Movie Tank

A nagy Lebowski ( 1998 )

2013. március 07. - Sparrow

„ Az egész nyomorult emberi komédia így örökíti tovább magát. ”


A komédia világában rendkívül stresszes lehet az alkotómunka, hiszen a film készítői gyakorlatilag a premierig még egy egészen kicsit sem lehetnek biztosak filmjük sikerében. A folyamatosan változó nézői elvárások, a növekvő igények sok-sok vígjátékot siklattak már ki. Ám ennek köszönhetően maradnak meg végül a köztudatban az igazán értékes darabok. Összességében azt is el lehet mondani, hogy a nézők jobban komálják a tartalmas vígjátékokat, amiken nagyokat nevetünk ugyan, de azért alaposan el is gondolkodunk. Ezért volt annyira jó az Erőszakik, vagy A hét pszichopata és a si-cu. Ehhez az ághoz tartozik korábbi képviselőként a Coen-gyár kapuin át 1998-ban megérkezett A nagy Lebowski is, ami azóta az egyik legtöbbre tartott, legelismertebb vígjátékká nőtte ki magát. Egyáltalán nem alaptalanul.

the-big-lebowski-1.jpg

Tovább

Las Vegas, végállomás ( 1995 )

A függőség témaköre viszonylag gyakran ihleti meg a leleményesebb forgatókönyvírókat és rendezőket. Tény, hogy elsősorban inkább a drog szokott központi témául szolgálni, hiszen ez kínálja fel a legtöbb lehetőséget. Ékes példák előbbi állításomra Darren Aronofskytól a Rekviem egy álomért, Danny Boyletól a Trainspotting, és Terry Gilliamtől a Félelem és reszketés Las Vegasban, hogy csak a legjobbakat említsem. Mike Figgis 1995-ben azonban valami egészen mást, és mégis nagyon hasonlót választott filmje fő mozgatórugójaként: Az alkoholizmust. A John O'Brien regényéből készült produkció bizonyítja, hogy habár az alkoholizmus témaköre egy filmhez kevés lehetőséget ad, mégis csak átható, megrázó élményt képes nyújtani, még ha nem is olyan makulátlanul, mint a fent említett mesterművek.

leaving_las_vegas.jpg

Tovább

Hideg nyomon ( 2007 )

„ A gyerekek megbocsájtanak. Ők nem ítélkeznek. ”

Ben Affleck véghezvitte azt, amit rajta kívül talán csak Mel Gibsonnak sikerült elérnie: Bizonyította, hogy rendezőként legalább annyira, sőt, talán jobban megállja a helyét, mint színészként. Ezt az Argo-akciót elárasztó díjözön is bizonyítja, annak ellenére, hogy a direktort az Oscaron még csak nem is jelölték. Affleck korábbi rendezése, a Tolvajok városa pedig az utóbbi évek egyik legerőteljesebb akciódrámája. Ebben az írásban visszaugranék Ben Affleck első nagyjátékfilmes rendezéséig, amiben kizárólag a kamera mögött munkálkodott, a főszerepet pedig öccsére bízta. A Hideg nyomont nézve sokszor érződik, hogy kezdő rendezővel van dolgunk, viszont egyúttal az is, hogy óriási tehetség keze alól került ki eme mozgókép. Az egész kicsit olyan, mint Martin Scorsese és az Aljas utcák.gone-baby-gone-6.jpg

Tovább

A győztesek!

Végül mégiscsak nyert az Argo! Szokatlan, hogy olyan film diadalmaskodik, aminek a rendezőjét még jelölésre sem méltatták, de így legalább meg volt a kellő meglepetés. Ang Lee maximálisan megérdemelten lett a legjobb rendező, Jennifer Lawrence díjazásának pedig elképesztően örültem. Ide kattintva elolvashatjátok az Oscar-győztesek teljes listáját!

