marad. Naturális és túlontúl hiteles film Az utolsó ház balra, zseniális remekmű. 

22. A kör ( 2002 )

Rendezte: Gore Verbinski

Ritka jelenség, hogy a remake gyakorlatilag minden téren kenterbe veri az eredetit. Hiába, a Ringu Verbinski mesterien megrendezett filmjéhez képest egy rakás kaka. Habár a mai napig nem bírok napirendre térni Samara mérhetetlenül gagyi maszkján, a film egésze horroriskola. Elejétől a végéig hátborzongató, elég ha csak a gyilkos videokazetta látszólag összefüggéstelen képsoraira gondolunk, vagy az egyre különösebb jelenségekre. Meg persze ne feledkezzünk meg a főszereplő Naomi Wattsról, aki minden kétséget kizáróan a film legnagyobb pozitívuma. Az egyik kedvenc színésznőm, ráadásul gyönyörű szép. Itt írtam már róla korábban.

21. Kedvencek temetője ( 1989 )

Rendezte: Mary Lambert

Elérkeztem arra a pontra, hogy ha befejezem a jelenleg olvasott regényemet, rohanok a könyvesboltba valami jó kis Stephen Kingért, ugyanis az évek során látott, a Mester könyveiből készült filmadaptációk nagyon meggyőzőek. Köztük szerepel a Kedvencek temetője, mely az egyik legborzongatóbb alapötlettel rendelkező horrortörténet. A halottaiból visszatérő gyilkos kisgyerek valami hihetetlen félelmetes, a hangulat pedig minden ízében hátborzongató. És az az eszelős kacaj... Huh.

20. A betolakodó ( 2007 )

Rendezték: Alexandre Bustillo, Julien Maury

A franciák szeretnek vérfürdőt filmre varázsolni, ezt jól tudjuk. A betolakodó a viszonylag kicsi házba bezárt, nagybetűs Terrort hozza el. A képi világ remek, a véres jelenetek élethűek, és gyomorforgatóak, ráadásul az egészhez hozzájárul egy igen félelmetes atmoszféra. A két főszereplő remek alakítást nyújt, és a filmvégi csattanó sem akármilyen. Itt írtam már róla bővebben. 

19. 1408 ( 2007 )

Rendezte: Mikael Håfström

Eléggé a thriller határán egyensúlyoz eme remekmű, de terjedelmének nagy része mégiscsak a horror térfelén belül tartózkodik, így merészkedtem helyet szorítani neki a listában. Ezúttal nem hogy egy kis ház, semmilyen ház nincs, csupán egy viszonylag nagy hotelszoba, ahová parajelenség vadász hősünk bezárkózik, egy régi legenda okán. Ám ami ezután történik, az maga a valóra vált rémálom. A 1408-as szobában a szilárd leomlik, a vízszintes függőleges lesz, a nyitott ajtó bezárul, és a halott életre kel. John Cusack elsőosztályú alakítást hoz, és a jó Sammy Jackson is remekel. Persze, ez a történet is a horror mesterének tollából született.

18. Carrie ( 1976 )

Rendezte: Brian De Palma

Ismét egy King-adaptáció, méghozzá az egyik legnépszerűbb. Iskolai terror, lelki bántalmazás, vallási fanatizmus, megspékelve egy kis telekinézissel, és létrejön a Carrie szívszorító, elborzasztóan zseniális története. A visszahúzódó, csúnyácska lányról, akiből gyilkos őrült válik, mikor az egész végzős bál előtt porig alázzák. Sissy Spacek minden idők egyik legjobb női alakítását nyújtja, és a film zenéje is csodálatos, de egyben szomorú is.

17. Sikoly 4 ( 2011 )

Rendezte: Wes Craven

Nyilván eléggé egyedül vagyok ezen a véleményen, de nekem a legújabb Sikoly film sokkal jobban tetszett, mint az első három együttvéve. Jóval pörgősebb, izgalmasabb lett ez a produkció, mint elődei, ráadásul a hangulat is kicsit sötétebb, és a fekete humorba ágyazott önkritika is nagyon tetszett, ahogy Wes bemutat a mozikat elözönlő, érdektelen horror-remakeknek. Mindenkinek meg kéne fogadnia: Ne baszakodj az eredetivel!

16. [Rec 2] ( 2009 )

Rendezték: Jaume Balagueró, Paco Plaza

A spanyol ál dokumentarista horror első része nem igazán tetszett, eléggé unalmasnak találtam. Ellenben a második epizóddal, ami egyenesen zseniális. Remek ötlet volt behozni a vallást a filmbe, és kicsit megkavarni a szálakat. A cselekmény jól megszerkesztett, az atmoszféra félelmetes, a csattanó pedig elsőosztályú. A dokumentarista operatőri technika is messze itt működik a legjobban az ilyen filmek közül. Na jó, talán az Ideglelést nem pipálja le, de még így is második. A filmről itt írtam bővebben.

15. Az átok 2 ( 2007 )

Rendezte: Takashi Shimizu

Az első rész pocsék, a harmadikat pedig jobb meg sem említeni. Viszont a kettő között valami megszállta Shimizut, és leforgatott egy ízig-vérig zseniális horrort, ami nyomasztó, félelmetes, és remek történettel rendelkezik. Kayako az egyik legkarakteresebb gyilkos, akivel horrorban találkoztam, kikészítő kappanhangja pedig egyenesen brutális. A színészi játékok is elsőosztályúak, a kedvencem Teresa Palmer. Itt írtam már a filmről.

14. 28 nappal később ( 2002 )

Rendezte: Danny Boyle

Boyle az egyik legnagyobb műfajkalandor. 2002-ben kipróbálta magát a zombihorror világában, és hej, de jól tette. A remekül megírt forgatókönyvet, a hátborzongató nyitójelenet indítja útjára, melyben az ezúttal is zseniális Cillian Murphy a teljesen üres Londonban kóborol. A hangulat nyomasztó, remekül átadja az apokalipszis érzését, a direktori munka pedig egyenesen példás. Az egyik kedvenc poszt-apokaliptikus világomat varázsolta Boyle a vászonra. Remek munka, melyről erre írtam bővebben.

13. A légy ( 1986 )

Rendezte: David Cronenberg

Cronenberg kétségtelenül egyik legjobb munkája, mely tulajdonképpen nem szól másról, mint a főhős kegyetlen metamorfózisáról, melynek során ember méretű léggyé változik, egy balul sikerült kísérlet következtében. A látvány, a maszkmesteri munka olyan szinten zseniális, hogy azt iskolában kéne tanítani. Magát a kész szörnyet csak rövid ideig láthatjuk, de ez is elég ahhoz, hogy fejben besoroljuk a legfaszább horrorszörnyek közé. Jeff Goldblum játékáról pedig szót se, neki ez nem volt nagy feladat, jól hozza a figurát. Itt több szót is pazaroltam a filmre.

12. Fűrész VI ( 2009 )

Rendezte: Kevin Greutert

Ebben a részben a legerősebb a szériát amúgy is egyben tartó társadalomkritika. Jigsaw flashback monológjai, Tobin Bell játéka, és a széria legbrutálisabb Fűrész-játéka, meg persze Costas Mandylor fapofája minden pénzt megér. A forgatókönyv is szépen egyensúlyoz a jelen és a múlt között, illetve a filmvégi fordulat is ütős, a végső tanúság pedig, mely a könyörtelen büntetésről szól, félelmetes, de hiteles. Erre már írtam a filmről. 

11. Shutter ( 2004 )

Rendezték: Banjong Pisanthanakun, Parkpoom Wongpoom

Thaiföld gyakorlatilag ezzel az egy művével beírta magát a filmtörténelembe. A valaha volt egyik legfélelmetesebb horrort láthatjuk, ha belökjük eme remekművet a lejátszóba. A remek forgatókönyv, a jó alapötlet, és a pusztító csattanó még semmi, mindehhez hozzájön még a valaha filmben tapasztalt legnyomasztóbb hangulat ( max. az Amerikai História X lehet a versenytársa ). A színészi játékok elsőosztályúak, és a kísértetlány kivitelezése is fantasztikus. Itt bővebben is írtam a filmről.

Klaci kommentelőm hívta fel rá a figyelmemet, hogy végre megérkezett az utóbbi évek egyik legjobb akciófilmjének, az Elrabolva folytatásának előzetese, melyben az előző részben kivégzett egyik gengszter apja elrabolja a főhős feleségét, és igényt tart a lányára, sőt magára Bryan Millsre is. Persze Bryan ezt nem hagyja szó nélkül. Nem szép dolog csúnyán beszélni, de ez KIBASZOTT ütős lesz!

Ezúttal nem hagyom, hogy megint öt hónapos por telepedjen a rovatra, hanem gyorsan folytatom, megint csak egy horrortörténettel, méghozzá ez egyik legnépszerűbbel, Freddy Krueger rémálomba illő ámokfutásával.

Rémálom az Elm utcában ( 1984 )

Adott néhány fiatal, egy gimnazista baráti társaság, akik egy békés amerikai kertvárosban élnek, és a lehető legnagyobb rendben töltik mindennapjaikat. Egészen addig, amíg ijesztően élethű rémálmokat nem kezdenek látni. A furcsa az egészben az, hogy mindannyiuk álmában ugyanaz a kalapos, ujjain késvégű kesztyűt viselő, összeéget arcú, csíkos pulcsis pszichopata szerepel, aki mindenáron végezni akar velük. A dolgok akkor fordulnak még hátborzongatóbb irányba, mikor az egyik lány szörnyű halált hal a hálószobájában, pont akkor, mikor álmában a rejtélyes alak végez vele. Hőseink rájönnek, hogy ez a szörnyeteg, Fred Krueger igenis valódi, és csak egy módon menekülhetnek meg előle. Ha nem alszanak el...

Szinte garantált volt a film sikere, hiszen ennyire eredeti ötlet még a klasszikus horrorok között is ritka. Az ember mindig is rettegett a rémálmoktól, így a jó Wes Craven magától értetődőnek vette, hogy ezt a témát kell meglovagolni, mert ha valamivel, hát ezzel igazán ki lehet kergetni a világból a nézőket. Már csak egy jó rémálom kellett, amiről el tudjuk hinni, hogy képes valósággá válni. Nem tudom, hogy Freddy hogyan pattant ki Craven fejéből, de brutálisan jó karakter lett, főleg úgy, hogy a zseniális Robert Englund kelti életre. Valóban egy olyan rém, akitől tudunk félni, és a film megnézése után elgondolkodunk, hogy Úristen, mi van ha hozzám is eljön este!? Ráadásul a forgatókönyv baromi kreatív, a karakterek halálnemeit jól válogatja meg a direktor. Ami a film legnagyobb erőssége, az a különböző elemekből összeálló, hátborzongató hangulat. A gyomrom kifordult, mikor Freddy egy gúnyos röhögés közben kivágta a saját beleit, vagy mikor Johnny Depp karakterét elnyeli a saját ágya, és csak az özönlő vér tér vissza belőle. Szenzációs, és magával ragadó, és még rengeteg hasonló jelenet van a filmben. Az atmoszférát tovább erősítik a fényképezés és a helyszínválasztások. Elhagyatott sikátorok, rémisztő, üres gyárépületek, kazánházak, mindez a fekete, a kék, és a narancssárga legsötétebb árnyalataival megkoronázva.

Englund mellett még két szereplőt kell kiemelni a színászgárdából. Az egyik természetesen Depp, élete első szerepében. Hiteles, bár nem kiemelkedő alakítást nyújt, és természetesen teljesen másképpen néz ki, mint a későbbi filmjeiben. A másik természetesen a főhősnőt, Nancyt alakító Heather Langenkamp, aki a valaha látott legkarakteresebb utolsó lányt formálja meg lenyűgöző alakításában, tovább erősítve a slasher filmek egyik legfontosabb motívumát az őrült sorozatgyilkos mellett.

Rémálom az Elm utcában ( 2010 )

Nem fogom azt mondani, hogy nézhetetlen filmről van szó, mert korántsem az, sőt, kifejezetten szórakoztató, ráadásul a látvány egyenesen elsőosztályú. A gond akkor kezdődik, mikor megpróbáljuk összehasonlítani az eredetivel.

Az alaptörténetre nem fecsérelnék túl sok szót, igazából teljesen ugyanarról a felállásról beszélhetünk: Néhány fiatal álmaiban megjelenik Freddy, majd nekilát sorban, könyörtelenül lemészárolni őket. A különös halálesetek hátterében egy rég elfeledett, múltbéli szörnyűség lapul. Maga a forgatókönyv nem olyan rossz, bár elég gáz, hogy két író is kellett hozzá, míg az eredeti történetét a jó öreg Wes egymaga barkácsolta össze. Igazság szerint néhány új helyszínt is bevezetnek a szkriptbe, ráadásul kicsit csavarnak a történeten, mikor a kialvatlanság veszélyét beleviszik. Az írók valóban igyekeznek, az elsődleges gond nem is itt keresendő, hanem Samuel Bayer rendezésének háza táján. A forgatókönyv megvalósításában az égvilágon semmi erő sincs. Folynak az események, néha egy-egy elcsépelt hirtelen ijesztéstől megugrunk, de összességében nem tudnak izgatni a látottak. Hiába próbálkoznak az alkotók lemásolni az eredeti motívumait, mind csak olcsó utánzatként hat, nevetséges komédiaként. A fényképezés és a látvány ugyan nem rossz, a véreffektek kifejezetten jók, de összességében ez nem tud segíteni az összképen. Apró pozitívum, hogy Freddy szájába egész jó mondatokat adnak, néhol sikerül ezáltal jól kiaknázni a fekete humor adta lehetőségeket. Az eredeti film elképesztő módon hátborzongató atmoszférája viszont sehol sincs. Nem ül rá a nézőre a hangulat, Freddy halálos árnya nem kerget az őrületbe, nem érezzük az elérni kívánt hatást. Egyetlen egy dolog sikerült jobban, mint Wes Craven filmjében. Ez pedig nem más, mint a zárójelenet, ami sokkal véresebb, ijesztőbb, és hatásosabb, mint az eredetiben látott képsor, ami igencsak gagyi. De ez minden...

Egyedüli nagyobb pozitívumként a színészi játékokat említhetjük meg. Freddyt nem más, mint a fantasztikus Jackey Earle Haley kelti életre, aki miatt már érdemes megnézni az egész produkciót. Sikerül karakterábrázolásával egy kis sötétséget vinni a film atmoszférájába, bár kétségtelen, hogy Englundot messze nem közelíti meg. Az egyik korán halálozó mellékszereplő, Katie Cassidy is érdemel néhány szót, aki szerintem túlságosan is elhanyagolt színésznő manapság, pedig rémtehetséges, ráadásul gyönyörű szép is. A főhősnőt az ekkor még ismeretlen Rooney Mara kelti életre. Már csak azért is hálásak lehetünk, hogy ezzel a szereppel a színésznőnek volt lehetősége, hogy felhívja magára David Fincher figyelmét, hiszen remekül alakít. Persze ezúttal sem ér a közelébe az eredeti film utolsó lányának, de mindenképpen emlékezetes, és kifejezetten szórakoztató megfigyelni, mennyire más karaktert hoz, mint A tetovált lányban.

A 2010-es Elm utca egy korrekt iparosmunka, és valamilyen szinten még szórakoztató is ( kizárólag eredeti nyelven, a magyar szinkron bűn rossz ), de egy teljesen fölösleges remake is egyben, melynek csak annyit sikerült elérnie, hogy csökkentse az eredeti dicsőségét. Pofátlan Merénylet.