Kérték: Nagy Ádám, Sh1mmy
"Ha kinyírsz egy gyereket, azt semmiképp nem úszhatod meg. Ilyen nincs."
Előre érzem, hogy nehéz lesz Martin McDonagh 2008-as rendezéséről írni. Ennek oka, hogy az Erőszakik nagyon tetszett nekem, viszont esküszöm, gőzöm sincs, hogy miért. Ismerem magamat, és nekem nem lenne szabad szeretni egy ilyen filmet. És mégis megfogott. Az elején le kell szögeznünk, hogy nem vígjátékról van szó, ahogy azt korábban hittem. Sokkal inkább egy fekete humorral átitatott, középsúlyú drámáról.
Ray ( Colin Farrell ) és Ken ( Brendan Gleeson ) bérgyilkosok. Főnökük a dühkitörésektől szenvedő, káromkodáskedvelő Harry ( Ralph Fiennes ). Egy balul sikerült melót követően, melyben Ray véletlenül megöl egy kisfiút, Harry egy belga faluba küldi a fiúkat, az Isten háta mögötti Bruggeba. Ken falja magába a középkori építészet csodáit, Ray viszont folyamatosan nyafog és unatkozik, miközben várják Harry beígért hívását. A főnök végül csak Kent keresi meg, aki azt a feladatot kapja, hogy végezzen Rayjel, amiért az kinyírta a kis srácot, hiszen ez megbocsáthatatlan hiba.
A történet remek, de ami külön nagy dicséretet érdemel, az a cselekményvezetés. Az események folyása nagyon lassú, de valami különös oknál fogva a film mégsem válik unalmassá. Ez annak köszönhető, hogy a hangulat magába szippantja a nézőt, és ebben óriási szerepe van a fényképezésnek, illetve a főszereplő karaktereknek. Ken és Ray figurája is nagyon hiteles, életszerű, és szimpatikus. Harry, mint úgymond negatív figura, bár ez a megfogalmazás sem teljes mértékben helytálló, piszok jól meg van írva. A forgatókönyv akciódúsabb része a játékidő második feléére súlyozódik, mintegy beteljesítve a várakozásokat. A szkript legjobban eltalált része a befejezés, ami szenzációsan ironikus.
Sose voltam oda Colin Farrellért, viszont vitán felül áll, hogy az Erőszakikban élete legjobbját nyújtja, ez különösen a komolyabb érzelmeket kifejező jeleneteiben érzékelhető. Brendan Gleeson játéka végig hiteles, és nagyon jól kiérezzük belőle a karakter megfáradt, kissé életunt auráját. Ralph Fiennes rendkívül karakteres módon hozza Harryt, a film morbid fekvésének egyik fő alapköve, hogy tudunk szimpatizálni a főgenyával.
Mert igen, az Erőszakikat áthatja valamiféle mesterien megkomponált fekete humor, melyet komoly drámai atmoszféra egészít ki. Így végül kapunk egy teljes mértékben groteszk összképet, mely csodálatos hatással van ránk. Mindennek a tetejébe érkezik még a film gyönyörű, és magával ragadó zenéje, plusz a művér elsőosztályú használata.
Az Erőszakik elsőosztályú filmélménnyel szolgál, ennek ellenére könnyen megoszthatja a publikumot. Lelki és mentális világ, továbbá pillanatnyi hangulat kérdése, hogy szeretni fogjuk e ezt a mesterien groteszk produkciót. 9/10. Ha pedig nem tetszik, menj a Bruggeba!