Oscar 2013!

oscar-2013-lincoln-life-of-pi-silver-linings-argo-les-mis.jpgMagyar idő szerint hajnali fél három környékén kezdetét veszi a 85. Oscar-gála. Személyes véleményem, hogy az utóbbi évek mezőnyei közül az idei viszi magasan a prímet. Egyetlen komolyabb hiányosság csupán a Felhőatlasz totális mellőzése, de ezzel azért megbékéltem. Minden kategóriában remek jelöltek szerepelnek, gyakorlatilag bárki győzelmének örülnék, a Legjobb film kategóriájában különösen. Megint csak személyes gondolat, hogy az idei mezőny eléggé nílt, a győztesek megjósolhatatlanok. Persze, lehetne mondani, hogy az Argo-akció lesz a befutó, hiszen az összes rangosabb díjátadón bezsebelte a legjobb filmnek járó elismerést, viszont, hogyha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy Ben Affleck nem kapott helyet a legjobb rendezők között, márpedig elég nehéz elképzelni, hogy olyan produkció diadalmaskodjon végül, aminek a rendezőjét nem jelölték. Kíváncsian várom a győztesek kihirdetését, és magát a showt is, hiszen a házigazda nem más lesz, mint Seth MacFarlane!

És tényleg megcsinálják!

Egyszerűen nem hiszek a szememnek. Szűk egy éve röppent fel először a hír, miszerint Rocky Balboa és a Dühöngő bika, azaz Sylvester Stallone és Robert De Niro összecsapnak egy közös filmben. Akkor jót mosolygott mindenki, és várakozását fejezte ki, hiszen senki sem gondolta volna, hogy ezek tényleg megcsinálják. Márpedig most megérkezett az első forgatási kép, a két legenda ökölvívó felszerelésben feszít. Vagy nagyon hülyék, vagy nagyon tudnak valamit. A Grudge Match című 2014-re meghirdetett projektből lehet egy Rocky Balboa-féle überállat film, vagy nagy égés is kisülhet végül a dologból. Őszintén remélem, hogy előbbi lesz a nyerő.

grudgematchset.jpg

Trónok harca 3. előzetes

Már csak egy hónap, és a Trónok harca visszatér a képernyőkre. Korábban már írtam, hogy a harmadik évad alapjául szolgáló, Kardok vihara című regény szerintem A tűz és jég dala ciklus eddigi öt kötete közül a legjobb, úgyhogy igazán izgalmas szezonra számítok. Megérkezett az évad első hivatalos előzetese!

Die Hard - Drágább, mint az életed ( 2013 )

HOLNAP, AZAZ VASÁRNAP ÉJFÉLIG MÉG VÁROM A KÉRÉSEKET AZ OLVASÓI HÉTRE IDE!

MÉG JÖHETNE NÉHÁNY LISTA, AKIT ÉRDEKEL A DOLOG, BÁTRAN ÍRJON!


Szabályosan tűkön ülve vártam a legújabb Die hard-filmet, aminek okán a törzsgyökeres akciórajongók valószínűleg naponta ötször imát mormoltak Hollywood felé fordulva, hogy legalább még azt a napot érjék meg, amikor láthatják mindenki kedvenc New York - i hekusának, a páratlanul laza John McClanenek legújabb vérgőzös kalandját. Így teltek a hónapok, mígnem végül elérkezett a Drágább, mint az életed premierjének napja, és megkezdődött a negatív kritikák áradása. Kicsi beszartam, tény, ami tény, mert azt gondoltam, hogyha John Moore és a többiek ezt most tényleg ennyire elcseszték, akkor az egy valóban fájdalmasan kihagyott ziccer. Persze, igyekeztem nyugtatni magamat, mert volt már rá példa, hogy a közvélemény és a kritikák által utált filmek nekem bejöttek ( Colombiana, Max Payne ). Ám az új Die hard esetében személyiségem eme lenyűgözően egyedi varázsa cserben hagyott. Moorenak és Willisnek üzenem, hogy ha nem is annyira, mint ahogy sokan mondják, de ez tényleg gáz lett.

diehardcb11.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása