A blog eddigi legsikeresebb projektjei kétségtelenül az olvasói hetek voltak ( itt és itt ). Ezért értelemszerű, hogy idén sem hagyható ki ez az igazán élvezetes program. Aki nem tudná, az olvasói hét lényege az, hogy egy egész héten át, hétfő reggeltől vasárnap estig csak és kizárólag az általatok kért filmekről írok. Tehát a felhívás ezúttal is: Küldjetek listákat, amelyekben leírjátok azokat a filmeket, amikről szívesen olvasnátok kritikát az én tollamból! Akármennyi filmet lehet ajánlani, ígérem, hogy az eddigiekhez hasonlóan minden kérést küldőtől legalább egy, de inkább több film terítékre kerül majd.

Listákat küldeni lehet ehhez a bejegyzéshez kommentben, Facebookra, az ezzel foglalkozó poszthoz hozzászólásban, valamint e-mailben a sparrow.movietank@gmail.com címre! A kéréseket egy hétig várom! A filmek címét érdemes beírni a blog keresőjébe, hogy kiderüljön, írtam-e már róluk korábban. Még egyszer értelemszerűen nem fogok.

A III. Olvasói Hét időpontja március első teljes hete lesz.

Az első Hét alkalmával sok, a másodiknál még több ajánlat, lista érkezett, remélem ezúttal tovább növeljük a számot! A listákat máris lehet küldeni. Hajrá!

Ezúttal három, egymástól teljesen, jóformán minden téren különböző filmről lesz szó.

Alkonyattól pirkadatig ( 1996 )

Quentin Tarantino túl volt már korai, és legjobb forgatókönyvein ( Kutyaszorítóban, Ponyvaregény ), amikor megírta az Alkonyattól pirkadatig sztoriját, melyet aztán leghűbb követője, Robert Rodriguez kezébe nyomott. Eme produkció igazán sokoldalú, vannak benne elképesztően zseniális húzások, ugyanakkor időnként kifejezetten zs-kategóriás szemét hatását kelti. A rendezésről beszélni gyakorlatilag fölösleges, hiszen Rodriguez kezét nyilvánvalóan végig Tarantino irányította, ahogy azt valószínűleg Frank Miller is tette a Sin City esetében. A hangsúly a forgatókönyvön van. A filmvilág egyik legnagyobb fenegyereke úgy indít, ahogy azt tőle megszokhattuk: Idióta, önmaguk karikatúrájaként szolgáló karaktereket mutat be, leleményes, de ugyanakkor fölösleges, és mégis szórakoztató dialógusokat alkot, és az általa megteremtett valószerűtlen káoszból a legváratlanabb pillanatban kihozza a cselekményt. Ez tökéletesen működik a film első felében, ám úgy félúton megjelennek a vámpírok... Az én ízlésemmel van baj, ehhez kétség sem férhet, de a második háromnegyed óra az én szememben egyszerű rendszertelen baromság, mindennemű értelem nélkül. Persze elvitathatatlan, hogy a színészek nagyon odateszik magukat az egész film alatt, élen George Clooneyval, aki természetesen remek színész, de ezúttal tényleg kimagasló. Harvey Keitel pedig elképesztő a higgadt, természetellenesen rendes, hitehagyott pap szerepében. Tarantino pedig, hát róla fölösleges beszélni. Elég ránézni a csávóra, és már kész is a röhögőgörcs.

„Fontos, hogy az ember jobbá tegye a világot, de legalább ilyen fontos, hogy saját erejéből jusson el a klotyóig.”

Kétségtelen, hogy Stephen King a kortárs regényirodalom talán legnagyobb alakja, hiszen regényről regényre bizonyítja, hogy fantáziája korlátlan. Legújabb művében a mindig érdekfeszítő témát, az időutazást szemelte ki alaptételként, viszont az egész témát olyan hihetetlen zsenialitással állítja a feje tetejére, hogy az olvasónak olyan érzése van, mintha korábban sohasem találkozott volna a múltba való utazás tézisével.

Jake Epping igazán emberközeli főhős, harmincas éveit taposó, középiskolai angoltanár, ízig-vérig művelt, olvasott ember. Alkoholista feleségétől való válását nem sokkal követően nem túl közeli, de azért jó barátja, az idős büfés, Al elhívja bisztrójába, ahol hátborzongató titkot oszt meg a fiatalemberrel. A bisztró raktárában érthetetlen módon időalagút képződött, amin belépve az utazó mindig 1958 szeptemberében találja magát. Mint kiderül, Al tüdőrákban szenved, de ez még nem minden. Nemrég tért vissza ugyanis 1962-ből, ám évekig való távolmaradása senkinek sem tűnt fel, hiszen a jelenben csak két perc telik el a visszatérésig, attól függetlenül, hogy az időutazó mennyi ideig marad távol a múltban. Mikor pedig újra visszautazik, a korábban véghezvitt változtatások semlegessé válnak. Al megosztja Jakekel megdöbbentő tervét. Szeretné, ha Jake fejezné be küldetését, és megmentené John F. Kennedy elnököt Dallasban, ezzel gátat szabva Amerika romlásának. Csakhogy a dolog sokkal komplikáltabb, mint azt bármelyikük is gondolta volna...

Alább néhány háttérvideót láthattok a Trónok harca március végén képernyőre kerülő 3. évadához, amiről az alapul szolgáló Kardok vihara című regény ismeretében biztosan állíthatom, hogy az eddigi legizgalmasabb, legeseménydúsabb szezonja lesz a szériának.

Elsőként az új szereplők mutatkoznak be, majd három rövid werkfilmecskét nézhettek meg.

Gerard Butler végre újra személyéhez illő szerepet választott. A színész az elnöki testőrség parancsnokát alakítja, aki az államfő utolsó reménye marad, miután a terroristák elfoglalják a Fehér Házat, és túszul ejtik az Aaron Eckhart által alakított elnököt. Az amerikai premier március 22.-én esedékes, de remélhetőleg hozzánk is megérkezik a tavasz folyamán.

Arnold Schwarzenegger körülbelül tíz év után tér vissza a filmes főszerepek világába, elsőként pedig egy tipikusan rá jellemző darabot választott. Sokan már előre temették az Osztrák Tölgy feltámadását, viszont ő baltaarccal mutat fityiszt a köcsögöknek, és az utóbbi évek egyik legütősebb akciófilmjében teremt majdnem kétórányi felhőtlen szórakozást.

Az utóbbi évek magasan legjobb, és minden idők termését tekintve is előkelő akcióvígjátékának folytatása nyáron érkezik, és az előzetes alapján nem lesz kevésbé jó, mint az első rész.

Ezzel a listával lezárul a Movie Tank maratoni évösszegzése. Mi más is lehetne az utolsó téma, megkoronázandó az egész évértékelést, mint 2012 legjobb filmjeinek toplistája? Elképesztően erős évet tudhatunk magunk mögött, a 2012-es szezont valószínűleg még évekig fogom példaként emlegetni. Minden kategóriában, stílusban érkezett maradandó tavaly, és a valóságos dömping miatt sajnos elkerülhetetlen volt, hogy a legjobb 25 közül néhány igazán emlékezetes darab kimaradjon. Ilyen többek között 2012 egyik legszórakoztatóbb filmje, az Underworld: Az ébredés, a kiváló tinidráma, a The Perks of Being a Wallflower, vagy éppenséggel a forgatókönyvön hasaló, de Ben Affleck színészi-rendezői munkája miatt mindenképpen emlékezetes Az Argo-akció.

Lássuk, végül mely művek lettek 2012 legeslegjobbjai!

Habár jó érzékem van ahhoz, hogy többnyire jó filmeket válasszak megnézésre, azért néha belefutok egy-egy borzalmas darabba ( időnként persze direkt is, hogy például az ilyen listák megtudjanak születni ). Idén is jutott a krém romlott oldalából is egy adag, lássuk a tíz legpocsékabb celluloidhulladékot 2012-ből.

10. The Samaritan

Samuel L. Jackson megelégelte, hogy csak jó filmekben szerepeljen, úgyhogy elvállalta ezt a mindenhonnan összelopkodott akciófilmecskét. Persze, nem mindenki fekete kedvencével van a gond, hanem tényleg azzal, hogy a The Samaritan tolvajmunka. Az akciófilm-történelemből másolja ki gyakorlatilag minden mozzanatát, és egy pillanatig sem próbál egyedi lenni. Az Oldboy fordulatának elképesztően pofátlan nyúlása pedig tényleg felháborító.

Azért készítek külön listát az animációs filmeknek, mert a bivalyerős éves termés miatt a TOP25 Legjobb Film listába majd csak egy fog közülük beférni. Meg persze azért is, mert a szokottnál több igazán színvonalas animációs produkciót láthattunk 2012-ben.

5. Madagaszkár 3.

Nagyon színvonalas, szórakoztató filmecske lett ez, ami annak ellenére nagy szó, hogy a történetben lévő potenciál már az első rész vége felé kezdet elfogyni. Az alkotóknak ezúttal azonban sikerül újult erővel és fantáziával feltölteni a cselekményt. A régi ismerősök mellett számtalan jól megírt mellékszereplővel találkozhatunk, a vicces sztori elbeszélését pedig fantasztikus látvány, csodálatos színvilág kíséri.